Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-173

12 Az országgyűlés képviselőházának 173. ülése 1933 május 3-án, szerdán. ment, amelytől mindannyian gazdasági és pénzügyi intézkedéseket vártunk, politikai 'eredményekben, illetőleg politikai megegyezésekben kulminált. A német probléma ma a világproblémák középpontjába jutott s a német probléma sok kritikára ad alkalmat. En magam sem vagyok híve a Hitler-uralom alatt elkövetett atrocitásoknak, sem pedig annak a hegeli tannak, amely az állam mindenhatóságában látja az állami élet ideálját, de kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy különbséget teszek a német kormányzat és. a németség, a német nemzet között. A német nemzet, az egész németség mindig valami különálló volt a német kormányzattól és sohasem volt egységes, még ha azt akarták is, hogy egységes legyen. Már Gorcsakov egy alkalommal, amidőn Bismarckkal beszélgetett és Bismarck arról beszélt, hogy a németek ezt, meg ezt akarják, azt mondotta neki: «Ne dites pas: les Allemands; il faut dire toujours: des Allemands» — ne mondja azt, hogy a: németek, hanem mindig úgy kell mondani, hogy: németek. — Hogy ez a különbség megvan, azt látjuk abból, hogy Németország még ma sem egységes, annak ellenére, hogy minden áron egyesíteni akarják. Mi tehát, amikor kritikánkat gyakoroljuk, mindig megemlékezünk azokról a nagy kulturális és művészeti kincsekről, amelyeket a német géniusz a világnak adott, valamint arról is, hogy kultúránk fejlődése leginkább és legelsősorban a német kultúra fejlődése és behatása alatt állott. De annak ellenére, amit itt Ulain t. barátom mondott, éppen Hitlernek magának május 1-én mondott nyilatkozata mutatja, hogy a németség most sem egységes, mert hiszen Hitler május 1-én azt mondotta, hogy a mi feladatunk a németséget teljes egészében egységessé tenni és amennyiben a németség nem volna egységes, mi erőszakkal is el fogjuk érni és meg fogjuk csinálni a német egységet. Az ilyen Hitler-féle nyilatkozatok azok, amelyek Európaszerte olyan riadalmat keltettek és amelyek újból előtérbe hozták ^az Anschluss kérdését, amely Anschluss elérése integer programmpontja az egész Hitler-féle programmnak. Az Anschluss kérdése az, amely ma minket leginkább érdekel, mert ezáltal a kÖzépeurópai probléma, Közép-Európa átszervezésének problémája ismét előtérbe jutott. Előtérbe jutott azért, mert bizonyos, hogy Ausztria abban az esetben, ha nem csatlakozik Németországhoz, függetlenségét a mai állapotban megtartani nem tudja és kénytelen lesz más elhelyezkedést keresni, mert a maga csonkaságában állami életét megóvni huzamosabb ideig nem tudja. Ezért van az, hogy a külföldi sajtó anynyit foglalkozik avvala problémával, hogy mi történik Ausztriával és mi történik a Duna medencéjének; országaival. S esz az a pont, ahol előtérbe lép Magyarország sorsa. Mert magától értetődő, hogy Magyarországnak a jövőben csak három útja marad. Az egyik eventualitás, amelyre közvetlenül a legkevesebb befolyással bír, az, hogy Ausztria a hitleri elgondolás szerint Németországhoz csatlakozik és ezáltal a germán birodalom egészen a mi határainkig, a burgenlandi határig terjed. A Curtius és Schober-féle egyezmény idején a magyar közvélemény még nem igen reagált erre a kérdésre, nem is vette azt olyan komolyan, mert nem ismerte horderejét. Ma azonban mindenki tisztában van azzal, hogy arra • az esetre, ha Ausztria Németországhoz csatlakozik, Magyarország nem lesz más, mint a német birodalom egyik gyarmata (Ügy nan! Ügy van! balfelŐl.) és teljesen ki lesz szolgáltatva a német hatalmi érdekeknek. A másik evantualitás az, hogy egy dunai konföderáció áll elő, amely dunai konföderáció Magyarországnak talán kicsiny határkiigazításokkal gyarapodva, olyanokkal, amilyenekről Benes úr éppen most beszél és melyeket nem külföldi nyomásra, hanem saját magától, sua sponte fog felajánlani nekünk a kis entente, — elképzelhetetlen, hogy mik lesznek ezek — kell beilleszkednie bizonyára köztársasági formában és amely konföderációban neki domináló szerepe sohasem lehet, mert hiszen a szlávság egyesülése és a román elem együtt, mindig preponderálni fognak a magyar és egyéb fajok előtt. (Ügy van! Ügy van! balfelŐl) A harmadik lehetőség pedig az, hogy Ausztria Magyarországgal lépjen közös unióba, ez pedig elképzelhetetlen restauráció nélkül. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) így tehát nem mi hoztuk a királykérdést ismét a politika homlokterébe, hanem igenis előhozta azt a történelmi erők dinamikus hatása (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) és eat a kérdést most már, minthogy a Duna völgyének rendezése előtt állunk, többé a napirendről levenni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! — Taps bal felől. — Berki Gyula: Mérsékelt taps!) Azt mondják a restauráció ellenfelei, hogy a restauráció nem aktuális. A restauráció igenis aktuális, ha nem is olyan formában, hogy a mai kaotikus viszonyok között próbáljuk azonnal helyreállítani •a magyar királyságot, hanem abban a formában, hogy most már bármikor előfordulhat, hogy az előtt az alternatíva előtt fogunk állani, hogy választanunk kell, hogy minő államformában csatlakozunk ahhoz az alakulathoz, amely a Duna-medencében éppen az Ansohlusskérdés folytán okvetlenül elő fog állani. Az lesz akkor a kérdés, hogy válasszuk-e ezt a dunai konföderációt és la köztársaságot, vagy pedig a magyar királyság helyreállítása és az Ausztriával való gazdasági kapcsolat mellett döntünk-e. Hogy ez az Ausztriával való gazdasági kapcsolat milyen fontos, mennyire priaktikus és kielégítő mindkét szempontból, azt valamennyien tudjuk már. Ismeri azt már mindenki, aki azelőtt búzáját Ausztriában eladta, és ma nem képes eladni. Tudjuk azt is, hogy Ausztria és Magyarország mai állapotában, sőt még egy esetleges revízió után is két olyan partner, lakik gazdaságilag is kielégítik egymást, politikailag pedig egymás: szabad mozgását és szabad érvényesülését megakadályozhatni nem fogják. Vannak, akik azt mondják, hogy a királyság helyreállítása és a restauráció a revízió kérdésének ártana. Bocsánatot kérek, de én ennek az ellenkezőjét állítom, mert elsősorban a dinasztia az elszakított nemzetiségeikre sokszor és nagyon sok helyen nagyobb vonzóerőt gyakorol, mint amilyent gyakorol a mai Magyarország (Berki Gyula: Attól függ, hogy (melyikre!) annak ellenére, hogy ezt a vonzóerőt, lamelyet a mai Magyarország gyakorol, kötelességünk fokozni azzal, hogy olyan reformokat léptetünk életbe, amely azoknak a népeknek, amelyek hozzánk újra csatlakozni akarnak, ugyanazokat a szabadságjogokat és ugyanazokat a politikai jogokat biztosítják, (Ügy van! Ügy van! — Taps a balközépen.) amelyek'. kel ha valójában nem is, de formjailag ezekben