Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-175
Az országgyűlés képviselőházának 1 anyanemzetéhez, ha ma nem, akkor más megfelelő alkalommal. Ha oda most nem engedik, hozzánk még kevésbbé engedik. De bátor vagyok kérdezni, mit is érnénk vele. Két koldusnak a kooperációját jelentené, semmi mást. Ez nem olyan cél, amelyért küszködni, élni, halni érdemes. En azt tartom, hagyjuk egymást békén, elég volt 400 esztendő sorsközössége, elég volt, ami ennek a 400 esztendős sorsközösségnek következtében Magyarországot érte és elég volt ennek következtében a német imperializmus járszalagjából is. Ezért az ilyen törekvésekkel legjobb felhagyni; semmi más eredmény, semmi más konkrétum belőlük nem származhatik, mint hogy ami úgynevezett nemzetközi conduit-listánkon egy rossz osztályzattal többet kapunk. A fő probléma azonban mégis a magyar revízió ügye. Itt a mi legfőbb kifogásunk, mint ahogy ezt már ismételten hangsúlyoztuk, az, hogy a magyar külpolitikai kormányzat a revízió kérdésében mindent a fasizmus kártyájára tesz fel. A jelszó természetesen, amelyet a kormányzat hangoztat, a szabad kéz. De mit használ ennek a jelszónak a hangoztatása, amikor ezt a világ nem hiszi el? Nem is hiheti el, mert vannak tények, amelyek az ellenkezőjét mutatják annak, mint ami a szabad kéz politikája. Ha ilyen tényeket fel akarnék sorolni, itt van elsősorban az, hogy például magyar politikusok úgyszólván egymásnak adják a kilincset Rómában; itt van az a körülmény, hogy a magyar lapok az égig ujjonganak a fasizmus r sikerein ; itt van az a körülmény, hogy például Genfben mi együtt szavazunk a fasisztákkal. Ez megtörtént néhány nappal ezelőtt is. A tények tehát az ellenkezőjét mutatják annak, mint amit jelszóként, a szabad kéz politikájának jelszavaként hangoztatnak. Igenis, sajnos, együttjárunk a fasizmussal, együtt játszunk vele és együtt vesztünk. Ennek a nagy fasisztabarátkozásnak indoka az, hogy a fasizmus történelmi érdeme, hogy napirendre hozta a revízió ügyét. Napirendre hozta részben azért, mert saját érdekeit akarja vele szolgálni, és bizonyítani tudnám, hogy minket legfeljebb kihasználni kíván; másrészt ahogy napirendre hozta, úgy kompromittálta és kompromittálja is. Mert végeredményben a fasizmus az, amely a revízióellenes erőr ket sorakoztatja Európában a nemzetközi politikában. Elég a fasizmus lényegét, keletkezését ismerni, hogy a leghatározottabban állíthassuk, hogy a fasizmus az ő lényegénél fogva voltaképpen predesztinálva van ezekre a sikertelenségekre és ezekre a kudarcokra. Keletkezése az, hogy odahaza országában a nép szociális törekvéseit leverte brutalitással, leverte erőszakos politikával, azután kárpótlásul nacionalista, soviniszta ideológiát próbált rákényszeríteni, hogy illúziókat adjon neki. Ezeket az illúziókat provokáló formában adja és ez a krízisének, válságának és terméketlenségének legmélyebb és kiapadhatatlan forrása, úgyhogy nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a fasizmus önmagában véve nem szövetséges, mert csak destruál és destruáló hatású a külpolitikában, nekünk kárunkra van. Amióta pedig belépett ebbe a játszmába partnernek a hitlerizmus is, azóta ez az állítás és ez a tétel voltaképpen bizonyításra is alig szorul. En azonban találomra egy-két bizonyítékot bátor vagyok előterjeszteni. Itt van kezemben a Times-nek április 19-i egyik cikke, amely Németország izoláltságáról 75.'