Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

220 Az országgyűlés képviselőházának A kereskedő, az iparos szenvedi ezt az állapotot, az ^intellektuális osztályok ugyancsak szenvedő alanyai ennek az állapotnak. Nem képesek a legszükségesebb napi élelmiszert megvásárolni. Méltóztassék egyszer a nagy budapesti szövetkezeteknek, akár a Köztisztviselőknek, akár az Általánosnak statisztikáját elolvasni, rémítő számok derülnek ki abból. Es főleg azoknak a terményeknek fogyasztása, amelyeket a magyar föld terem, és amelyeket ezek a fogyasztási szövetkeztek noznak forgalomba, csökkent ijesztő mértékben az utóbbi két esztendőben. Kiszállítani Németországba nem igen fogunk tudni. Es itt meg kell mondanom, hogy gazdasági bajainkhoz még hozzájárul az is, hogy a mi uralkodóosztályunknak egy bizonyos rétegét vaksággal verte meg a Teremtő. Ugyanazok az urak, akik keservesen panaszkodnak azon, hogy a magyar mezőgazdaság nem prosperál, a magyar mezőgazdaság képtelen eltartani azokat, akik meg akarnak belőle élni, amikor szó esik a németországi változásokról véresre tapsolják a tenyerüket és rekedtre ordítják magukat, hogy «Heil Hitler!» Amikor felállott az egyik képviselő és elmondta, hogy Németország elzárja vámsorompóit a magyar saláta, burgonya, tojás és zöldség elől és elpanaszolta, hogy Kecskemét, Nagykőrös és ezek a vidékek tönkre fognak menni, mert nem lehet kiszállítani semmit, akkor ott igen előkelő és jeles hazafiaknak nem volt é*gyéb gondjuk, mint Hitlert éljenezni. Engedelmet kérek, amikor az ország ilyen helyzetben van, akkor ezeknek az uraknak nincs egyéb gondjuk mint azt a Hitlert éljenezni, akinek politikája miatt itthon, Magyarországon megzápul a tojás, elrothad a burgonya, tönkremegy a gyümölcs? A német fogyasztó sóvárogva várja a magyar gyümölcsöt, a német politika azonban elzárja a vámsorompókat, mert ez a német politika egyenesen ellensége a magyar mezőgazdaságnak és ezt a német politikát a dzsentri és a középosztály egynéhány tagja politikai szimpátiából jónak látja dicsérni. Ha Niamessny Mihály t. képviselőtársunk ezek felé a padok felé azt adresszálta, hogy ne érzelmek után induljunk, akkor én vissza adresszálom az uraknak, hogy ők se menjenek az érzelmek után, hanem csak olyan államokkal igyekezzenek barátsági szerződést kötni, amelyek nemcsak érzelmileg állanak közel hozzánk, hanem meg is veszik a magyar föld termékeit. Sokat beszélünk az utóbbi időben az anyaés csecsemővédelemről, a népbetegségekről. A legsúlyosabb népbetegség az egyke, mondja a Magyar Katolikus Orvosok Szent^ Lukács Egyesülete. Egy családvédelmi előadáson foglalkoztak ezzel a kérdéssel és megállapították, hogy az élveszületések száma nálunk is borzalmasan közeledik ahhoz a csökkenő számhoz, amely a nemzet halálát jelenti. Az egyke ellenszere, — és ezt a Szent Lukács Egyesület állapította meg — a kapitalizmus túltengésének megrendszabályozása, az állás- és jövedelemhalmozás megszüntetése, a többgyerekes családok előnyben részesítése, jutalmazása s a magzatelhajtás szigorú 'büntetése lenne. Amellett, hegy igen jóakaratú ez a vélemény, mégis őszintén meg kell mondanom, hogy ai kapitalizmust nem lehet megrendszabályozni. A kapitalizmus, kapitalizmus ; arra való, hogy profitot préseljen ki mindenkiből, akit a termelés bűvkörébe bevon. A kapitalizmust nem lehet sem kereszténnyé, sem 176. ülése 