Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17.', országunknak mai nehéz gazdasági helyzete nem kizárólag belső, magyar betegség. Csonkaországunk a mai sajátos középeurópai földrajzi fekvésénél fogva még sokkal inkább ki van téve, mint annakelőtte, az egyes országokat sújtó nehéz gazdasági bajoknak. A környező utódállamoknak fojtogató gyűrűje, a győztes és legyőzött államoknak kitartó következetességgel folytatott elzárkózó politikája egész termelésünknek produktivitását, fogyasztóképességünknek egységes kialakulását lehetetlenné teszi és mi akarva, nem akarva, önkéntelenül belesodródunk abba a nehéz gazdasági válságba, amelynek terhe.alatt — mondhatnánk — az egész művelt világ nyög. Ez a válságos gazdasági helyzet tehát, t. Ház, hangsúlyozom, nem speciális magyar betegség. Gazdasági válságok a múltban is a háborús eseményeknek mintegy kísérői voltak, mert minél tovább tartott a háború, minél nagyobb területre terjedt az ki, minél több nemzet sodródott bele, annál tovább tartott ez a nehéz gazdasági válság is és tett tönkre, zúzott semmivé megmaradt nemzeti vagyonokat, értékeket, kincseket. Ez a mostani gazdasági válság immár hanoim esztendeje tart és eddigelé azt mondhatnánk, hogy a válságok történetében páratlanul áll. Nem kívánok ennek részleteivel foglalkozni, íbiszen Pesthy Pál igen t. képviselőtársam tegnap elmondott beszédében a válságokkal igen bő részletességgel foglalkozott. A földkerekségnek minden számottevő nemzete — mint tudjuk — résztvett a világháborúban és az annak végével megkötött békekötésnek nevezett csomók annyira összekuszálták a népeket földrajzilag, történelmileg, nyelvileg, gazdaságilagi hogy azoknak közmegnyugvásra való megoldása a mai békealapokon úgyszólván teljesen lehetetlen. Pedig a cselekvés órája percről-percre sürget, mert a jelenlegi helyzet kibírhatatlan és mindinkább tarthatatlanná válik. Itt vannak, t. Ház, az óriási módon megnövekedett közterhek, amelyekre Ferrero, a nagy olasz történetíró hívta fel a világ figyelmét, amikor kimutatta, hogy Európa és Amerika népei ma már háromszorosát-négyszeresét fizetik az 1914. év előtti közadóknak. Elnyelik ezeket a nagy hadseregek, elnyeli a nagy bürokrácia. Mert hiába beszélünk leszerelésről, azért a fegyverkezés folyik szárazon, vízen, levegőben és a háború folyamán megnövekedett bürokrácia hatalma sem akar leszerelni. Valóban a legfőbb ideje volt nálunk, hogy az igen t. miniszterelnök úr ennek a túltengő bürokráciának hadat üzent. Ilyen viszonyok között, sajnos, amikor a kiadások nagy része ezekre megy, igen kevés jut magára a termelésre, a hasznos beruházásokra, azonkívül még a túlzásba vitt racionalizálás és takarékosság és mind több és több embernek kezéből veszi ki a kenyeret. Nem szándékozom a racionalizálás ellen állást foglalni, miéig kevésbbé a takarékosság ellen, hiszen jó magam éppen a takarékosságot szolgáló egyik intézményben évtizedeket töltöttem el, azonban mégis kötelességem kijelenteni, ihogy ezen a téren nagy óvatossággal járjunk el, nehogy túllőjünk a célon és egyik túlzásból a másikba essünk, amivel azután éppen a, legértékesebb kincsünket, a jó emberanyagot, éppen az élni akaró ifjúságot tesszük munkanélkülivé. T. Ház! Ha már most figyelembe vesszük az említett gazdasági elzárkózásokat, az egyes államok immár közhellyé vált autarchikus töülése 1933 május k-én, csütörtökön. 107 rekvéseit, Bud János t. képviselőtársam különösen nagyon értékes tanulmányt mondott el tegnap az autarehiáról — a népek, egyének egymásközti \ bizalmatlanságát, ezek mindmind hozzájárulnak a gazdasági válság kimélyítéséhez. Emiatt nem lehet lerombolni a 'magas vámfalakat, megszüntetni a ki- és beviteli tilalmakat. Ez fojtotta meg a forgalom szabadságát, az emberek, tőkék és árucikkek szabad mozgásának lehetőségeit. Ezalatt a három esztendő alatt tekintélyes vagyonok pusztultak el értékpapírokban, az ipari, mezőgazdasági termelés csökkenése következtében. Mint jellemző adatot említem, hogy például a nagykereskedelmi árak 40%-kai, a világkereskedelmi forgalom pedig több mint 50%-kai esett. A munkanélküliség mindennek következtében katasztrofálisan megnövekedett. A nemzetközi munkaügyi hivatal adatai szerint a múlt év végén az egész világon meghaladta a 30 milliót a munkanélküliek száma, ami a családtagokkal együtt körülbelül 100 millió embert jelent. Ebben a válságos helyzetben egyaránt szenvednek a győző és legyőzött államok. Az angol király népéhez intézett legutóbbi szózatában odanyilatkozott, hogy a következő idők talán még az eddiginél is nagyobb megpróbáltatásokat hozhatnak népei számára. A semleges, boldog Svájc, amelynek szilárd valutája mindenkor fokmérője volt a nemzeti vagyon értékének és biztonságának, megrendülten látja ipari termelésének pusztulását, idegenforgalmának megcsappanását; Amerikában, Angliában, Németországban százakra, ezrekre megy a nyomorúságtól hungermarseholó útszéli tömegek száma. Az utódállamokban sem irigylendő a helyzet. Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia mind küzdenek a gazdasági, pénzügyi és politikai válságok terheivel. Az örökké Anschluss-szal kacérkodó Ausztria lenne talán egyedül tűrhető helyzetben, amelynek pénzügyi szanálására Franciaország s legutóbb Svájc is hajlandónak mutatkozott, Ausztriában azonban a politikai helyzet gyakran annyira kuszált, hogy emiatt ebben az országban is elég gond van. Magyarország szintén azok közé az államok közé tartozik, amelyek a válságot, fájdalom, ugyancsak eléggé megsínylették. Közismertek a gabona- és jószágárainknak nagy zuhanása, a búza- és vágóállatkivitelünk fokozatos visszaesése, úgyhogy az 1932. év első felében külkereskedelmi forgalmunk körülbelül 43%-kai esett vissza az 1931. év hasonló időszakához képest. Ezek az adatok eléggé mutatják a magyar mezőgazdaság szomorú helyzetét. De ha ez így is van, azért túlzás volna azt állítani, bogy ebben az egész földkerekséget átfogó nagy nyomorúságban a mi helyzetünk lenne a legrosszabb. Kikapcsolom itt örök fájdalmunkat és sérelmünket: trianoni területi megcsonkítottságunkat, amelyre a revízió során majd lesz még időnk külön kitérni. E helyen tisztán csak abból a komoly problémából indulok ki, hogy tool van a legtöbb éhező ember? Nálunk -aligha, mert kis agrárországunk mindig megtermi azt a felesleget, amely lakosságának eltartására szükséges. Legfeljebb az elosztás kérdése kerül tárgyalás alá s ebben az inkább emberbaráti és adminisztrációs munkában az állam és a társadalom mindig megértették egymást, és akcióink célt értek. Minden időiben jutott szegényeinknek egy darab ruha, egy falat kenyér, nálunk senki éhen nem halt és nem is fog.