Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának 1 nom, hogy a birtokos osztály — idetartozik, amennyiben .birtokos, a magas klérus is — adókedvezményekben, földadó elengedésben, bolettában, a mezőgazdasági termelés előmozdítása címén még a mai rossz viszonyok mellett is igen tekintélyes segítséghez jut. De tekintélyes segítséghez jut a birtokos osztály abban is, hogy Magyarországon minden bérmozgalom mögött mesterségesen kitenyésztett hangulat alapján kommunistalázadást látnak. Már pedig talán sehol olyan mérvben nem pusztít a munkabéruzsora, mint nálunk Magyarországon. A mezőgazdasági munkások munkabérmegállapításáról szóló törvénytervezet tárgyalásánál már rámutattam ennek a munkabéruzsorának terjedésére. Ez alkalommal csak érinteni kívánom a kérdést és ezt abból az alkalomból teszem, hogy Marschall igen t. képviselőtársam az elmúlt napokban elmondott beszédében rámutatott arra, hogy a mezőgazdaságban nem az a fontos, hogy nagy legyen a bevétel, hanem, hogy kevés legyen a kiadás. Vagyis a mezőgazdaságban ma ugyanazt a jelenséget látjuk, amelyet az iparban. Főleg a gyáriparban arra törekednek, hogy a költségeket minél kisebbre szorítsak le, hogy a rezsit, jó magyarul a «kerülköltséget» minél kisebb összegre zsugorítsák. Alkalmazottakat bocsátanak be, bevezetik a Bedaux-rendszert, a béreket csökkentik, szociális kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, egyszóval minden eszközzel arra törekednek, hogy a költséget csökkentsék, hogy így nekik ne kelljen a profitrátáról lemondaniuk, hogy ne kelljen nekik a megszokott igényeikről lemondani. Mert a t. kapitalista osztály. ma is úgy a.kar élni, mint 1924—1925-ben élt, ahogyan egészen 1929-ig élt és miután a kereseti lehetőségek^ összezsugorodtak, miután a kapitalizmus számára is a termelés most valamennyire kevésbbé rentábilis, ennélfogva kielégítik magukat, kárpótolják magukat az elvesztett haszonért azzal, hogy munkásaikat és alkalmazottaikat a legförtelmesebben zsákmányolják ki és igyekeznek ezáltal a költségeket a minimumra leszorítani, A mezőgazdaságban ezen a téren kettős irányú törekvést látunk. Látjuk azt, hogy miután a mezőgazdasági intenzív termelés költséges és a mai nyomott állatárak és a mai nyomott termékárak mellett nem nagyon fizetődik ki, ennélfogva az uradalmak rátérnek az úgynevezett külterjes gazdálkodásra. (Egy hang jobbfelől: Nincs forgótőkéjük!) Ennek a külterjes gazdálkodásnak következményei azután megnyilvánulnak a munkanélküliség terjedésében, megnyilvánulnak abban, hogy mindinkább kevesebb és kevesebb munkáskéz talál munkát. Ennek következménye azután az, hogy a munkapiac felduzzad, rengeteg a munkanélküli tartaléksereg, amely mindenáron kínálja a munkaerejét és leszorítja azoknak munkabérét, akik még olyan szerencsések, hogy a mai viszonyok mellett is dolgozhatnak. A költségek leszorítása azután, vagyis az a törekvés, hogy minél kevesebbet adjon ki a gazda, megnyilvánul abban is,. hogy részben más vidékről igyekszik munkásokat hozni, részben pedig igyekszik ,a munkabéreket leszorítani. Két évvel ezelőtt még azon panaszkodtunk, hogy a munkabérek itt-ott már egy pengőre süllyedtek. Általános felháborodás fogadta. — ha nem veszik szerénytelenségnek, megemlítem, hogy én hoztam először ide az erre vonatkozó adatot — még ma is fülembe cseng a Ház felháborodása, hogy micsoda deKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. '6. ülése 1933 május 9-én, kedden. 