Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 1 Ügy van! a jobboldalon.) akik akkor, amikor hozzáfogtunk az akcióhoz, egy esztendővel eiőlb a kétségbeesés szélén állottak és hajlamosak voltak minden, a legszélsőbb iránynak is szolgálatába állani. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ez érthető!) Nyugodtan mondhatjuk azt, bogy az országos bizottságnak és ennek az akciónak sikerült ezt megakadályoznia. Nem kicsinylendő és nem lenézendő nagy erkölcsi eredmény ez (Jánossy Gábor.

1 Igaza van! Tökéletesen igaza van!), amit evvel az akcióval értünk el. Az összes lehető javaslatokat is összeállítottuk. Minden olyan javaslatot, minden olyan problémát, amely ezzel a kérdéssel öszszefüggésben áll, feldolgoztunk, és a miniszterelnökségnek körülbelül ötven ilyen megoldási módozatot nyújtottunk át. Ezek a megoldási módozatok a különböző minisztériumokba kerültek, s ezeknek a megoldásoknak, javaslatoknak tárgyalását meg is kezdték. Nem volt egy olyan megoldási lehetőség sem, amelyet nem vizsgáltunk volna meg előzetesen a realitás szempontjából, és állítom azt, hogy eddigi irodalmi kutatásaimnál egyetlen olyan javaslat sem merült fel, amelyet mi ne láttunk volna, arra vonatkozólag, hogyan lehet a diplomás ifjúság elhelyezésének kérdését megoldani. Mi azonban semmiképen sem vagyunk meggyőződve arról, hogy a kérdés megoldásán túlestünk, vagy hogy annak csak egy jó részét is elvégeztük volna, (úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Az egész kérdés megoldásának kezdetén állunk. Es most áttérek beszédemnek arra a részére, amelyben bizonyos kritikát fogok gyakorolni és elmondom az ilyen magyar akcióknak, társadalmi akcióknak pszichikai gátlásait. Kezdem mindjárt azzal, hogy mi a magasabb hatóságok részéről milyen elbánásban részesültünk. Hiszen a volt miniszterelnök úr is éppenúgy, mint az igen* t. miniszterelnök úr is mindjárt az első alkalommal kijelentette, hogy ő a bizottság működését nemcsak a legnagyobb figyelemimel kíséri, hanem határozottan támogatni akarja azt minden téren, tehát számíthattunk arra, hogy javaslataink feldolgozásával vagy az azokra való válasszal az öszszes minisztériumok részéről minél előbb találkozhatunk. Elsőnek kell megemlítenem a belügyminisztériumot. Az igen t. belügyminiszter úr, mondhatom, hogy az első perctől kezdve mindazokat a javaslatokat, amelyeket elébe terjesztettünk, a legnagyobb figyelemmel és gonddal dolgoztatta át, és ezidőszerint az öszszes tőle függő, a 'belügyiminisztérium hatáskörében lévő javaslatokat meg is valósította. Az igen t. belügyiminiszter úr a vármegyénél már a normálstátus megállapítása alkalmával gondoskodott kezdő^ állások megnyitásáról. Körülbelül száz százalékkal már elődje is emelte a kezdő gyakornoki állások számát (Egy hang a jobboldalon: Nem engedik betölteni!) Ugyancsak ilyen irányban fordult a városhoz és a városokat is felszólította, hogy hasonló gyakornoki állásokat kreáljanak. De ami poz,itíve megtörtént, azaz, hogy legalább az állástalan diplomás gyógyszerészeknek kérdését száz százalékig megoldotta. Ez azt jelenti, hogy ismét megindította először is a gyógyszertári jogok megszerezhetését azoknak a diplomás gyógyszerészeknek a számára, akik eddig nem jutottak hozzá. Intézkedett azután a gyógy77. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 237 szerészsegédekre vonatkozóan, egyenesen előírta, hogy segédi minőségben csak ilyen diplomás gyógyszerészeket lehet alkalmazni és nem olyanokat, akiknek ilyen diplomájuk nincs. Megbízást adott azután a gyógyszerészeti kamara tervezetének elkészítésére, amely szintén rövid idő alatt készen lesz, és így ez a kérdés úgyszólván megoldásra talál. Ami a gyakornoki kérdéseket illeti, — és erre most mar rátérek, — kétségtelen, hogy ezeket nem lehetett teljesen úgy megolaani, amint szerettük volna. Hiszen egy részük fizetóstelen gyakornok, ezek csak jobbmódúak lehetnek, a másik rész, éppen a szegényebb rész nem juthat hozzá. Egyes városok maguk is megoldották a kérdést. így például Győr városa e tekintetben példát mutatott, más városoknál azonban — sajnos — azt kell mondanom, ez nagy nehézségekbe ütközik, amikor végre akarjuk hajtani. A nehézség éppen ott van, amit pedig ki akartunk kapcsolni: a pártpolitikában. Meg kell mondanom őszintén, hogy itt vannak a nehézségek, ennek a kérdésnek, a gyakornoki kérdésnek, különösen a fővárosnál való megoldásában. Ami a kereskedelemügyi minisztériumot illeti, itt meg kell említenem, hogy mind az útépítésnél, — amint az előbb már számadatokkal is illusztráltam — mind egyes vállalatoknál az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úrnak elhatározott akarata következtében megindult az a munka, amellyel a diplomások elhelyezését segítik elő. Nem kell azonban azt hinni, hogy teljes mértékben megvalósult volna az, amit mi kívántunk. Nem valósult meg például az a kérésünk, hogy nagyobb számban vegyenek részt ebben az akcióban azok az iparágak, amelyeknek kétségtelenül megvan a lehetőségük, hogy az intelligenciának segítségére siessenek. Nem is olyan rossz számítás ez, hiszen kiváló munkaerőt kapnak, a mai racionalizálási korszakban a mérnöki munkaerőt alacsonyabbrendű munkánál is nagyon jól kihasználhatják. Másrészt pedig bizonyos, hogy a vállalatoknak, gyáraknak, bankoknak szükségük van arra a társadalmi békére és nyugalomra, (úgy van! jobbfelől.) amely elsősorban és leginkább éppen az intelligencia részéről borulhat fel, vagy legalább is annak egyensúlya megzavarod'hatik akkor, ha mi ilyen szellemi proletariátust hagyunk künn az utcán. De mondom, itt nem találkloiztunk olyan megértéssel, mint aminőre számítottunk. Nem lehet azt mondanunk, hogy a mi többi idevágó, különösen a mérnökökre vonatkozó propozíciónknak megvalósítása előbbre ment volna. Különösen nélkülözöm ezt a textiliparnál, azután bizonyos olyan vállalatoknál, ahol az állami kedvezmények megvannak, amelyeknek fejében

1 méltán várhatja az állam is, hogy ezeknek az állami kedvezményeknek ellenszolgáltatásaképpen bizonyos ilyen szociális kérdésnél segítségére siessenek a társadalomnak ezek a részei. (Helyeslés jobbfelől) Elhiszem és tudom, hogy vannak olyan iparvállalatok, amelyeknél ezt a mai helyzetben nem lehet keresztülvinni. Ilyen a vasipar; tudjuk, hogy milyen nehéz körülmények közt van. De tudjuk azt is, hogy a textiliparnak meglehetősen jó konjunktúrája van és tudjuk, hogy a széniparnak és a többieknek, a bőriparnak, az élelmezési iparnak stb., még volnának igazán lehetőségeik. Mélyen t. Ház! A kereskedelemügyi minisztériumban látom a jóindulatot, látom a