Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

Í40 ,Àz országgyűlés képviselőházának En az alatt az idő alatt, az alatt a körülbelül egy év alatt, amíg a kart eílbizotts ágban működhettem, meggyőződtem airról, hogy abszolút hely télen ponton fogták meg ezt a kérdést. Nem kartellbizottsagra van szükség, nem a kartellek megrendszabályozására van szükség, hanem egy keresikedelemügyi miniszterre van szükség, aki a vám fegyvereivel akként dolgozik, hogy amikor • itt a túlzott vámvédelem folytán, a behozatali korlátozások folytán, a deváztatforgalmi korlátozások folytán egyes termelőágak olyan monopolisztikus helyzetbe jutnak, hogy ezael a monopolisztikus helyzetükkel kárt Okoznak a többi termelési ágaknak, akkor közbelép vámpolitikája kezelése útján, nem a kartellbizottság útján, — mert hogy ezt a kartell^idézte elő vagy nem kartell idézte elő, az elenyésző kérdés ehhez képest — hanem annak a közgazdasági kérdésnek kezelése útján, hogy vájjon az a haszon, amelyet ezeknek a vámoknak, behozatali és devizakorlátozásoknak fenntartsa jelent, arányban áll-e azzal ai kárral, amelyet másfelől ezeknek a fenntartása okoz. Itt kell szerintem a kérdést megfogni. r Én csak három termelési ágról akarok beszélni, amelyek talán nem is elsőrendű jelentőségűek, amelyek adatait azonban módom volt eme hivatalos tárgyalások alapján megismerni. Ezek a növényvédelmi szerek, a festék és a jutazsákok. Mind a háromnál a következő kép domborodik ki. Egy-egy ilyen gyár azok közül, amelyek léteznek, képes volna kapacitásának nem is teljes kihasználásával az ország egész szükségletét kielégíteni. De a régi Nagy-Magyarországból itt maradt minden egyes ilyen ágban három-négy gyár, amely a maga egzisztenciáját mind fenn akarja tartani és amely ma már csak kapacitásának 20—25%-át — vagy kevesebbet — meríti ki, ahol tehát a központi rezsinek rettenetes aránytalansága szükségképpen kartelltől függetlenül előidézi az illető cikkeknek olyatén mértékű drágulását, amely semmiféle arányban ahhoz a továbbtermeiésL érdekhez nem, áll, amely növényvédelmi szerekben, festékben, zsákokban ezekre rá van utalva. Itt nem kartell-bizottságra van szükség, itt kgy kereskedelemügyi miniszterre van szükség, aki ezeket rábírja vagy arra, hogy koncentráljanak, egyetlenegy vállalatban egyesüljenek, hogy a központi rezsit elviselhetővé tegyék és ennek a teljesen irracionális kezelésnek fenntartása által ne állítsanak elő olyan horribilis önköltségeket, amelyeket sem a kézműipar, sem a kereskedelem, sem elsősorban a mezőgazdaság nem lehet képes elviselni, vagy ha ezt nem teszik, felnyitja a sorompókat és beengedi a készárukat azért, hogy az árucikkek árait egyensúlyozza. (Ügy van! — Taps a baloldalon.) Németországban, ahol a gyáripar jelentősége még sokkal nagyobb mint nálunk, amikor a devizakorlátozások behozattak, jelentkezett az a kívánság a gyáripar részéről, hogy a készgyártmányok behozatalát akadályozzák meg, hogy devizákat csak nyersanyagra adjanak és a német kormány elutasította ezt a kérést, mondván, hogy neki a készárukat is be kell engednie azért, hogy az árszínvonal az országon belül ne jelentkezzék minden konkurrencla nélkül mint egyes termelési ágak monopóliuma. Ezt kellett volna nálunk is tenni, nem mesterséges monopóliumokat teremteni, nem azt a helyzetet idézni elő, hogy egyes kedvezményezett iparágak rendkívül monopolisztikus fejlődésnek és rentabilitásuk monopólisztikus kibővülésének