Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

130 Az országgyűlés képviselőházának 1 75. ülése 1933 május 5-én, pénteken. marxizmusban, az már régen elpártolt ebből a táborból, vagy a kommunisták, vagy a nemzeti szocialisták táborába. A nemzetközi szocializmus szerintem^ szakszervezeti nyugdijasok biztosító pénztárává vált és ez a nemzetközi szocializmus ma nemzetközi értelemben abból él, amit évtizedeken át támadott, a megszokásból és a tradícióból. Nem beszélek arról sem, hogy az integrális szocializmus oroszországi kísérleti telepén mi történt. Abban az országban a Hochkapitalizmus számtalan jelensége mutatkozik. Nem beszélek arról, hogy mi folyik Németországban és Olaszországban, , ahol a szocializmus és a nacionalizmus párosításából született gazdasági rendszert akarnak graduálísan alkalmazni egy bizonyos gazdasági átépítésnél. De rá akarok mutatni arra is, hogy omég^ olyan országokban is, ahol a kapitalizmus látszólag érintetlenül áll, olyan felfogások kapnak lábra és olyan intézkedéseket léptetnek életbe, amelyek a tőkés termelési rend múlt évszázadbeli koncepciójával homlokegyenest ellenkeznek. Hiszen már maga a produkció két legnagyobb faktorának megszervezése, a munkának megszervezése a szakszervezetekben és a tőkének megszervezése a kartellekben és szindikátusokban ellene mond az individualizmus korlátlan szabadságán alapuló gazdasági rendnek, de még más szimptóma is mutatja a változást. Hogy csak egyre hivatkozzam, itt vannak a Roosevelt amerikai elnök által életbeléptetett drasztikus intézkedések, amelyekkel az amerikai bankkrízist meg akarta, de meg is tudta oldani. Véleményem szerint akár szívesen látjuk, akár nehezünkre esik, meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a régi kapitalista rend helyébe új gazdasági f rend lép, (Ügy van! a középen.) amely, véleményem szerint, nem lesz túlnyomóan szocialista, hanem a magántulajdon elvének, a tervgazdaság elgondolásával való összeegyeztetése alapján fog kialakulni. (Éber Antal: Ez a mai világrend!) Azt hiszem, hogy azok, akik, mint én is, a közélet minden jelenségében a keresztény szempontokat keresik és szolgálják, örömmel regisztrálhatják, hogy a modern gazdasági felfogások közelednek a régi keresztény felfogáshoz annyiban,

f hogy a tulajdonjognak korlátokat szabnak és a tulajdonnal járó kötelességet és felelősséget hiangsúlyoz'zák. (Igaz! Ügy van! a középen.) Ezen sízeimpontok felismerése és gyakorlati keresztülvitele a kormány politikájában, véleményem szerint, hiányzik. Viszont, ha objektív akarok lenni — és az akarok lenni — meg kell jegyeznem, hogy ultra posse nemo tenetur és a posse szellemiekre is áll. Nem akar ez elítélő kritika lenni a Gömbös-kormány általam majdnem legjobban tisztelt tagjára, Imrédy Béla pénzügyminiszter úrra, akinek tudását teljes mértékben elismerem és akinek jelleme a legnagyobb nagyrabecsülésre késztet, de nevelése, tradíciója, beidegzettsége, a maga idejében rendkívül ragyogó képességű Popovics Sándorral való öszszeköttetése, teljesen alkalmatlanná teszi őt arra, hogy ezen a téren úttörő munkát végezzen. Imrédy Béla bizonyos joggal mondhatja, hogy Magyarország túlkicsi ország ahhoz, hogy az úttörő szerepére vállalkozzék, túlkicsi ország ahhoz, hogy ő törje az utat a nagy világválságban. En ugyan a szellemi elsőbbség kérdését nem tekintem olyannak, melyben a nemzetek nagysági viszonya tükröződnék (Váry Albert: Ez anyagi erő kérdése.), mégis el tudom fogadni Imrédy Béla pénzügyminiszter úrnak ezt az általam gondolt érvelését, meg is tudnék nyugodni benne, ha látnék olyan intézkedéseket, amelyek & kapitalista rend korlátain belül annak legkialtóbb igazságtalanságait és az ezáltal keltett fejetlenséget rendezik abból a célból, hogy aimikor egyszer — az Einbruch der Zeit — az idők ide jönnek, és a reformmunka megkezdődik, az események egy rendezett kapitalista rendet találjanak, amelyre a szerves reformot fel lehet építeni. Bizonyos intézkedéseket látok ebben az irányban is. Legutóbb a 33-as bizottság hozott rendeletet a mamutfizetésekre, a szolgálati szerződések revideálhatására és r a nyugdíjak revíziójára, amit több, mint másfél évvel ezelőtt politikai barátaim nevében határozat formájában terjesztettem a t. Ház elé. Nagy örömmel és megelégedéssel láttam, hogy a pénzügyiminiszter úr, akit szellemes barátom, Friedrich István az ellenzék pénzügyminiszterének nevezett, ezt a követelésünket is magáévá tette s bizonyos formák és határok között megvalósította. De ha ezt látom is, nem látoon más, ennél fontosabb intézkedések előkészítését. Váry Albert t. barátom nálamnál sokkal jobban tudja, Dési Géza t. barátom nem kevésbé, hogy milyen nagy szükség van a, rós'zvényjogi reformra. Erről nem akarok részletesen beszélni ilyen szakemberek előtt, de hogy a vezérigazgatók önkényének megszüntetésére, a részvényesek jogainak fokozott védelmére, az adózás ellenőrzésének fokozatos lehetőségére, a fiktív üzletkötések lehetőségének (megakadályozására a részvény jogi reformban szükség van, azt még a kiváló jogász-szakemberek is meg fogják erősíteni. (Igaz! Ügy van! balfelől.) Itt van a bankreform kérdése. Tagadhatatlan, hogy túlsók bank van s hogy a magyar gazdasági élet egy holt terhet cipel magával. Nemcsak Nagymagyarország örökölt összes hatalmas pénzintézete van meg, hanem a gründolások idejéből is számtalan bank és bankocska maradt meg. Nagy bankválság volt, amely az egész világon végigseper tisztogatva, s amely ebben az országban a túlzott állami intervenció következtében a nagyok és közepesek bukását megakadályozta, úgy, hogy csak a kicsinyek pusztultak el. Ennek következtében az egészségtelen felépítmény még gyilkosabb súllyal nehezedik az egész magyar közgazdasági életre. T. uraim, itt szükség van egy erélyes, átfogó szerves reformra; szükség van arra, hogy az amerikai példák szerint megkülönböztessük a bankokat egymástól és limitáljuk az ő működési terüket betéti és takarékbankokra, spekulációs bankokra, iparfinanszírozó bankokra. De szükség van arra is, hogy a magyar vidék hiteligényeit egy szervesen kiépített hitelszövetkezeti szervezet láthassa el. Csatlakozom pártvezérem állásfoglalásához, hogy a mai kor bizonyos fokig egy kollektív mentalitású kor és bármennyire fáj az erős individuumoknak az idők változása, mégis bizonyos kollektív berendezéseket meg kell tenni. T. Ház! Ezek voltak általános észrevételeim az idei költségvetés keretén belül. Talán méltóztattak észrevenni, hogy költségvetési beszédet tartottam ugyan, de a költségvetésről nem emlékeztem meg benne. Követtem ebben az előttem szóló képviselőtársaim példáját, akik általában véve szintén általános politikai kérdésekkel foglalkoztak. De megbecsülésemet is