219 magógia, hogyan merem én azt állítani, hogy csak egy pengő a napszám, holott én akkor bizonyítottam, hogy igenis ezeken és ezeken a vidékeken egy pengő a napszám. Ma az a helyzet, hogy ritka az a hely, hogy egy pengő a napszám, sőt igen sok hely van, itt egész halom írás van előttem és ha az idő megengedné, rátérnék vagy talán rá is térhetek arra, hogy bebizonyítsam, hogy 14 órai kemény, nehéz munkáért 60—80 filléres munkabért ajánlanak fel a mezőgazdasági munkásoknak. Hova fog ez vezetni? Oda, ugye, hogy az a fogyasztóképesség, amely anélkül is rendkívüli módon összezsugorodott Magyarországon, még inkább össze fog zsugorodni. Mert ilyen bérek mellett a puszta lét költségeit sem lehet fedezni, a legminimálisabbra leszorított élet lehetőségeit sem lehet megteremteni. Valamikor arról volt szó ebben ia Házban, hogy a magyar mezőgazdasági munkás életnívója a maláj kuli életnívója alá süllyedt. Azóta Kínából bőséges értesülések jöttek hozzánk, s ezek alapján nyugodt lélekkel merem állítani, — anélkül, hogy nemzetgyalázást követnék el — hogy bizony a magyar mezőgazdasági munkás életnívója a legtöbb helyen mélyen a kínai kuli életnívója alá süllyedt. Arról, hogy az a szerencsétlen magyar munkásnép ruhát tudjon magának vásárolni, az utóbbi időben már szó sem lehet. Akinek alkalma volt vidéken, különösen azokon a vidékeken, ahol zsúfoltan van együtt a földnélküli munkásság, látni az embereket az úgynevezett embervásáron, összefacsarodik a szíve, amikor látja ezeket a szerencsétlen munkásokat. Ilyen rongyos a magyar nép talán csak Dobzse László idejében volt, mint amilyen rongyos ma. Es sajnos, semmi remény sincs arra, hogy őszig keresetével annyira jusson, hogy magának télire ruhát tudjon vásárolni. Eddig még volt valamelyes ruhája. Igaz, hogy koplalt, nyomorgott, cukorrépát, meg marharépát evett és estéről megmaradt, hajában főtt burgonyát reggelizett másnap, ha volt az eresz alatt, de valami kis ruhája volt. Most már a ruhája is elrongyolódott, most már a magyar paraszt legtöbbje úgy áll, hogy sem élelme, sem ruházata nincs. De munkája sincs. Es ahol van is munka, ott olyan munkabéreket kínálnak a munkásnak, hogy azokból az megélni alig tud. Ebben a Házban igen sokat beszélnek a mezőgazdaság lábraállításáról, igen sokat hallunk beszélni a telepítésről. Ezek mind vágyálmok, — Wunschträume — mint a német mondja. Mert valameddig ez a gazdasági rendszer és ez a politikai rendszer uralkodik Magyarországon, semmi remény nincs arra, hogy a mezőgazdaság lábraálljon. Lehet, hogy a kormánynak sikerül Olaszországgal, Csehszlovákiával, Ausztriával az eddigieknél valamivel megfelelőbb szerződéseket kötni; lehetséges az is, hogy lehet majd ezen a réven valamit kiszállítani, de ez azon a szomorú tényen, hogy a magyar mezőgazdaság tönkrement, változtani nem fog. Nem pedig azért, mert — mint mondottam — nem remélhetjük, hogy valahogy lábraálljon a mezőgazdaság. Az ipari munkásság túlnyomó többségbe munkanélkül van évek óta; ez a fogyasztás szempontjából, csak mint alamizsnaelfogadó jöhet tekintetbe. Az az ételmennyiség, amit megeszik egy nap 13—15 fillér értékű. Arról, hogy ruhát vásároljon, a magyar ipari munkásnak, sajnos, le kell mondania. 31