Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Í90 Àz országgyűlés képviselőházának meghaladó szorgalommal és intenzitással jártam utána, hogy milyen összegek azok, amelyei tezauráltattak. Csak azért nem jövök itt a nyilvánosság elé számokkal, mert a rendelkezésemre álló statisztikai adatok meglehetősen szélsőséges számokat mutatnak. Bárhogy van is azonban a helyzet, fennáll egy gazdasági igazság, hogy: gazdaságilag nincs értéktelenebb valami, mint a tezaurált arany. Az az arany, amely akár a magánosok fiókjában, vagy rejtekhelyein, akár pedig a bankok trezorjaiban van, nemzetgazdasági szempontból értéket nem képvisel. Ha tehát van ilyen arany, akkor nekem azt a gazdaságpolitikai lehetőséget kell keresnem, amely nem fenyegetéssel, nem halálbüntetéssel, nem a spiclirendszernek amúgyis túlzásba ment módján akarja ezt az aranyat előhozni, hanem a gazdasági rezon, a gazdasági célszerűség elvével. Ha pedig ez így van, akkor azt hiszem, nem volna és nem lehetne akadálya annak, — és itt nagyon kérem, méltóztassanak ezt a gondolatmenetet megfigyelni, (Halljuk, Halljuk!) — hogy a Magyar Nemzeti Bank bevezesse az aranylombardnak azt a rendszerét, hogy minden beszolgáltatott egy kilogramm arany ellenében nem névre, hanem bemutatóra szóló certifikát alapján 3.880 pengő kölcsönt folyósít, amely összeg után kamatot fizetni nem kell, ellenben a certifikát tulajdonosa fel van jogosítva arra, hogy legalább egy félév leteltével, de természetesen később barmikor a certifikát visszaszolgáltatása és 3.880 pengő befizetése ellenében az aranyat visszakapja. Ezzel a rendszerrel adódik az a gazdasági biztonság, hogy a legfélénkebb aranytulajdonosnak sem kell attól tartania, hogy az aranyát elveszik tőle, (Nagy Emil: Nagyon helyes!) mert a Nemzeti Bankkal szemben nincs joga senkinek feltételezni, hogy a certifikát alapján vállalt kötelezettségnek nem fog eleget tenni s hogy a büntetőtörvénykönyvbe vágó cselekményt fog elkövetni. (Mozgás balfelő'.) Ha pedig t. Ház, ez a rendszer bevezettetik, akkor végre vagy visszaszivárog tényleg az a tezaurált arany, vagy pedig eloszlik az a mese, hogy itt ilyen arannyal rendelkezünk, mert azzal^ az elmélettel szemben, hogy az így a gazdasági életből elvont aranytömegek nekünk majd jobb időkre nézve tartalékot jelentenek, csak azt vagyok bátor megjegyezni, 'hogy jobb, kialakultabb gazdasági viszonyok között megközelítőleg sincs oly jelentősége az arany tömegeknek, mint a mai viszonyok között, ahol már egészen kis összegek megjelenésében rejlő bizalmi erő képes a gazdasági életnek megadni azt a lökést, amelyet ma annyira nélkülöz. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a lehetőségnek igénybevételét annál is indokoltabbnak tartanám, mert csak ilyen, a gyakorlati élet felé tendáló intézkedésekkel vehetjük elejét azoknak a kísérleteknek, azoknak a gondolatoknak, a,zoknak a törekvéseknek, amelyek a gazdasági tespedésből már sokkal kisebb pénzügyi realitással bíró tervekkel kívánnak megoldást hozni. Eckhardt t. képviselőtársamnak a deflációval kapcsolatban itt felvetett gondolatát, t, i. a magyar pénzlábnak legalább 50%-kal való leengedését egyik legszerencsétlenebb gondolatnak tartom, (Ügy van! Ügy van! à jobboldalon.) mert lehetünk a kormány pénzügyi politikájáról különféle véleménnyel, lehet a Nemzeti Bank politikáját szintén bírálattal illetni, egyet azonban meg kell állapítani: az lh pénzügyi politika, illetőleg a