ülése 1933 május 5-én, pénteken. 159 beszél, vonatkozásban azzal az angol alsóházi vitával, amelynek a múlt napokban tanúi voltunk. Azt mondja ez a megállapítás, hogy az alsóház vitája megmutatta, hogy Németország elvesztette azt^ a rokonszenvet, amelyet a legutóbbi 10—12 év alatt megszerzett. A nácik és az ő módszereik a legjobb német igényeknek is legrútabb ellenségei. Itt van egy másik idézet, ugyancsak a Times-nek április 24-i számából való, amelyben azt mondja többek között (olvassa): «A mostani Németország el van szánva arra, hogy elvesztett területeit fegyveres erővel hódítsa vissza. Goring^ kapitány úrnak az aviatika terén való szándékait nem, nehéz kitalálni.» Végül itt van az angol Labour egyik legkiválóbb és legismertebb publicistájának, Bredfordnak egy nyilatkozata,, amely rendkívül érdekesen hangzik ebben a vonatkozásban (olvassa): «A külüigjyi hivatal — írja Bradford — hibát követett el. Most (résziben Franciaország és szövetségesei ellenállása miatt, ele főként az angol közvélemény ama revoltálása miatt, amely Hitlernek a civilizáció elleni támadása folytán következett be, kénytelen visszavonulni. MacDonald és a külügyi hivatal^ vezetői tényleg a hivatali világ elzárkózottságában élnek. Sohasem láttak rohamosztagot és csak lassan értették meg, hogy mi az ellenforradalom. A parlamenti vitának köszönhető, hogy most már talán van erről némi halvány sejtelmük.» A legfőbb bizonyíték tehát a következő : Azt lehet mondani, hogy a revíziós konjunktúrának csúcspontját jelentette MacDonaldnak római látogatása. Ennek talán négy hete. Négy hete annak, hogy a négyhatalmi gondolat ott, mint terv megszületett; >s azóta kiszenvedett; kicsi féreg nem tudott megnőni. Azt azonban lehet mondani, hogy négy évtized nem árthatott volna a revízió ügyének annyit, mint amennyit ártott az a fejlődés, amely az alatt a négy hét alatt történt meg. Ez ismét nem az én egyéni véleményem, hanem azt mondhatnám, hogy egészen a t. kormánypárt szerint is kétségen felül álló tanukra hivatkozhatom: hivatkozom például elsősorban a Revíziós Liga elnökének, Herczeg Ferencnek a Pesti Hírlap április 23-i számában megjelent vezércikkére, amelyben megállapítja, hogy milyen visszaesés, milyen kudarc érte a revíziós mozgalmat. Itt van a kezemben a Pester Lloydnak április 20-i vezércikke, amelyben azt mondják többek között, hogy amit Németország az angolszász közvélemény megnyerése szempontjából egy évtized alatt el tudott érni, az most angol és amerikai tanúságok szerint néhány nap alatt összeomlott. Csakhogy úgy vagyunk a magyar kormánypárti lapokkal is, hogy a jobb, úgy látszik, nem tudja, mit ír a bal, mert egy pár nappal, illetőleg egy pár héttel ezelőtt ugyancsak a Pester Lloydban olvastuk a következőket (olvassa): «Szerencsétlenség volna, ha Hitler és társai most meginognának. A megkezdett harcot végig kell harcolni.» Ök harcolnak és a Pester Lloyd azután, amint látjuk, előre nem sejtett konzekvenciákat kénytelen ebből a harcból levonni. «A revízió,» — így fejezi be cikkét a Lloyd — «amely a nemzeti szocialista kormány uralomrajutása pillanatában közelinek látszott, ma megint a messze háttérbe szorult.» Lehetnek, akik azt mondják, hogy a Pester Lloyd véleménye valamilyen nem egészen rendezett viszonyai következtében a keresztény nemzeti Magyarországra nem lehet mérvadó, ' (Propper Sándor: Nem árja! Es nem turáni!)