1938 május 9-én, kedden. zsidóváj átvarázsolni, a kapitalizmusnak sem országa, sem hazája, sem hite nincsen; egyetlen feltétele van : a termelésbe bevonulni és azon minél több profitot szerezni. Nem azért csinál cipőt, mert az embereknek cipőben kell járniok, hanem azért, hogy [hasznot szerezzen rajta. Nem azért sző vásznat, hogy az embereknek ingük legyen, hanem azért, hogy minél nagyo:bb hasznot bizstosítson magának, Kizsákmányolni a kereskedőt, a fogyasztót, a termelőt, ez a kapitalizmus erkölcse. Ezt rendszabályozni nem lehet. Ezt meg kell szüntetni, a termelést pedig társadalmasítani kell és akkor megszűnnek azok a mizériák, amelyeket itt a Szent Lukács Egyesület elpanaszol és megszűnik az a szörnyűséges veszedelem, amely az egykéből a polgári társadalomra származik. A gyermek- és anyavédelem, a népegészségügy, a munkásvédelem és a munkavédelem támogatásának céljaira, a közhasznú lakásépítés céljaira, a falvaknak vízzel való ellátása céljaira előirányzott összegek messze elmaradnak az ezirányban mutatkozó szükségletektől. Csak egy pár példát legyen szabad erre nézve felhoznom, ugyancsak a költségvetésből. A fertőző- és népbetegségek elleni védekezésre a kormány 450.000 pengőt szán, 500 pengővel kevesebbet, mint az elmúlt esztendőben. A belügyminiszteri jelentés erre nézve azt mondja, hogy 500 pengőt meg kellett takarítani, mert az államháztartás nem enged ezen a téren nagyobb kiadást. Szörnyű súlyos betegsége a magyar népnek a tuberkulózis. Angliában ezer lélekre esik nem egészen egy halott, Ausztriában 1'66, Németországban 1'07, Belgiumban 0*97, Olaszországban 1*49, Magyarországon 2'41. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon ezer ember közül 241 hal meg tüdővészben, írja a Statisztikai Szemle 1931. évi 8. számában. Ez azóta nem javult* hanem rosszabbodott. A szegedi egyetem derék orvosi kara kiment a Szeged-környéki tanyákra és megvizsgálta a gyermekek egészségi állapotát. Megállapították, hogy ezeknek a gyermekeknek már zsenge korukban teljesen rosszak a fogaik és oly nagymértékben fertőzöttek tüdő bajtól, hogy ha nem fogják ezeket szétválasztani és nem fogják őket tüdőbaj ellen kezelni, akkor ez Szeged környékén szörnyű pusztítássá fog fajulni. Ennek ellenére a belügyminiszteri költségvetés a tuberkulózis elleni küzdelemre nézve a következőket mondja: «A tuberkulózis elleni küzdelemre felvett 177.000 pengőből a Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos Bizottsága személyi és dologi költségeire 5000 pengőt, egyesületek segélyezésére 10.000 pengőt, végül 64 tüdőbeteggondozó intézet, gondozó otthon és 3 erdei iskola fenntartási segélyeire 162.000 pengőt szándékozom felhasználni.» «A tüdőbeteggondozó intézetek állami segélye csökkentetett.« Ezt írja a belügyminiszter úr. Tehát ugyanakkor^ amikor megállapítható, hogy egész Európában legszörnyűbben nálunk pusztít a tüdővész, akkor az állami költségvetésben a belügyminiszter kénytelen megállapítani, hogy a tüdőgyógyintézetek részére felvett öszszegeket csökkentették. Ugyanakkor azonban, amikor tehát a tüdőbeteggondozó intézetek fenntartására és a népbetegségek elleni küzdelem költségeire felvett összegeket csökkenteni kellett, állategészségügyi célokra 1,424.200 pengőt költ az állam, lényegesen többet, mint az emberi egészség megóvására. Anya- és csecsemő védelemre 1,080.000 pengőt, az állami