Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-175
Az országgyűlés képviselőházának l f » En a titkos diplomácia ellen elhangzott frázisok ellenére tudom,, hogy a titkos diplomácia gyakran hasznos. Nagy ellentétek áthidalására, bizalmas tanácskozások szükségesek, de még ilyenkor is előfordulhat «Die Flucht in die Öffentlichkeit» szüksége, amikor például a fegyverkezési ipar titkos és hatalmas befolyásával szemben még a legnagyobb államok képviselőinek és miniszterelnökeinek is a közvélemény és a nyilvánosság még erősebb fórumához kell fordulniuk. De azt mondom és vallom, hogy főleg egy kis állam eredményes külpolitikát csak akkor folytathat, ha annak a külpolitikának részese és hordozója minden egyes intézmény és minden egyes polgár. Tudniok kell, hogy hova mennek, és részt kell venniök abban a munkában, amely a kitűzött cél felé vezet. Tudnunk kell tehát, hogy milyen külpolitika felel meg a nemzet jellegének és milyen külpolitika felel meg a mi érdekeinknek. Hogy ezt miképpen értem, ennek megvilágítására felhozok egy szellemes hasonlatot, amelyet Rohan herceg az Európai söhe Revue című folyóiratban írt meg, amelyben a német és francia külpolitikáról szólott. Azt mondja, hogy a francia polgár háttal ül saját országa határa felé és érdeklődéssel, figyelemmel kizárólag a maga egyetlen természetes gócpontja, Paris felé fordul. Ha a határon kívül történik valami, ami a nyugalmát megzavarja, rendőrért kiabál, hogy az csináljon rendet és tegye lehetővé, hogy ő a maga centripetális,, természetes, nemzeti életét leélje. Ezzel szem'ben a németség különböző gócpontokból kiindulva kifelé tendáló politikát folytat. Csak a Hansavárosokra mutatok rá, a tengertúli érdeklődés hordozóira. Dainzigra, amely az Északi-tenger partján élő államok felé közvetíti a németség misszióját, Münchenre, amely az Alpokon nyúlik keresztül és Bécsre, amely a Duna medencéjében hordozója a németség politikájának. A németség tehát a maga faji jellegénél fogva állandóan a határon túllévő hatás gyakorlására törekszik. Nézzük meg már most, hogy ebből a szempontból milyen a magyar faj. A magyar békében a franciához hasonlított. Egyetlen egy természetes gócpontja volt, Budapest, afelé irányult minden érdeklődésével, Európa érdekeit nem bántotta, békéjét nem veszélyeztette. A békekötés következményeként azonban most életének fenntartására és a gazdasági lehetőségek biztosítására kényszerült állandóan a határokon túl fordulni érdeklődésével. Ebből a következtetéseket úgy vonhatjuk le, hogy 'békében a szaturált Magyarország, mint Európa (békéjének egyik pillére, a mozdulatlanságot pártolta, ma pedig a változás gondolata áll a magyar külpolitika tengelyében. De ezt ai változást is kétféleképpen lehet szolgálni. Lehet egy úgynevezett szövetségi politikát követni, amely erőhatalmi, szövetségi rendszerben keres lehetőleg előnyös elhelyezkedést, hogy alkalmas időben fenyegetéssel, vagy erőszakkal biztosítsa a velünk szemben elkövetett igazságtalanságok jóvátételét. Ezt a politikát nemcsak mi, az ellenzéki oldalról, hanem a kormány hivatalos vezére is lehetetlennek, veszélyesnek, sőt — szokatlanul erős szóval — őrültségnek minősítette. Nem marad tehát más utunk, mint az európai politika útja. Itt pedig feladatunk elsősorban megállapítani azokat az érvényes európai gondolatokat, amelyekhez csatlakoznunk kell, másodszor pedig megtalálni a módját, hogy ezeknek a gondolatoknak elfogadása ál'. ülése 1933 május 5-én, pénteken. 127 tal hogyan tudjuk érdekeinket szolgálni és hogyan tudjuk hékés eszközökkel külpolitikánk vezető gondolatát, a változást biztosítani. Figyelemreméltó körülmény az, hogy a nemzetközi érintkezésben és a nemzetközi jogban az utolsó tíz esztendő alatt kialakult bizonyos praxis, amely a múltra vonatkozik, és ennek természetes reakciójaképpen kialakult egy nemzetközi teória, amely semmi más, mint a jövő gyakorlati politikája. A kisebbségi kérdésben például kialakult egy tízéves praxis, amely egy keserves elnyomás politikája volt, amelyben az államhatalom minden eszközével küzdöttek a nemzetek a Volksgemeinschaf tok gondolatával szemben. Ezzel szemben kialakult és mindig általánosabb elfogadásra talál egy teória: a kisebbségek hatályos védelmének teóriája. Amint a magyar faj volt az utóbbi évtizedben a nemzetiségi elnyomás legnagyobb áldozata, éppen úgy a magyarság lesz a legnagyobb haszonélvezője a megváltozott viszonyoknak, mert a változott viszonyok között 'kevés áldozattal a legtöbb hasznot çppen a magyarság tudja magának biztosítani. Esztendőkkel ezelőtt a magyar parlamentben beszéltem a nemzetiségi kérdésről. Akkor kifejtett elveimhez sem hozzátenni, sem azokból elvennivalóm nincs. Akkor abban a nehéz helyzetben voltam, hogy tulajdon pártom nem osztotta nézeteimet, ma pedig- abban a helyzetben vagyok, hogy a független kisgazdapárt, amelyhez tartozom, a maga demokratikus tömegeivel hasonló kisebbségi felfogást képvisel, mint én. Abban az időben a magyar parlamentben csak egy ember helyeselte fejtegetéseimet, az akkori miniszterelnök, Bethlen István. Ö azonban csak helyeselte, de nem cselekedett ugyanabban az értelemben. (Ulain Ferenc: Ahogy szokta!) Ez pedig annál nagyobb csapás volt a magyarságra nézve, mert hiszen a magyarság még abban az időben is, amikor viszonylag legszerencsétlenebb kisebbségi politikáját folytatta, akkor sem alkalmazta nemzetiségeivel szemhen a kisebbségi elnyomatásnak két leghathatósabb és leggyilkosabb fegyverét: a jogi diszíkriminciót és ia gazdasági elnyomatást. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Magyarországon sohasem voltak nemzetiségi szempontból másodrangú állampolgárok (Ügy r van! Ügy van! a baloldalon.) és a nemzetiségi származás soha sem akadályozott bárkit akár a hivatali elhelyezkedés. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Meskó Zoltán: Sőt!) akár a gazdasági megélhetés terén. (Mikecz István: Előnyben részesültek!) Ahol talán bizonya» fokig kifogásolható politikát folytattunk, az az iskolai és a hatósági nyelvhasználat tere volt. Itt is meg kell említenünk, hogy törvényeink iók voltak, csak a végrehajtás nem volt teljesen tökéletes. Megint egyszer tipikusan mag var politikát követett ez a nemzet. Nagylelkűen és igazságosan nem vette igény*be a nemzetiségi elnyomásnak hatékony és titokban ható fegyvereit és hibákat követett el ott, ahol neki belőle haszna nem volt, amely téren ellenfeleinek — ha a nemzetiséget ellenfélnek nevezné bárki — nem ártott, olyan eszközökkel, amelyek nyilvántarthatok, külföldi hatalmak által kritika tárgyává tehetők, így értük el, hogy Magyarország, amely kisebbségi és nemzeti téren mindig a legideálisabb politikát folytatta, ezen a téren mégis a