pénzügyi poli176. ülése 1933 május 9-én, kedden. tikának az a része, amely gazdaságilag igen válságos időkben a pengő értékállandóságát — legalább is relatív értékállandóságát — azon a színvonalon biztosította, ahol ez sikerült, nem érdemel ebben az irányban támadást. (Elénk helyeslés.) Hiszen a pengő vásárlóképességének különösen belföldig viszonylatnál megőrzött ereje olyan gazdasági érték, amelyet semmiféle hangzatos experimentumoknak feláldoznunk nem szabad, (Élénk helyeslés.) olyan gazdasági érték, amely még csak azt sem igényli, hogy intervalutáris viszonylatban, tehát az export és import viszonylatában, ragaszkodjunk a fikcióhoz. (Rakovszky Tibor: Valamit tenni kell!) Bocsánatot kérek, amikor én külföldi relációban nem ragaszkodom a fikcióhoz, belföldi relációban azonban fenntartom a fikciót, mindenekfelett azért, mert reálisabb bázist ebben a tekintetben adni nem tudok, akkor óvnom kell a gazdasági közvéleményt minden olyan fantómkergetéstől, amely pillanatnyilag talán, de még csak elméletileg végigvezetve sem, részleges enyhülést hozhat csupán, de végeredményben a termelés egyensúlyának és azon keresztül a társadalom egyensúlyának lerontására alkalmas. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel kapcsolatban különösen arra hívom fel a képviselőtársam figyelmét, hogy a pengő belső relatív egyensúlya mellett kétségtelen, hogy ezekben a válságos időkben a pénz rezervoárjai, a bankok viszonylagos ellenállást tanúsítottak. (Rakovszky Tibor: De csak azok!) Az ilyen gondolat, amely a bankoknak amúgy is túlságos mobilizáltságára való törekvését fokozza, — amint Rakovszky t. képviselőtársam más beállítással mondja — mert csak így őrizhetik meg ellenállóképességüket, árt a hiteléletnek. Hiszen két év óta a bankok ahelyett, hogy mint nyugodtabb atmoszférában tették, a gazdasági élet segítségére igyekeznének, ahelyett, hogy megfelelő hitelpolitikát folytathatnának, állandóan leeresztett fegyverrel kell állaniok azokkal a tendenciákkal szemben, hogy a publikum nyugtalanítása folytán a betétek megint elszivárognak és — kellő mobilitás nélkül — szinte elkerülhetetlen volna, hogy azok az irigyelt bankok menthetetlenül összeomoljanak. Gazdasági igazság az, hogy amikor gazdasági válság közepén, vagy mondjuk, a legjobb esetben fordulópontján vagyunk, minden inkább aktuális, mint a valutáris reform. A valutáris reform egy szanálási akció utolsó aktusa. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Aki ezzel akarja a szanálást kezdeni, az voltaképpen a válság folytonosságát, a válság önmagában keringését idézi elő, (Ügy van! Ügy van!) Ha majd a mai magyar szanálás befejeztetett, akkor szó lehet arról, hogy az új pengő valóságos értékének megfelelően stabilizáltassék. De stabilizáltassék! Mert, t. Ház, a magyar nép különben sincs megáldva a takarékosságra való hajlammal és én nagyon óvnám attól a kísérletezőket, hogy a takarékos, a pénzt, garasokat gyűjtő ember megint rosszul járjon, (Ügy van! Ügy van!) mert ez esetben hosszú időre megint lehetetlenné tennők a takarékossági szellem fejlesztését. (Rakovszky Tibor közbeszól.) Ha ezzel a «légüres térrel» kapcsolatban a mezőgazdaság helyzetére méltóztatik választ 'igényelni, csak azt bátorkodom miondani. hogy a mezőgazdasági adósságrendezés kérdése kétségtelenül előtérben álló probléma, de a pénz depreciációjával egyáltalában nem áll kapcsolatban és ha ezt a kérdést a kisember szempontjából méltóz-