Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-177
238 Àz .országgyűlés képviselőházának támogatást és látom, hogy bizloinyos . lépést már tett előre. Kérem az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, 'hogy a munkát azzal az eréllyel, amellyel ehhez hozzáfogott, folytassa tovább. (Helyeslés a jobboldalon.) Folytassa erősebben ezt a munkát s meg vagyok győződve róla, hogy ha a kereskedelmi miniszter úr a maga erélyével továbbra is kívánja elsősorban ezeknek, a mérnököknek elhelyezését, akkor olyan munkát végez, amellyel a problémák javarészét megoldhatjuk. (Mikecz István: Azokat, akik idehaza végeztek!) Szólani akarok erről is, mert ez az a kérdés, amelyre Melegítő választ nem kaptunk. Mi van a külföldiek alkalmazásával 1 ? Erre nézve azt a választ kaptam, hogy egy fennálló miniszteri rendelet következtében ma nem lehet szigorú ellenőrzést tartani a r külföldi mérnökök itteni alkalmazása tárgyában. Nekem az a tiszteletteljes véleményem, hogy a megszállott területekről idemenekült mérnökök továhbra is 'maradjanak itt. Ezek, ha nem is magyar állampolgárok, de végre is hozzánk menekültek. Nem hinném azonban, hogy nagy külpolitikai (bonyodalmakra vezetne, ha a revízió legalább arra szorítkoznék, hogy ahol nincs viszonosság az illető utódállammal, vagy más állammal, ott elsősorban a magyar imérnököknek adjuk azt a munkát, azt a kenyeret, amelyet eddig a menekültek kaptak. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt van a tagosítás kérdése. Itt is bizonyos mérnöki muaikalatok szükségesek, s a tagosításnál, hozzávéve a szükségmunkái, több mint száz mérnök nyerhetne alkalmazást, ha r e kérdés megoldása nem függene a földmívelésügyi minisztérium és az igazságügyminisztérium megegyezésé tő 1 .. Valamelyes összeg rendelkezésre is áll erre a célra, s meg; vagyok győződve róla, hogy a földmívelésügyi minisztériumban megvan a jóindulat, hogy ezt a kérdést előbbre vigye. A kultuszminiszter úr már miniszteri székének elfoglalásakor kifejezést adott annak; hogy ő a mi törekvéseinknek egy részét nagyon is magáévá tette, amikor a protekció ellen rendeletet bocsátott ki. T. Ház! Ez szociálpolitikai szempontból éppen beleillett a mi terveinkbe, mert mi azokat karoltuk fel, akiknek nem volt protekciójuk, és akik ennek következtében semmiképpen sem tudtak kenyérhez jutni. Mi ezt nagy Örömmel köszöntöttük. Tudjuk, hogy ő megértéssel van,, s vannak is bizonyos javaslataink, amelyeket itt most csak nagyjából említek meg. Ott vannak pl. a gimnáziumi könyvtárak. E könyvtárakat most csak a fiatalság használhatja. Nagyon sok városnak nincs közkönyvtára. Ezeket nyilvánossá kellene tenni; persze ehhez bizonyos pénzösszeg kellene, de legalább kísérletképpen Öt-tíz ilyen gimnáziumi könyvtárat nyilvánossá kellene tenni. Ezzel ott a kultúrát is eïnelnok és egyszersmind az állástalan tanároknak megélhetést lehetne biztosítani. Ilyen és ehhez hasonló javaslataink vannak. Csak megemlítem azt, amit mi már többször kértünk, hogy (méltóztassanak megszüntetni azokat az álláshalmozásokat, amelyek a tanári kar elhelyezését lehetetlenné teszik. (Helyeslés.) A régi jó időkben bizony nagyon szép dolog volt, ha egy és ugyanaz a tanár vagy igazgató több helyen adott elő és tanított s a kiváló szakerőket megillető honoráriumot kapott. Ez helyes volt, teljesen elismerem. Ma azonban, amikor százával vannak