Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

228 Az országgyűlés képviselőházának 1 sük meg azt az egymillió lelket, aki önhibáján kívül bajba jutott. Elismerem, hogy lehetnek olyan speciális viszonyok, például a kubikosok lakta vidéken, ^ahql telepítés révén gyorsan és sürgősen segíteni kell. További fontos problémánk az úgynevezett búzaprobléma. Ez a probléma igen egyszerű, mert itt két eshetőség lehetséges. Az egyik eshetőség az, hogy a búzaár színvonalára leszállítjuk a termelési költségeket, a másik lehetőség pedig az, hogy ha ezt megcsinálni nem tudjuk, hogy a búzaárat emeljük fel az iparcikkek árának színvonalára. Miután a termelési költségek leszállítása nem sikerül és nem is sikerülhet, ha más okból nem, már az adó szempontjából sem, mert az államháztartásnak nagy adóbevételekre van szüksége, nem marad más hátra, mint, hogy a búza árát megfelelően felemeljük. Miután nem vagyunk beviteli ország és ezt nem csinálhatjuk a határon beviteli vámok segítségével, a vámszedést át kell helyezni az ország belsejébe s úgynevezett belső vámot kell szednünk az őrlésnél, a malmoknál. Ez az az elgondolás, amely a boletta alapját is képezte. Nem lehet érvelni ez ellen azzal, hogy ez megdrágítja a fogyasztást, mert hiszen az ipari kartellárak is megdrágítják a fogyasztást. (Jánossy Gábor: Mind a kettőt le kell törni!) A boletta-rendszernek természetesen vannak hátrányai, mert nagy vexaturával jár, akadályozza a kereskedelem szabad lebonyolítását és mert esetleg deficitet teremt az államháztartásban. Ezeket a hiányokat ki lehet küszöbölni. Vannak is elgondolások, amelyekkel a megfelelő célt, a belső elvámolást elérhetjük és amellett a kereskedelmet teljesen szabaddá tesszük. Ez a kérdés jelenleg döntés alatt áll. Nem akarok a kormány döntésének elébevágni, s nem kívánok tovább foglalkozni ezzel a problémával, csak egy megjegyzésem volna még, amely abból áll, hogy sokan azért szeretik a bolettátj mert abban reménykednek, hogy a boletta-alapból kiviteli prémiumokhoz jutnak. Én nem gyanúsítok, nem vádolok senkit, én teljesen elméletileg beszélek, azonban egy kis példával megtudom világítani azokat a visszaélési lehetőségeket, amelyek a kiviteli prémium körül lehetségesek. Tegyük fel, hogy például a búza ára 13 pengőt tesz ki ab Hegyeshalom. A kereskedő természetesen igyekezni fog lehetőleg 13 pengőn alul megvásárolni a búzát, mert hiszen az ő keresete abban a különbözet^ ben rejlik, amely a bevásárlási ár és az eladási ár között mutatkozik. Tegyük fel tehát, hogy a búzát megveszik 11 pengőért. Ekkor már két pengőt keresnek rajta métermázsánkint. Es most jön a visszaélés lehetősége. Eladják ezt a 11 pengős búzát egy külföldi országban 13 pengőért. Miután eladták a búzát és az üzletet lebonyolították, elhozzák magukkal Budapestre azt a külföldi kereskedőt, aki elkezd sírni a kormánynak, hogy 13 pengőért képtelen a búzát megvásárolni és csak 11 pengőt képes érte adni. A miniszter fél, hogy a mai kedvezőtlen gazdasági viszonyok között itt ragad a búza, belemegy a dologba, 2 pengő prémiumot ad neki métermázsánkiiit, s akkor hamis frakturával igazolják, hogy a búza 11 pengőért kelt el, az egyik pengőt megkapja a külföldi kereskedő, a másikat a belföldi kereskedő, a termelő pedig nem kap semmit. r T. Ház! Láthatjuk tehát, hogy a kiviteli prémiumok rendszere nem mindig az a rendszer, amellyel a pénzt a termelőkhöz^ lehet juttatni és hogy