Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-173

Az országgyűlés képviselőházának 173. ülése 1933 május 3-án, szerdán. 11 hipochonder jei világszerte hihetetlen iner­tekben megszaporodtak, megszaporodtak ta­lán azért, mert az ortodox pénKügyi politiká­nak a gyógyszerei talán olyanok voltak, hogy útközben túlsokan 'hullottak el, és így az államok a saját házi gyógyszereikhez voltak kénytelenek fordulni azért, hogy ma­gukat továbbra is fenntartsák. Abban a krí­zisben, amelynek akutsága 1931 tavaszán kezdődött és nyarán folytatódott, az államok­nak választaniuk kellett a között, hogy vájjon fenntartsák-e valutájuk külföldi vásárlóere­jét, vagy pedig ragaszkodjanak-e ahhoz, hogy árucikkeik és saját produktumaik árai vó ja maradjon fenn. Az első nagy állam, amely ez elé a probléma elé jutott, — mert hiszen mind­kettőt egyidejűleg elintézni és fenntartani lehetetlen — Németország volt, és Németor­szág az aranystandardnak, illetve valutájá­nak fenntartását választotta. Ezért oly áldo­zatokat volt kénytelen róni saját népére és olyan deflációt teremtett, amelynek ez a mai íűtlerista forradalom volt az eredménye, amely azonban még ma is nagyon távol áll attól, hogy a pénzügyi kérdéseket és problé­mákat Németország részére megoldotta volna, A második ország, amely ugyanezen probléma elé került, 1931 szeptemberében Nagy-Britan­nia volt, és ez a másik utat választotta. Vá­lasztotta tudniillik árnívójának megtartását és az aranystandard elejtését. Tüdőm, hogy más okokból, hiszen ezekre kiterjeszkednem most nem lehet, harmadiknak pedig az Egye­sült Államok jutott most ebbe a helyzetbe, és pedig most márciusban, amidőn előrelát­ható volt már az új elnök székfoglalása ide­jén, hogy az infláció elkerülhetetlen, és hogy Amerika kénytelen lesz az aranystandardot elhagyni. Hogy miért hagyta el az arany stan­dkildot, annak nagyon sok oka van. Nem az aiz oka, hogy neki könnyebb helyzete legyen akkor, amikor Angolországgal, vagy egyéb államokkal tárgyal, és nem az az oka, hogy MacDonaldot, aki akkor átment, fait accompli elé állítsa, hanem igenis az, hogy a bankkrí­zis következtében, a hitelmesi-vonások követ­keztében és a hitelviszonyok folytonos szűkü­lése folytán, valamint azért, hogy a Federal, állaimi, közületi és egyéb búdgeteket heroikus erővel valahogyan egyensúlyban tudják tar­tani, olyan defláció keletkezett, amelyet to­vább elbírni nem lehetett, mert annak rom­bolásai ai gazdasági életre túlságosan nagy kihatással voltak. Legyünk tehát tisztában azzal, hogy ha a túlzott és túlhajtott infláció Tettenetes rom­boló hatással bír, akkor a defláció is. ha túl­ságba viszik, szintén romboló hatást kell, hogy gyakoroljon a gazdasági életre. (Eck­hardt Tibor: Elviselhetetlen!)^ Elviselhetetlen. Ez nemcsak Amerikában van így, hanem itt is úgy van, hogy az államháztartás nem tud lépést tartani a, defláció t rombolásával, mert hiszen a defláció rombolásai oly gyorsan haladnak, hogy minden palliativum ennek ellensúlyozá­sára magát azt a deflációt, ^ amelyen segíteni akar, megszűntetni nem tudja. Ennek bizony­sága nálunk is az, hogy a pénzügyminiszter úr elvégzett nagy munkájának és szakértelmé­nek ellenére kénytelen deficites költségvetés­sel jönni ide a Ház elé. Lehet, hogy ez a tétel nem. áll. meg, és lehet, hogy én csalódom, de t. pénzügyminiszter úr, annyit csalódtak az ortodox pénzügyi politikusok, hogyha még egy par excellence nem pénzügyi