Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 231 TTgy látom, hogy a belügyminiszter út ebben a tekintetben helyes úton indult el és a magam részéről félreértések elkerülése végett csak azt akarom preeizirozni, hogy én lényegesen különböztetek adminisztráció s autonómia között. (Helyeslés.) Adminisztráció alatt érteni az elhatározott intézkedéseknek többókevésbbé bürokrtikus végrehajtását; autonómia alatt plédig értem az önelhatározás szabadságát, értem az Önkiélés lehetőségét különböző területi, kulturális, vallási testületek részére, hiDigy ők kiélhessék a maguk speciális külön életét olyan vonatkozásokban, amilyenekben nem élhetik M abban a nagy egészben, annak az őket összefogó közületnek az életében, amelybe mindnyájan beletartozunk. En a legnagyobb súlyt helyezem arra, hogy az autonómiák szabadsága, fejlesztése és biztosítása állandó programmja legyen és maradjon a magyar nemzetnek azért, mert csak ez biztosíthatja a magyarság történelmi hivatás betöltésének lehetőségét és ezért azt. hiszem, hogy publikumunkat, a nagyközönséget ezeknek az autonómiáknak a funkcionálásához, ahhoz, hiogy ezt tolerálja és elismerje, megifelelő módon hozzá kell szoktatnunk. Éppen ezért a magam részéről nem nagyon örvendek annak, hogy olyan túlságos sikere volt a tegnapi napon Bajcsy-Zsilinszky Endre t. képviselőtársamnak napirendi felszólalásában. Azok után ia beszédek után, amelyeket ' barátom a (közelmúlt időben a határainkon kívül élő németséghez való viszonyunk tekintetében elmondott, valóban teljes szívemből, kívánom neki, hogy minél több és jelentősebb szónoki és közéleti sikerei legyenek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Bleyer Jakab képviselőtársunk sokkal régibb tagja a parlamentnek és sokkal régibb szereplője a magyar közéletnek, semhogy ne kellene meggyőződve lennünk arról, hogy azok az intenciók, amelyek őt vezetik, mindenkor összeegyeztethetők lesznek azokkal az intenciókkal, amelyeket nekünk a magyar állam magasabb céljainak érdekében szem előtt kell tartanunk. Éppen azért azt hiszem, hogy mivel neki hibásak voltak a számadatai, nekünk csupán a számok korrigálásában, ,a számok terén kell az ellenvetéseket megtennünk és nem szabad azt a helytelen érzést, azt a tévhitet ébresztenünk az itt élő németségben, mintha nem a legobjektivebben kívánnánk megvilágítani és megállapítani az ügyek állását. Általában azt hiszem, hogy az autonóm szabadság és az egyéni és alkotmányos szabadság egy anyaméhből született és ennek a problémának további tárgyalása előtt három tényt kívánok lefixirozni, amelyek azt hiszem, nem fognak ellentmondásai találkozni. Az egyik az, hogy minél nagyobb valamely politikai testben az általános műveltség, minél szélesebb körű az iskolázottság és minél inkább nivellálódnak a társadalmi ellentétek, annál kevésbbé lehetséges a kormányzatnak a hatálom gyakorlásának régi eszközeihez folyamodni. Annál inkább szükséges, hogy szélesebb rétegek számára adjunk befolyást a közügyek intézésébe azért, mert mindig szélesebb rétegek azok, amelyek joggal megkívánhatják, hogy nélkülük, róluk ne intézkedjenek. A második tétel a magyar embernek alkotmányos érzése, amelyről ennek a vitának során már több szó esett. Koncedálom, hogy különböző embereknek különböző felfogásuk lehet ilyen pszichológiai ténymegállapításokkal szemben. Az azonban bizonyosnak; lát| szik, hogy nii magunk itt bent a magyar emI bért mindig önérzetes embernek ismertük és hogy az önérzet az a tulajdonság, amelyet a külföldiek is kiemelnek, ha Magyarországon járnak. Ez az önérzet azt hozza magával, hogy Magyarországon valahogy nem tekintik a polgári erények. legfőbbikének azt, hogy kellően meg nem indokolt parancsoknak is vakon engedelmeskedjenek ; nem elégszenek meg azzal, hogy csak a vezetőknek legyen individualitásuk, mert azt érzik, hogy individualitása minden egyesnek is van vagy ha máskép akarom kifejezni ezt a dolgot, talán azt mondhatnám. — és ebben valószínűleg mindnyájan egyetértünk — hogy a magyar ember nem szívesen vezetteti magát corkán. (Ügy van! Ügy van!) A harmadik tény, amelyet már statisztikai adatokkal is tudnék alátámasztani az, hogy a régi Magyarország r különböző nemzetiségű, különböző származású, különböző fajú, különböző vallású, különböző eredetű népek hazája volt s ebben az országban a magyarság nem a maga túlnyomó számbeli súlyával, hanem azzal a ^szervező erővel^ tartotta fenn vezető pozícióját, amely az ő államalkotó képességének mindenkor bizonysága volt. (Ügy van! Ügy van!) Hasonló volt a helyzet a kisebbségeket illetően a rési monarchiában és ezen a helyzeten a békeszerződések akartak ugyan, de nem tudtak változtatni. A békeszerződések elérték azt, hogy labilissá tették a hatalmi viszonyokat a Dunavölgyben, elérték azt, hogy nehezebbé tették az ittlakók számára a megélhetést; de a kisebbségi kérdés tekintetében maradt, sőt sok tekintetben rosszabbodott a régebbi állapot, amely Nagy-Magyarországon és a monarchiában volt. (Úgy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Már pedig minél nagyobb a kisebbségek száma, és minél nagyobb az ő jelentőségük, annál inkább szükséges az, hogy autonóm szabadsággal és joggal biztosítsuk nekik, hogy az ő specialitásaikat kiélhessék azért, mert csak így tudjuk őket összefogni örömteljesen és szabad akaratukból való együttműködésre a nagy állami és politikai célok érdekében. (Lázár Miklós: Ez nagyon bölcs dolog!) Ezzel a három, valószínűleg kétségtelen és ellenmondásra nem talált ténnyel szemben viszont azt látjuk, hogy Németországban és Olaszországban éppen a magasabb nemzeti célok biztosítása érdekében szükségét látták annak, hogy kialakítsanak olyan központi erőt, olyan hatalmat, olyan tekintélyt, amely a nemzetet jobban összefogja, és amely hatalommal szemben, illetőleg amely hatalom jobb funkcionálásának a biztosítása érdekében megszorították vagy éppen el is törölték az alkotmányos és autonóm szabadságokat. E mellett a jelenség mellett nem lehet egyszerű vállvonogatással elhaladni és nem lehet megelégednünk azzal sem amit a vita során egyik képviselőtársunk mondott, hogy t. i. vannak az emberiség történetében korszakok, amelyek inkább az individuáli.zmiusnak kedveznek és 'R% után vannak olyan korszakok, amelyek inkábl a közületi eszmét és az egyetemes érdekeket állítják fel előtérbe. Ez kétségkívül ígv van, ezt valamennyien már annak idején Concha tankönyvéből tanultuk. Ha azonban meg akarjuk állapítani, hogy ezeknek a jelenségeknek micsoda jelentőségük van Magyarországra nézve és különösen mi lehet a jelentőségük a jövőre nézve, akkor azokat az okokat kell keresnünk, amelyek ezeket a jelenségeket előidézték.