Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

138 Az országgyűlés képviselőházának javulása is, mégsem képzelhető el, hogy ez a megcsonkult, meggyöngült és gazdasági erőben annyira visszament ország ezeket a közületi kiadásokat képes legyen elviselni. Mármost, ha ezzel szeműben azt mondják, hogy vannak országok, amelyek ugyanilyen magas közterhek mellett működnek, úgy ezt számszerűleg összehasonlítani nem lehet. De egyet meg lehet állapítani, hogy az az ország, amely érzés és statisztika szerint körülbelül olyan magas százalékarányú közterhekkel dolgozik, mint Magyarország, — és ez Anglia — abban különbözik Magyarországtól, hogy ott a nemzeti jövedelem ilyen mértékű megcsapolása után is még olyan standard-je az életviszonyoknak lehetséges, amely, mint a múlt év statisztikája bizonyítja, azt jelenti, hogy az öt nagybanknál, az úgynevezett big five-nál az 1932. év válságos viszonyai közlött a betétállomány 1570 millió frontról 1770 millió frontra, vagyis 200 millió fonttal emelkedett, míg ugyanakkor nem az összes magyar intézeteket, csak a 12 legnagyobb pénzintézetet összehasonlítva, megemlítem, hogy nálunk a betétállomány 1280 millióról 1160 millióra, vagyis 120 millió pengővel csökkent. Az, hogy valamely ország lakossága és annak teherbíróképessége még arányban van-e a közterhekkel, az ilyen adatok világítják meg a legjobban. Látjuk ezekből az adatokból, — és ha itt a vidéki pénzintézeteket hozzávettem volna, akkor még sokkal szomorúbb adatok derültek volna ki, amit azért nem tettem, nehogy hangulatcsinálással vádoljanak — kiderül, hogy ezeket a közterheket a mi nemzeti termelésünk semmiképpen sem képes elviselni; a tőkefogyasztásnak olyan lejtőjén vagyunk, amelyen feltétlenül meg kell állnunk, ha nem akarunk olyan állapotokat előidézni, amelyek igen szomorúaknak fognak feltűnni, amikor a világ többi országaiban esetleg a gazdasági javulás tünetei már bekövetkeznek. Röviden, ki akarom fejezni azt a véleményemet, hogy pusztán az államháztartás keretén belül olyan mérvű megtakarításokat elérni, amelyek a közterhek jelentékeny csökkentését idéznék elő, nem lehet. Szerintem nincs más módja a radikális költségleépítésnek, a közterhek radikális lebontásának, mint az, hogy az álautonómiákkal való gazdálkodást, amely nálunk létezik, beszüntetjük és közigazgatásunk egyszerűsítését és racionalizálását úgy alkotjuk meg, mint a latin országokban, Franciaországiban és Olaszországiban is van, hogy tisztán állami hivatalnokok intézzék az ügyeket és ezek a lehetetlen súrlódási felületek, a pártkotériáknak ezek a költséges gazdálkodásai, ezek a politikai külön játékok, amelyek az egyes autonómiák keretében lejátszódnak és amelyek a lakosságra rengeteg improduktív kiadást rónak, szűnjenek meg és engedjék át a helyet olyan egyszerű, világosj áttetsző közigazgatásnak, amely a lakosságnak 'még a községektől eltekintve is, érdekében áll, mert hiszen a lakosságra elviselhetetlen a súrlódási felületeknek az a megtöbbszöröződése, amelyek ezeknek az autonómiáknak, vagy — mint én azt hiszem, hogy a valósághoz híven mondhatom — álautonómiáknak fenntartása előidéz, mert, hogy itt valóságos autonómia lenne akár a fővárosban, akár a törvényhatósági városokban, akár a vármegyében, ezt valóban jóhiszeműen olyasvalaki, aki a viszonyokat ismeri, egy pillanatig sem állíthatja. Teljesen felesleges berendezkedéssé váltak ezek az