Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

160 Az országgyűlés képviselőházának ezért bátor vagyok szolgálni egy ebben a vonatkozásban rendezett viszonyú orgánumnak, a bécsi Beichspost véleményével, amely többek között azt mondja (olvassa): «Az olasz politikát először fenyegeti most kudarc. Most a revízió jelszava hatalmas ellenmozgalmat ^ keltett életre, ennek konzekvenciái még megmérhetetlenek.» (Br. Vay Miklós: Ez tárgyilagos bírálat!) De ezen túlmenőleg megtörtént, amire valóban senki sem számíthatott, megtörtént azoknak a hatalmáknak az összefogása, amelyeknek erejétől és hatalmától nekünk annyit kell várnunk: megtörtént Anglia, Amerika és Franciaország összefogása. Amerika ebben a tekintetben olyan messze, ment el, hogy nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a híres be nem avatkozás elvét szegi meg és adja fel, hogy teljes vértezettél odaállhasson Franciaország és Anglia mellé. Főkép Franciaország mellé, amelynek 1918-ban és 1919-ben akkora segítségére volt. Engedtessék meg nekem, hogy egy önök szerint is elfogulatlan tanura hivatkozzam, dr. Pethőnek, kiváló magyar történetírónknak véleményé^ (Propper Sándor: Szintén turáni!) aki szerint, amint ezt ugyancsak a Magyarságban, a kételyeken felül álló Magyarságban április 30-án megírta, mondván, hogy (olvassa): «A francia diplomácia döntő, szinte megsemmisítő felsőbbségének jele gyanánt tekinthető az, hogy a sécurité kérdésében maga mellé állította nemcsak Angliát. A római Capitólium nagy gondolata így halványodik el a washingtoni Capitólium hatalmi felsőbbségének fényében. Mintha minden arra vallana, hogy az olasz-német front és kapcsolt részei nagy csatát vesztettek volna.» A pontot a mondat után, mint emlékezünk, Grey, az 1914—19-es időknek ez a nagy reprezentánsa tette, amikor a múltkoriban kijelentette egyik nyilatkozatában, hogy a legjobb békebiztosíték Németország lefegyverzése. Tegnap pedig a francia szenátusban a francia külügyminiszter mondotta, hogy (olvassa): «Veszedelmes volna vizsgálni a területi kérdéseket, nem mintha úgy vélekednénk, hogy a dolgoknak örökké egyazon állapotban kellene maradniok, de balgaság volna pillanatnyilag hozzányúlni a békeszerződésekben megállapított határokhoz.» Látjuk tehát t. Ház, hogy a revízió mozgalma, a revízió ügye valóban óriási kudarcot vallott és azt óriási károsodás érte. Ennek a felfogásomnak igazolására azonban, amely a fasiszta külpolitikának természetes terméketlenségéről szól, egy-két adatot kellene felemlítenem (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen a mi nagy protektorunknak, Mussolini úrnak nem ez az első külpolitikai kudarca, hanem hogy ez az úr a történelemben, mióta annak egyik tényezője, az itt uralkodó közhittel ellentétben voltaképpen egyebet sem. produkál, mint külpolitikai kudarcokat. (Jánossy Gábor: Mussolini az emberiség jóltevője! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Vannak talán olyanok is, akikkel jót tett, de elenyésző csekély a számuk szemben azokkal a milliókkal, akikkel csak véres elnyomatást gyakorolt. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mussolini egy pár esztendeig el volt foglalva odahaza, belpolitikai dolgaival, belpolitikai helyzetének szanálásával. Első fellépése a nemzetközi fórumon az volt, amikor a genfi jegyzőkönyv ellen, amely emlékezetünk szerint azt tartalmazta, hogy a támadóháborút kárhoztatni kell és meg kell bélyegezni, nyilvánosan fellépett. Ez volt első nemzetközi szerep75. ülése 1933 május 5-én, pénteken. lése. Azt érte el vele, hogy néhány hónappal később megtörtént a locarnói megegyezés és hogy Németország ott elismerte azt az állapotot, r amely ellen Mussolini mint revizionista állítólag harcol, megkapta Németországot, hogy úgy mondjam, a Népszövetségbe kosztosnak, hogy ő maga, aki ezt nem akarta, Németország pozícióját megerősítette..Egy második fellépése néhány évvel későbben az volt, mikor flottadeministrációt rendezett afrikai érdekeltségei mellett. Ennek az eredménye lett egy francia-angol flottaegyezmény, amelynek egyik legérdekesebb pontja az, hogy az olasz flotta mértékét sokkal kisebbre szabták meg, mint a franciáét. Ez azután további felbőszüléseinek a forrása lett. 1928 vegén beszédet mondott, amelyben egy 5 milliós hadsereggel el akarta homályosítani a napot. Ennek eredménye lett a genfi leszerelési konferencia egybehívása. Képzeljék el, mennyire örülhet ennek a konferenciának a fasizmusnak ez az újfajta Napóleonja. De ez egy olyan politikának az érvényesítésénél, mint amilyen Mussolinié, történelmileg logikus. Elindult, mint mondottam, az imperialista-nacionalista politika zászlóbontásával, s amikor uralomra került, a legjellemzőbb nyilatkozata az volt, amelyben azt mondotta egy francia laptudósítónak: «A háborút ml nem vezettük természetes befejezéséig. Nektek franciáknak Berlinben, nekünk Bécsben és Budapesten kellett volna ezt befejezni.» Így olvasható ez a Matin akkori számában: «Németország» — mondja tovább Mussolini ebben a beköszöntő nyilatkozatában — «tud fizetni, csak kényszeríteni kell őt erre». — (Malasits Géza: No, csak kényszerítse Hitlert! — Jánossy Gábor: Ez akkor volt!) Németország máris fizet. Hogy mit fizet és milyen formában, arról a történelem majd szörnyűségeket fog feljegyezni. Fizet elsősorban a weimári Németországnak, a weimári. köztársaságnak az elbukásával. Fizet azért, mert ennek a weimári Németországnak, amint ezt a külpolitika tagadhatatlan tényei bizonyítják, lett volna kiútja Locarno továbbfejlesztése, lett volna kiútja abban a formában, hogy domináló helyzetihez juthatott volna a Népszövetségben, lett volna kiútja abban a formában, hogy egy olyan világgazdasági kooperáció lehetőségei nyíltak meg számára, amilyenekre nem számíthatott volna a Népszövetségbe való belépése előtt. Ez a gazdasági felemelkedés ment is egy ideig, azonban 1931-ben, amikor a német hitlerizmus, a német nácik első nagy győzelmüket aratták, végeszakadt, mert azon a napon, amikor a náciknak ez a győzelme bekövetkezett, Anglia és Franciaország erre azzal válaszoltak, hogy négymilliárd aranymárka rövidlejáratú hitelt vontak ki a német bankokból. Ezután jöttek a 'bankbukások és a további súlyos események. Látjuk "tehát, hogy a weimári Németország tragikus formáiban .fizet, de fizetni fog, sőt már fizet is az újfajta, a harmadik birodalom. Fizet abban a formában, hogy a hitleri Németország külpolitikája megbukott, még mielőtt voltaképpen számottevő tényező lehetett volna. (Malasits Géza: Még a gyarmatokról is lemondott!) Izoláltsága tökéletesebb, mint volt 1914-ben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt lehet mondani, hogy Franciaország a diplomáciai preventív háborút már meg is nyerte. Ott van, mint a hitlerizmus eredménye, Franciaországnak Szovjet-Oroszországgal való szövetkezése, szerződése, (Malasits Géza: Meg