Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-156

8 Az országgyűlés képviselőházának 156. ülése 1933 március 8-án, szerdán. minden vonatkozásban irányadó legyen. Az volna a tiszteletteljes kérésem az igen t. előadó úrhoz: méltóztassék magáévá tenni a szakasznak a következő formában való megfogalmazását (olvassa): «A gyakorlati közigazgatási vizsga alól mentes az, aki a jelen törvény hatálybalépését megelőzően a IX. vagy magasabb fizetési osztályba, Budapest székesfővárosnál ... sorozott, jogi képesítéshez kötött... stb.». Két szót kell tehát közbeszúrni: «fizetési osztályba,», és ezzel ez a dolog teljesen eliminálva van, és megnyugszanak az emberek. Talán kicsiny dolognak látszik ez a probléma, de sok kezdő embert érint és ha tudunk valakinek valami jót tenni, miért ne tegyük meg, mikor nem kerül semmibe, nem kerül az országnak egy krajcárjába sem. (HegymegiKiss Pál: Ebből a törvényből mindegyik meg fog bukni! — Jánossy Gábor: A cenzorok is? -Zaj.) Ezek azok a gondolatok és kérések, amelyeket ennek a javaslatnak a vitája során bátor voltam a t

% Ház elé tárni. Csak arra kérem a t. Házat^ méltóztassék annak idején a bizottságban, talán ha erről szó lesz, oly értelmű döntést hozni, és esetleg a Házban is úgy dönteni, — miután a többségi pártnak is elsősorban érdeke, hogy a közigazgatás a kor nívójára emelkedve gyors, jó és olcsó legyen — hogy a miniszter úr, ha ezzel a javaslattal most már végzünk — és végeznünk kell — a legközelebbi javaslatban egységes, szerves komplexumban hozza ide az egészen új, modern magyar közigazgatási javaslatot. Miután azonban ezt momentán nem látom, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, legnagyobb sajnálatomra nem áll módomban elfogadni. (Helyeslés és taps balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Jánossy Gábor! Jánossy Gábor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kakovszky Tibor t. képviselőtársam és barátom érdekes, tartalmas felszólalásának tárgyilagos részével sok tekintetben egyetértek. Magam is régóta sajnálattal látom, hogy az, amit minden tisztességes ember aláír, és ami a bírói függetlenségre vonatkozólag már a köztudatba ment át és a magyar lélekbe ivódott bele, eddig külön kiemelve, csak a bírói működésre vonatkozólag állíttatott és vétetett szokásba. Minden tisztviselőnek, akár a bíróságnál, akár a közigazgatásnál teljesít szolgálatot, felfelé-lefelé egyaránt függetlennek kell lennie. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Csak a törvény alapján, csak letett hivatali eskü_ alapján, csak élő, tiszta lelkiismerete alapján szabad eljárnia még a politikai kérdésekben is. (Ügy van! Ügy van!) Ezt is teszi a magyar állam köztisztviselői kara, úgy az állami, mint a vármegyei tisztviselői kar. Éppen ezért nagyon csodálom, hogy Rakovszky Tibor igen t. barátom, aki az állami és vármegyei önkormányzati tisztviselői kar működését a belügyminisztériumhoz érkezett jelentésekből és r személyes tapasztalataiból is ismerni méltóztatik, annyira megváltoztatta e tisztviselői kar páratlan, önzetlen, igazságos, lélek szerint való működéséről alkotott véleményét, amióta a tiszteletreméltó független kisgazdapárt tagja. (Ügy van! Ügy van! jobbfelol. — Dinnyés Lajos: Nem azóta, hanem amióta ők változtak meg! — Zaj) Mielőtt a törvényjavaslat, illetőleg a törvényjavaslathoz felszólalt igen t. képviselőtársaim és főképpen Rassay Károly igen t. barátom nagyérdekű felszólalásának tárgyalására rátérnék, egy kijelentést kell tennem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Mellékes, hogy ki cselekszi, de a magyar törvényhozás termében kell ennek a kijelentésnek a történeti igazsághoz híven elhangzania. Ez a kijelentésem pedig vonatkozik a t. magyarországi szociáldemokratapárt egyik tagjának, Büchler Józsefnek ezen törvényjavaslat tárgyalása elején mondott szavaira. (Kabók Lajos: Nagyon csuklik Büchler!) Ha érdemi közbeszólást méltóztatik házszabályellenesen megereszteni felém, arra válaszolok, de ilyenre nem szoktam válaszolni. (Helyeslés és derültség a jobboldalon.) T. Képviselőház! Büchler József képviselő úr, a magyar képviselőház tagja, bírálván a magyar közigazgatás tevékenységét a régmúltban, a közelmúltban és a jelenben, megjegyzéseket tett a magyar közigazgatásnak a nem magyarajkú állampolgárokkal, az úgynevezett nemzetiségekkel való bánásmódját illetőleg es ugyanazt mondotta, amit a magyar nemzet halálos ellenségei rágalmakként, ráfogásként terjesztettek a háború előtt, a háború alatt és a háború után is az ezeréves történeti igazsággal vakmerően szembehelyezkedve, hogy a magyar állam közigazgatása és a magyar állam egyáltalában elnyomta és mostohán kezelte a nemzetiségeket. Én akkor nem tudván türtőztetni magamat, egy házszabályellenes közbeszólást engedtem meg magamnak és azt mondottam: nem igaz, nem igaz, százszorosan nem igaz, (Felkiáltások: Nem is igaz!) mert épp az ellenkezője igaz, hogy tudniillik a magyar állam és a magyar nemzet ezeréves történelmének tanúságai tesznek bizonyságot az egész művelt világ előtt arról, hogy a magyar állam nemhogy elnyomta volna a nemzetiségeket, hanem tejben-vajban fürösztötte őket. (Ügy van! Ügy van!) Ök ezer év óta itt éltek, megtartották nyelvüket, közművelődésüket, iskoláikat és mindazt, amit őseiktől örököltek. (Farkas Elemér: Papjaikat!) A magyar állam a régi közösügyes korszak alatt telerakta a nemzetiségi vidékeket iskolákkal, óvodákkal, gyárakkal, vasutakkal, a magyar Alföld népe pedig koldustarisznyával a nyakában kénytelen volt Amerikába kivándorolni. Hogy mennyire igaz ze, azt egy — nem szeretek idegen szavakat használni, mégis azt kell mondanom — klasszikus tanú, a magyar állam egyik legnagyobb ellensége, Scotus Viator bizonyítja, aki — méltóztatik ismerni ezt a közügyírót, ezt az angol publicistát, akinek nagy része volt abban, hogy bennünket az egész világ előtt befeketítsenek — bejárta a megszállott magyar területeket és egy röpiratban, ujságnyilatkozatban kijelentette, hogy a magyarországi nemzetiségeknek a magyar állam uralma alatt, a_ békeidőben százszor, ezerszer jobb dolguk, jobb sorsuk volt, mint most, az úgynevezett utódállamok igazgatása alatt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) Igen sajnálom, hogy pártpolitikai elvakultságból a magyar törvényhozás termében elhangozhatott egy ilyen kijelentés, amelyet a meggyőződés, a történelmi igazság minden erejével megcáfolok és meghazudtolok. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) T. Képviselőház! Méltóztassanak ezek után megengedni, hogy magának a törvényjavaslatnak a tárgyalására térjek át (Buchinger Manó: Már velünk végzett, úgy-e?) és nézeteimet erre vonatkozólag előadjam, de miután az, aki a törvényjavaslatnak legalább az indokolását, azokat a kissé nehézkes rendelkezéseket és sza-