Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 1\ hogy ezt a kérdést szeretettel és megértéssel kell' dűlőre vinnie. (Jánossy Gábor: És áldozattal, áldozatkészséggel, lemondással, hogy mások is élhessenek! Ugyanígy kell tennie a társadalomnak is. Amikor ezt az akciót elkezdtük, általános örömmel fogadta a közönség. Természetes, mert mint minden ilyen akciónál, itt is azt hitték, hogy hirtelen lehet eredményeket elérni. A publicisztika, a nagy nyilvánosság mellénk állott. Azután az történt, ami történni szokott minden ilyen akciónál: rövid idő múlva lekicsinyelték, rövid idő múlva kritizálták, rövid idő múlva felálltak és beszéltek és írtak azok, akik a kérdésben először azt kifogásolták, hogy miért foglalkozunk mi csak a diplomásokkal és miért nem az egész ifjúsággal; azután azt kifogásolták, hogy miért csak párezer emberről, miér csak tízezer emberről van szó, amikor itt egymillió munkanélküli is van. Már ilyen kijelentéseket is hallottunk. Bocsánatot kérek, így nem lehet egy akciót előbbrevinni; ez legfeljebb arra szolgálhat, hogy az az akció mintegy leszállíttassék arról a magaslatról, amelyen van. így lehet destruálni, de nem lehet valamit előbbre vinni. Általában véve az a megfigyelésem, hogy minden ilyen nagy társadalmi kérdésiben megvan az első időben a megértés, az egységre való törekvés. Azután keletkeznek más egyesületek, előlépnek mások, akik ugyanezt a dolgot talán ugyanazokkal^ talán más eszközökkel, de azt hiszik, hogy jobban tudják megcsinálni. Lehet, hogy jobban tudják megoldani, de azt nem veszik észre, hogy ugyanakkor a már megindult akciót teszik tönkre. (Ügy van! Ügy van!) En az egész kérdésben azt látom, hogy itt ismét, úgy amint az első alkalommal, ezelőtt egy esztendővel tartott beszédemben mondottam, szembeállítják az öregebb nemzedéket az ifjabbal. Kétségtelen, hogy a világnézeti harcoknak abban a káoszában, amely ma van, nemcsak a gazdasági, de az erkölcsi válságban is — mert egyszer meg kell mondani, hogy gazdasági és erkölcsi válsággal állunk -szemben. Az egyik épp olyan fontos, mint a másik, az egyik a másikból folyik, nem vonom kétségbe, hogy az egyik nincs meg vagy nem ugyanolyan súlyos, mint a másik — szembeállítani a nemzedékeket, az öregeket és fiatalokat egymással, szerintem ez a legnagyobb társadalmi katasztrófa, amelv csak lehetséges. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Szerintem ez a legnagyobb társadalmi katasztrófához vezet egy nemzet életében, mert annak a nemzetnek nincs élete, annak a_ nemzetnek nem lesz jövője, amelyben nem tudják az öregebb nemzedékek megérteni a fiatalságot és nem tudják a fiatalok megérteni azt. hogy mit jelent az öregek bölcseséfre, előrelátása és tapasztalata. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Jánossy Gábor: Tiszteld apádat és anyádat!) Mindkét nemzedéknek megvannak egymással szemben a maga kötelességei és jogai. Az ifjúság problémájának vagy a diplomás ifjúság elhelyezkedése kérdésének olyan intézményes megoldását, amelv egyik vagy másik között azt az űrt, amely tényleg megvan, amelyet mindig a természet is még nagyobbá, még tátongóbbá teszi, semmi körülmények között nem helyeselhetem. (Ügy van! Üqy van! jobbfelől.) Azt hiszem, hogv amikor ennek a kérdésnek intézményes megoldásához nyúlunk, nemcsak az én 3000 diplomásomról, vagy annak a bizott. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 23 a ságnak 3000 diplomásáról van szó, hanem szó van igenis a jövőről, szó van azokról, akik most jönnek ki a maguk ifriss diplomájával kétségbeesetten állva itt, kerülnek ki az utcára. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ehhez mélyreható nagy kultúrpolitika kell. A mélyen t. kultuszminiszter úr a legjobban tudja, hogy ezt a kultúrpolitikát csak úgy oldhatja meg, ha alulról kezdjük. r Ma abban a szomorú helyzetben vagyunk, hogy igenis szelekciót kell csinálnunk. Nekünk is igenis szükségünk van az intelligenciára, mert enélkül nincs nemzeti élet, nincsen állami élet, nincsen gazdasági élet, enélkül nincsen semmi. Ma a szellemi produkció kell, hogy szelekció révén történjék. En nem félek annak megállapításától, hogy mi nem tudunk ma olyan intelligenciát eltartani, aminőt eltartott Nagy-Magyarország. Mi ugyan nem akarunk senkit elzárni attól, hogy intelligens ember lehessen, de legyen^ az elsősorban az, aki arra való^ a maga kiválóságával, tehetségével és tudásával. Nekünk ma lehet ilyen szelekciót csinálnunk és ezt a szelekciót alulról kell kezdenünk már az elemi iskolában és a középiskolában. A második az életre való nevelés. Kétségtelen, hogy ebben a tekintetben minősítési törvényünk is egész 1867-től helytelen irányba vitte fejlődésünket. Nem lehet ezt az ideológiát továbbra is fenntartania Csonka-Magyarországnak, — ne adja Isten, hogy sokáig az legyen — hogy matúra, diploma és ' hivatal együtt jár. Nem a hivatalra és nem a diplomára nevelünk, hanem az életre és ezt az iskolában kell megkezdeni. Ennek a jövő kultúrpolitikájában és abban, amit az igen t. kultuszminiszter úr csinál, helyet kell foglalnia ós azután lehet beszélni arról, hogy nem lesz szellemi túlprodukció. Mélyen t. Ház! Beszédem végére érkeztem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elkezdtem azzal, hogy számot vetettem magammal itt a nyilvánosság előtt, a mélyen t. Ház előtt. Idehoztam a kérdést, eredményekben hoztam azt, amit tudtam hozni. Tisztában vagyok azzal, hogy a bizottságban képviselőtársaim minden oldalról mennyire segítettek ebben a munkában. Ezért hálás köszönetünket fejezem ki. (Jánossy Gábor: Kötelesség volt!) Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy önzetlenül, igazán mindig oldalam mellett állva a legnehezebb viszonyok között is kitartottak. Küzdelemben volt és van is részünk, mert kérésünk nem. talált mindenütt megértésre és nem talált olyan megértésre, amilyet vártunk. De nem riadtunk vissza. Továbbra is foglalkozni fogunk a kérdéssel és tovább is gondozni akarjuk. Ha lekicsinyelnek, nem fogunk azért félreállani, mert megszoktuk már, hogy ilyen problémákban csak az tud eredményt elérni, aki önzetlen munkát végez. Köszönetet mondok a sajtónak. A sajtó a maga támogatásával egyértelműen mindig mellettünk volt és az eredményiből kivette a maga részét. Én nem tekintek most más problémát és beszédemben nem foglalkoztam külpolitikai problémákkal, mert csak kettőt látok magam előtt: a magyar föld problémáját és a magyar intelligencia problémáját. Nem látok több kérdést. Ha ezt a két problémát nem tudjuk megoldani, akkor hiába beszélünk a többiről. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A többi ezzel áll és ezzel él. Egész nemzetünk létkérdése a magyar földé és a magyar intelligen-