Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

124 Az országgyűlés kêvviselôhâzânak 175. ülése 1933 május 5-én, pénteken. lett az egyetemeket megcsonkítania, de már régen megtette azt, hogy bizonyos csoportokat állapított meg és Göttingában például az alkalmazott mechanikával, csillagászattal, stb.-vel foglalkoznak, egy másik egyetemen inkább a szellemi tudományokkal. Azt hiszem, ez lehet az az út, amelyet nálunk is követnünk kell. T. Ház Nem tudok elzárkózni az elől a gondolat elől, hogyi valamelyik egyetem a mezőgazdasági magas oktatással is kapcsoltassék össze. Hiszen az az állapot, hogy éppen agrárállamban

1 tulajdonképpen nincsen egyetemi nívón álló intézmény, olyan állapot, amelyet magyarázni lehet, de menteni tulajdonképpen nem. Itt nem arról van: szó, hogy minden gazdálkodó egyúttal az egyetemet látogassa, ez teljesen ki van zárva, ea célját tévesztett dolog volna; de, hogy egy hely legyen, ahol a mezőgazdasági termelés tudományágait a legmagasabb nívóra emeljük, ezt feltétlenül szükséges dolognak tartom és ezt az egyetem keretén belüli megoldhatónak is tartom. T. Ház! Befejezésül még egy kérdésre térek rá, amely most már nem ebbe a csoportba tartozik, de amelyet én meglehetős aggodalommal nézekj Ez az útkérdés fejlődése az óriási anyagi nehézségek következtében, öva intek attól, hogy abba a hibába essünk bele, amelyet al háború idején elkövettek. Akkor ugyebár pszichózis volt, hogy minden pénzt háborús célra fordítsunk, és ma azt látjuk, hogy amit így össze tudtunk kaparítani, az még meg sem/ közelítette a szükségleteket. Es ott volt az infláció, ott voltak a háborús adósságok, amelyek mind ennek következményei voltak. Az utak pedig tökéletesen lerongyolódtak, mert ezt a pár milliót nem szánták rá. Most is személyes tapasztalatom kapcsolódik a dologba, ennek alapján azt mondom, hogy a rekonstrukciónál eleinte elkövettük azt a hibát, hogy a háború előtti metódusokat változatlanul követtük: szépen csináltuk a makadámutakat, holott az automobilizmus az alatt rendkívül fejlődött, és a háború következtében egy csomó teherautó és személyautó futkosott az országban és ezek a legrövidebb idő alatt tönkretették ezeket a makadám-utakat — mint azt mindenki tudja, aki mint közigazgatási ember végigszenvedte ezeket a dolgokat. Már most a következő lépés, amelyért én nagyon sok szemrehányást kaptam, de amelyben teljesen igazolva vagyok, az volt, hogy azt mondottuk: nem mehetünk tovább ezen az úton, nem dobhatjuk millióinkat az utca sarára, hogy ott széjjeltapossák és egy pár év múlva megint új milliókat dobjunk bele. Tegyük meg azt, hogy drágábban építünk, nagyobb befektetésekkel, de olyan eredményt kapjunk, amely azután évekre megfelel. Most ott tartunk, hogy annyira lehanyatlottak már a rendelkezésre álló összegek, hogy jóformán alig van útfenntartás. Mégis legalább néhány útvonalunk, amelyet annakidején jól csinál- ' tunk meg, kifogástalan. A becs—budapesti vonal például nemcsak hogy már régen kifizette magát, hanem az idegenforgalmi propagandának olyan eszköze, amelyhez fogható — azt hiszem) — másutt nincs is. Nekünk tehát a megkezdett úton haladnunk kell. (Halljuk! Halljuk! half elöl.) Nem azokkal a lépésekkel... • (Meskó Zoltán: Pár szót nekünk is! — Élénk derültség.) Bocsánatot kérek, a közigazgatás embereinél annyi megértést