politikus csalódik, azt talán meg lehet érteni. (Ügy van! balfelöl. — Eckhardt Tibor: Kisebb baj lesz belőle! — Derültség.) Tudom, hogy külföldi hasonlatokra hivat­kozni a kormányoknál csak akkor szabad, hogyha ezek a külföldi hasonlatok a kormány politikáját, illetve intézkedéseit alátámaszt­ják, mert különben a külföldi hasonlatokat érvnek elfogadni sohasem fogják, hanem min­dig rámutatnak arra a különbségre, amely az ottani viszonyok és a helyi viszonyok között fennáll. De kérdezem a t. pénzügyminiszter urat, hogy ha az r Egyesült Államok letértek a deflációs politikáról és az arany standardról, akkor, amikor a dollárnak körülbelül 4000 milliónyi fedezete van aranyban és amikor a külkereskedelmi mérleg körülbelül 250 millió 'dollár felesleget tüntet fel, szabad-e nekünk to­vábbra is ragaszkodnunk ahhoz az arany­standardhoz, amely a deflációt előidézi és amely a nemzeti vagyonban, — (Egy hang a baloldalon: Amely nincs!) mondjuk ki őszin­tén —• óriási devalvációt és rombolást okoz. Szerény nézetem az, hogy most már helyesebb volna azon gondolkozni, hogy rátérjünk arra az igazi, megfelelő^ és elismert bázisra, ame­lyen a pengő áll és ne akármilyen inflációt, de egy ellenőrzött inflációt inauguráljunk. A defláció megszűntetésének egy haszna minden­esetre lesz, hogy a pénzügyminiszter úr ebben az esetben meg fogja találni költségvetési szá­mításait, be fognak folyni ezek a bevételek, amelyekre számít, míg abban az esetben, ha deflációs politikáját továbbra is folytatja, tel­jes bizonyossággal a bevételi oldalon hiány fog mutatkozni. De hiszem, hogy ebben a kér­désben előbb-utóbb úgyis döntés lesz, mert bár jóslásokba nem lehet bocsátkozni, éppen Herriot mondotta, amikor Amerikába érke­zett, hogy a világgazdasági konferenciára el­menni, bizonytalan és nem fundált valuták­kal, körülbelül ugyanannyit jelent, mintha valaki elmegy a vásárra és a mérlegekre olyan súlyokat tesz, amelyek olvadásban van­nak. Meg vagyok arról győződve, hogy a vi­lággazdasági konferenciának, amely június 12-én Londonban megkezdődik, az lesz a fel­adata, hogy a valutákat alacsonyabb arany­színvonalon állandósítsa. Meg vagyok győ­ződve, hogy akkor akaratunk ellenére mi is kénytelenek leszünk valutánkat a mai irreális bázisról reális bázisra leszállítani. Semmi okunk nincs félni attól, hogy a régi infláció, amelytől itt még mindig reszketünk, — mert hiszen emlékei itt vannak előttünk — újra bekövetkezik. (Eckhardt Tibor: A külföld fog rákényszeríteni arra, hogy adósságainkat le­szállítsuk! —• Zaj balfelől.) T. Ház! Ez a bizonyos pénzügyi konferen­cia, amelyről szólottam, bizonyára nemcsak pénzügyi problémákkal és a gazdasági problé­máknak rendezésével, hanem politikai problé­mákkal is fog foglalkozni, mert hiszen láttuk a közelmúltban, hogy gazdasági- és politikai problémák milyen szorosan függnek össze és láttuk azt is, hogy a legújabb események min­den gazdasági politikai tevékenység mellé oda­állítják» a politikát magát. Az az élénkülés, amely megindult akkor, amikor a hitlerista forradalom győzelemhez jutott Németország­ban, s amely Európaszerte diplomáciában min­denhol mutatkozott, bizonyítéka annak, hogy ez a konferencia sem fog elmúlni anélkül, hogy nagy politikai és nemzetközi problémákat meg ne vitassanak, amint ahogy az a bizonyos 'gazdasági konferencia is, amelyre MacDonald Roosevelthez utazott, amelyre Herriot is el-

Next

/
Thumbnails
Contents