végeredményben a pénzt a ke77. ülése 1933 május 10-én, szerdán. reskedelem, sőt a külföldi kereskedelem kezébe juttatja, az árakat a termelőnél pedig lenyomja. (Egy hang a jobboldalon: Nincs más vesztes, csak a gazda!) T. Ház! Minél többet tanulmányoztam ezeket a problémákat, amelyeket itt előadni szerencsém volt, annál világosabb lett bennem az a gondolat, s annál inkább megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy eltekintve a nagy világgazdasági dekonjunktúrától, a mi gazdatársadalmunknak legfőbb baja az, hogy még nem teljesen nagykorú, nem teljesen emancipált. Szemben a nagyiparral, a nagykereskedelmmel és a nagytőkével legalább is nincs meg, gyakorlati értelemben véve, a magyar gazdatársadalom nagykorúsága. Nagyon hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy nem intézzük el egészen végig az ügyeinket, hanem rábízuk azok elintézését másokra. Valahányszor a legfontosabb gazdasági érdekekről, az úgynevezett csúcsérdekekről van szó, ott, anol azok találkoznak a nagyipar, a nagykereskedelem és a nagytőke érdekeivel, akkor száz. eset közül 99 esetben a nagyipar és a nagytőke képviselőit illeti meg a döntő szó. Bevallom, nem a gyűlölet szelleme beszél belőlem. Én tisztelem és szeretem a nagytőke és a nagyipar képviselőit, tisztelem és szeretem őket azért, mert olyan kiváló koponyák és oly nagyszerű karakterek. Nagy vagyonuk élvezetéről úgyszólván teljesen lemondanak, kizárólag csak szent céljuknak, munkájuknak élnek. Egész nap hivatalukban ülnek, telefonjaik mellett, és dolgoznak, dolgoznak, miként a hangyák. Én csak tisztelhetem 'őket,- azonban szeretném, ha a gazdatársadalomban több ilyen egyéniséget láthatnék, több ilyen egyéniséget tudnék felfedezni, mint amennyi van, mert hiszen vannak ilyenek. És szeretném, hogy ezek egyesüljenek, mert erre az egyesülésre, erre a szövetkezésre szükségünk van, mert a gazdatársadalomnak végre öntudatra kell ébrednie, végre emancipálnia kell magát a gyámság alól es a maga kezébe kell vennie saját ügyeinek intézését. Ez az a nagy! cél, amelyért küzdök, amelynek megvalósítását kérem és követelem és amelynek megvalósításából egy betűt sem engedek. {Helyeslés a jobboldalon. — Br. Vay Miklós: Támogatjuk! — Madai Gyula: Erős központi érdekképviseletre van szükség.) T. Képviselőház! Most odaállok a Képviselőház nyitott ablakához és letekintek a kék Dunára, a szőke Tiszára és a, rajtuk keresztül fekvő nagy magyar rónaságra. A messze távolban apró, nyüzsgő, fekete pontokat látok, ezek az én gazdatestvéreim, akik túrják-fúrják azt az Isten-adta földet, amelyet Árpád vezér és vitézei szereztek számukra vérükkel. Ők mindig okos és józan emberek voltak. Sohasem engedtek a szélsőségeknek, mert tudták a történelemből, hogy a szélsőség, az erőszak politikája elsősorban azoknak árt, akik azt saját hasznukra igénybeveszik. És lassan és egészen csendesen szózatot intézek hozzájuk, melyet messze-messze elvisz a langyos májusi szellői. Szózatom a következő: Gömbös Gyula azt mondotta, hogy a nemzetek a végtelenből jönnek és a végtelenbe mennek tovább. Magyar gazdatestvéreim, ti is a végtelenből jöttetek és a végtelenbe mentek tovább. Vannak közöttetek olyanok, akik gyárakat építenek és bankokat alapítanak. Ez jól van így, mert ezekre szükség van, de előfordul, hogy emberi gyarlóságból, emberi tévedésből néha túlmagasra emelik ezeket a gyárakat, ezeket a bankokat, úgyhogy árnyékot vetnek a