autonómiák, amelyek abban az időben, amikor szükségünk volt m alkotmány számára biztosítékokat teremteni 175. ülése 1933 május 5-én, pénteken. Béccsel szemben, nagy közjogi és politikai jelentőséggel birtak, amelyek azonban ma semmiféle más szerepet nem játszanak, minthogy a lakosságra óriási felesleges költségeket rónak, megélhetésüket adminisztratív intézkedésekkel rettenetesen megnehezítik és egyes pártárnyalatoknak, egyes befolyásos pártkoriteusoknak biztosítanak olyan működési felületet, amelyre az illetőknek valóban szükségük lehet, de amelyre az országnak igazi közérdekei szempontjából ilyen nyomorúság mellett igazán nincs szükség. A másik, amit a költségvetés kapcsán meg akarok említeni, az, hogy én a költségvetés egyes tételeit vizsgálva, az ország gazdasági berendezkedése szempontjából olyan kiáltó aránytalanságokat látok, hogy ezt megemlítés nélkül hagyni lehetetlen. A költségvetésből veszem a következő adatokat: A költségvetés iparfejlesztésre előirányoz 3,750.000 pengőt. Ezzel szemben a mezőgazdasági termelés támogatására előirányoz 880.000 pengőt — és itt már az idén 350.000 pengő emelés van. Olyan termelési ágaknál, mint az állattenyésztés, ennek fejlesztésére 170.000 pengőt, a baromfitenyésztés fejlesztésére — amely baromfitenyésztés 1932-ben az egész magyar exportnak 12% -át tette ki — 120.000 pengőt irányoz elő a költségvetés. T. Képviselőház! Amikor ezeket az aránytalanságokat látom, azt kell mondanom, hogy ezek régi időknek a remanenciái, azoknak az időknek a remanenciái, amikor közös vámterületben élvén, a közös vámterületnek minden előnyét a mezőgazda élvezte, viszont minden hátrányát a gyáriparnak kellett viselnie, amikor tehát méltányosnak volt minősíthető az, hogy az állam a vámterület egységéből származó hátrányokért rekompenzálta a gyáripart ilyen támogatással s megfordítva: bogy ennek árát a közösség viseli. (Mozgás a jobboldalon. — Biró Pál: Még egy 5 milliós tétel van benn a mezőgazdaság támogatására. — Rassay Károly: Az más, az a boletta. — Zaj.) En a termelés támogatásáról beszélek és azt mondom, hogy itt a termelés támogatása tekintetében teljes kiáltó aránytalanság forog fenn. Ugyanez az aránytalanság van meg — és nagyon örülök, hogy a mélyen t. kultuszminiszter úr jelen van — abban a tekintetben, hogy mi az ország termelésének a legfontosabb ágazata és hogy a nevelés, az oktatás kultúráját a termelés érdekében milyen irányban kellene kifejleszteni. Hogy ebben a tekintetben milyen aránytalanságok vannak, azt méltóztassék megengedni, hogy a következő néhány számokkal illusztráljam. Nálunk, ahol a mezőgazdasági termelés megjavítása a legéletbevágóbb feladat volna s ezért a kisgazdáknak a gazdálkodásra való nevelését kellene előmozdítani, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) az egész közép- és alsófokú gazdasági szakoktatásra, annak öszszes létező intézményeire 318.000 pengő van előirányozva; ugyanakkor egyedül a Zeneművészeti Főiskolára 320.000 pengő. (Hómann Bálin vallás- és közoktatásügyi miniszter: 1,200,000 pengő van a földm ívelésügyi tárcában mezőgazdasági szakoktatásra!) Mélóztassék megengedni, én szórói-szóra idézek a költségvetésből. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: En is!) Majd rátérek azokra, amiket a miniszter úr ez alá szubszummál. A másik összehasonlításom

t az összes mezőgazdasági, tudományos és kísérletügyi intéz-