korszakát élik ugyanakkor, ami175. ülése 19ÉB május 5-én, pénieheai. kor más ; termelési ágak, — a kereskedelem, amelyet éppen ezek a textilipari vállalatok, mert ezekről van szó, igyekeznek mindinkább háttérbe szorítani, a kézműipar, amely ezeknek drágaságát szenvedi — háttérbe szorulnt-ik és az egész ország fogyasztóközönsége, amely ezeknek a cikkeknek igénybevételére rá van utalva, fizeti ennek költségeit. (Eckhardt Tibor: öt millió falusi ember rongyokban jár, mert nem tudja megfizetni. Feleáron lehetne megkapni a ruhaneműt!) Ne méltóztassék azt hinni, ne méltóztassék valakinek azt a felfogást tenni magáévá, mintha én ezeket azért mondanám el, mert nekem a gyáriparral szemben valami averzióm volna. Szégyelném magam, ha így volna; szó sincs róla, hogy így volna. Egyszerűen arról van szó, hogy az ország közgazdasági viszonyainak mérlegelése és megfontolása közben ezekre ugyanúgy, mint ahogyan Tyler, az elfogulatlan szakember rájött, ahogyan a Gazdaságkutató Intézet minden jelentésének minden számadata ezt mutatja, rá kell jönnie mindenkinek, aki itt a mi termelési viszonyainknak ferde síkra való jutását konstatálja és akkor, azt hiszem, mindenkinek, aki közgazdaságilag gondoskodik, kötelessége ezeket az igazságokat kifejezésre juttatni. T. Ház! Végül még néhány szót akarnék szólni arról a szerintem csodálatos, szerintem megérthetetlen körülményről, hogy a kisgazdapárt szónokai és elsősorban a kisgazdapártnak olyan rendkívül képzett, olyan rendkívül művelt és olyan kitűnő vezére, mint Eckhardt Tibor t. barátom, itt már ismételten a tervgazdálkodásnak a szükségességét igyekszik igazolni, az intervención izmust hirdeti és ami a legjobban meglepett múltkori budgetbeszédében, szinte diadalmasan állapította meg, hogy neki igaza volt abban, amiben valóban igaza volt, hogy itt a kölcsönös árucsereforgalom kezd meghonosodni, hogy itt a kompenzációk rendszere következett be, ami, sajnos, bekövetkezett. Az ő éleslátása valóban előrelátta ezt, de ahelyett, hogy ő erről, mint a legszomorúbb, a legtragikusabb jelenségről emlékezett volna meg, ezt mint szükségszerűséget említette, mint olyat, amelynek a kiépítésén kellene dolgozni. Ha valaki hivatása teljesítése közben végignézi, hogy mi egy kompenzáció, hogy mit jelent egy üzletet, akár a magánkompenzáció, akár az állami kompenzáció keretében lebonyolítani, az csak azt mondhatja el, hogy amennyiben ez az ország a mezőgazdasági kivitelének fejlesztésére rá van utalva, akkor azok, akik ezt az érdeket akarják képviselni, csak egyet tehetnek, hogy könyörögjenek azért, hogy ez a rettenetesség minél előbb múljon el, (hgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon és a középen.) hogy mindent f kövessenek el ennek az irányzatnak leküzdése érdekében, mert nem mondhatók el azok a rettenetességek, amelyeket ezek az állapotok előidéznek. Méltóztassanak elképzelni, hogy például valaki üveget akar behozni Csehországból és helyette paprikát akar exportálni. Ehhez először is az szükséges, hogy a mi külkereskedelmi intézetünk kimondja, hogy az üvegbehozatalt helyesnek tartja (Rassay Károly: Es meghatározza, hogy milyen fajtát!) és azt is meghatározza, ugyanaikkor a cseh külkereskedelmi intézet kimondja, hogy a paprikabehozatalt helyesnek tartja. Ha ez megtörtént, akkor négy partnert kell keresni: egyet, aki eladja a paprikát és egyet, aki ott megveszi a paprikát egy másikat, aki ott eladja az üveget és