találtam, hogy igazán teljesen ' elfelejtettem, hogy nem egészen helyes a dolog, ha feléjük fordulva beszélek. (Derültség.) Már most amit ezzel kapcsolatban szóvátenni akartam, az volt, hogy természetesen ebben az ütemben mi ezt meg nem csinálhatjuk, de vigyáznunk kell, hogy teljesen el ne zárkózzunk attól, hogy — amennyire lehet — rendben tartsuk utainkat és helyreállítsuk a régi — helyesebben nem is nagyon régi, hanem az automobil-törvénnyel kapcsolatos —^ útalapot, amelyet eltöröltek azért, mert a pénzügyminisztereknek dogmája, hogy nem szabad céladókkal dolgoznunk, holott ameddig ez az útalap megvolt és az automobiladó ebbe az alapba folyt be, ezt az adót annyira-amennyire, legalább a jobbmódúak még jókedvvel fizették is, mert tudták, hogy ezért kapnak valamit. (Mikecz István: Es hogy kizárólag útra fordítják!) Most ez belekerült a nagy köcsögbe, (Ügy van! half elől. — Derültség.)\ nem jut ezekre az utakra, és a legnagyobb hiba, hogy most nem lehet pénzügyi tervet készíteni a jövőre nézve. Az automobiladónak és alapnak az volt a főcélja, hogy amikor egy évi jövedelemből nem tudunk nagyobb útdarabot készíteni, mert nem gazdaságos ma 10 kilométert és a 'jövő évben 50 kilométert építeni, hanem meg kell építeni egy hosszabb darabot, ez lehetségessé váljék azáltal, hogy több évi automobiladónak jövedelmét erre lekötjük. Ez lehetséges volt, ameddig az útalap fennállt, de megszűnt a lehetősége az útalap megszűnésével, és ha most a kormány — igen helyesen — nem útalappal, hanem új útügyi törvénnyel akarja megoldani, akkor ugyancsak a tapasztalatok alapján nekem az a nézetem, hogy az az úttörvény, amely csak adminisztratív intézkedéseket foglalna magában, nem lendítene az útügyön semmit. Itt finanszírozásról van szó, illetőleg finanszírozási módozatokról. A kormányzatnak látnia kell, hogy évek során át mennyit fordíthat új utak építésre, eszerint szabja meg programmját és racionális fokozatokban valósítsa is meg ezt a programmját. Ilyenképpen ezt a kérdést is az igen t. kormány figyelmébe ajánlva, a költségvetést magától értetődően elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Hunyady Ferenc gróf! Gr. Hunyady Ferenc: T. Képviselőház! Előttem szólott nagytudású és igen rokonszenve® képviselőtársam általában véve inkább egy ugyan közérdekű, de közelebbről saját kerületét érdeklő kérdéssel foglalkozott. Erre vonatkozólag szavaira reflektálni nem óhajtok, csupán szavainak arra a részére óhajtok válaszolni, amelyekben pártunkhoz tartozó Andaházi-Kasnya Béla képviselő úr szavaival polemizált. Ebben a vonatkozásban tudniillik nem tudok egészen egyetérteni azzal az állításával, hogy Anglia egyedül csinálta meg a devalorizációt, és hogy azért csinálhatta meg, mert Angliának viszonylagos gazdagsága a devalorizáció végrehajtására alkalmasabbnak mutatkozott, mint más ország szegénysége. (Gr. Sigray Antal: 36 állam*csinálta meg!) Először tagadom, hogy Anglia egyedül csinálta volna meg a devalorizációt, (Meskó Zoltán: 36 állam!), mert az angol koronadominiumokon kívül például a skandináv államok is végrehajtották (Gr. Sigray Antal: 36 államban!), és Koosevelt az Egyesült Államokban a dollár devalorizálását is keresztülviszi. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Tehát nemcsak Anglia csinálta meg, hanem az angol-száz érdekszférába tar-