azok, akik egyáltalán nem tudnak kenyérhez 177. ülése 1933 májíis 10-én> szerdán. jutni, azt hiszem, sokkal helyesebb, ha a kultuszminiszter úr megszünteti ezeket az álláshalmozásokat és azoknak juttatja akiknek egyáltalán semmi jövedelmük nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) Ami azt a kérdést illeti, amely a földmívelésügyi minisztérium hatáskörébe vág, t. i. a mezőgazdák elhelyezését, itt kétségtelenül^ legfontosabbnak tartom a jövő szempontjából a telepítést. A telepítés kérdése nagyfontosságú szociálpolitikai kérdés. Ez kétségtelenül olyan megoldási lehetőség, amely nemcsak ezeknek a gazdasági képzettséggel, gazdasági oklevéllel bíróknak, hanem más intelligens rétegeknek is megadná a lehetőséget, a módot hogy az ország érdekében ott a falun működjenek. ott a falun találják meg elhelyezkedésüket. Legutóbb a telepítés kérdésével Albrecht királyi herceg úr ő fensége foglalkozott egy érdekes, mélyreható tanulmányában. Szakszerűen tárgyalta ezt a kérdést is : én meg vagyok arról győződve, hogy a földmívelésügyi miniszter úr is — aki már többször nyilatkozott, hogy a telepítés kérdését a lehető legfontosabbnak tartja — hozzáfog ennek a kérdésnek minél mélyrehatóbb megvalósításához, eredményt fogunk elérni.. Nem gondolnám, hogy máról-holnapra meg lehetne oldani ezt a kérdést, mert nemcsak pénzügyi nehézségek vannak, hanem egyéb nehézségek is, mint azt nagyon jól tudjuk. A jövő szempontjából azonban most már hozzá kell látnunk a kérdés eredményes megoldásához. Konstatálnom kell, mélyen t. Ház, hogy a jogászoknál is az én számításom szerint 500 diplomás munkanélküli van. Itt is t azt tartom, hogy a gyakornokság kérdésével kell segítenünk. Szukkreszcenciára szükségünk van, akár racionalizálunk, akár normálstátust állapítunk meg, jó bírákra és jó közigazgatási hivatalnokokra szükségünk van. (Ügy van! jobb felől.) Mi tehát mem tehetjük azt, hogy a szukkreszceneia kitermelését úgyszólván megszüntetjük. A mai viszonyok között, amikor az igazságügyi költségvetés erre nagyon kevés lehetőséget ad, kétségtelennek tartom, hogy ma ennek a kérdésnek megoldása nehezebb. Igaz, hogy a válságos gazdasági viszonyok között a perek száma is lejjebb szállt, de ez nem jelenti azt, hogy 400—500 joggyakornoki vagy fogalmazó-gyakornoki állással nem lehetne ezt a kérdést is megoldásra vinni. Sőt én itt is helyesnek tartoznám, ha olyan módon, mint az a régebbi időkben volt, részben ösztöndíjas, segélydíjas gyakornoki állásokat teremtenének. Az ehhez szükséges öszszeg nem olyan exorbitáns, ha SÓ0 pengős alapból indulunk ki, vagyis abból, hogy azilleíők 800 pengőért vállalkoznak egy esztendőn át munkára. (Mozgás a jobboldalon.) Ha ezer pengőt veszek is, akkor is 500 főnél ez nem olyan óriási összeg, hogy ezt ne lehetne a mi költségvetésünk mellett is egy ilyen nagy cél elérésére igénybe venni. Ki kell azonban terjeszkednem a magánvállalatokra is és meg kell említenem, hogy Berki Gyula igen t. barátom nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy az ifjúság problémájának kérdése mindaddig nem lesz megoldva, amíg nemcsak a kormány — amely példát mutat — nemcsak az ilyen bizottságok és közületek, hanem egyszersmind a magánvállalatok és a magángazdálkodás is teljes mértékben át nem érzi ennek a kérdésnek fontosságát. A felsőbb, a magasabb adminisztrációnak, a magas bürokráciának éreznie kell,
