Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-158

Az országgyűlés képviselőházának 158. űlese 1933 március 10-én, pénteken. 79 és nagyon csalóka remény volna, ha azt hinnők, ihogy akár az ennek a kölcsönnek nyomán megélénkülő termelő tevékenység, akár pedig a gazdasági helyzetben bekövetkező változás alkalmas lesz arra, hogy újabb tőkék alakuljanak ki ebben az országban. En örülök annak, hogy a pénzügyminiszter úr szakított azzal a pénzügyi koncepcióval, amely a magyar gazdasági helyzet javulását a külföldi gazdasági válság enyhülésétől tette függővé. Méltóztassék visszaemlékezni: elődje azzal indokolta mindig, minden gazdasági koncepció kialakításának időszerűtlenségét, hogy válság van, ilyen megoldással jönni nem lehet. De meg különben is a gazdasági viszonyok világszerte már olyan rosszak, hogy a fordulatnak talán már holnap be kell következnie. A fordulat bekövetkezett, t. Képviselőház. De az a sötétenlátás, hogy az az időpont, amikor a pénzügyi kormány már időszerűnek látta a változást, még nem igazolta a mély pontot. A közelmúlt napok eseményei mindenre inkább alkalmasak, mint annak a reménykedésnek felkeltésére, hogy a világgazdasági helyzet immár olyan irányban fog alakulni, hogy ez a szegény Magyarország végre a nagy pénzügyi impériumoknak kedvenc témájaként külföldi segítésben fog részesülni és nem ' saját erejéből, hanem külföldi erőkből kapja majd meg azokat :a lehetőségeket, amelyek a termelés folytonosságát biztosítják. En örülök annak is, t. Ház, hogy végre érvényesül legalább elméletileg az a feltevés-, hogy a magyar gazdasági válság megoldását elsősorban a magyar erőkre bazírozva keressük, és én bevallom, hogy az ezirányban elkövetett hibák ellenére, (Jánossy Gábor: A múltban is megtehettük volna!) az ezirányban elkövetett nagy mulasztások ellenére nem tudok olyan sötéten látó lenni, hogy még a dolgok mai stádumában is egy helyes gazdaságpolitikai intézkedés ne hozná meg azokat az eredményeket, hogy a magyar gazdasági erők minden területen, úgy a mezőgazdaság, mint az ipar és a kereskedelem területén, az eddiginél nagyobb aktivitással, több eredményt hozó tevékenységgel járuljanak hozzá a gazdasági regenerálódáshoz. (Jánossy Gábor: A «segits magadon» elve alapján!) Hogy mennyire a «segíts magadon» elve érvényesült ezekben a gazdasági körökben, e tekintetben csak két igen lényeges tényezőre legyen szabad a mélyen t. Képviselőház figyelmét felhívnom. Bár mindannyian pártállásunkra és gazdasági érdekeltségünkre való tekintet nélkül mindig fontosnak tartottuk a mezőgazdasági helyzet radikális, az élettel számoló megsegítését és bár a mezőgazdaság valójában mindent inkább kapott, mint praktikus jelentőségű, az általánosság érdekeit szolgáló, célravezető ilyen segítséget, meg kell állapítanom azt, hogy még eddig nincs egy hold magyar termelő képes terület, amely művelés alatt ne állana. Másrészt pedig meg kell állapítanom azt is, hogy azoknak a példátlan nehézségeknek ellenére, amelyeknek különösen a magyar ipari termelés volt f kitéve ezekben az időkben, azoknak a tőkeellátás szempontjából, mondhatnók a gazdaságtörténelemben példátlan nehézségeknek ellenére, amelyekkel a magyar ipari életnek számolnia kellett és azoknak az akadályoknak ellenére, amelyek a nyersanyagellátás normális rendjét megakadályozzák, a magyar ipar az életképességnek olyan fokáról tett tanúságot, hogy éppen ezekben a nehéz időkben az iparcikkek egész sorozata volt magyar gyártmányként előállítható. Ha igazságosak vagyunk, megállapíthatjuk, hogy ezeknek a példátlan nehézségeknek, és a gazdasági elzárkózás valaha csak elméletileg elképzelt fokának ellenére is lényegileg a legmagasabb életszínvonalat is a magyar ipari termelés útján van módunkban fedezni. Amikor a gazdasági életnek ezeket az erőforrásait látjuk, akkor valójában elérkezettnek kell látnunk végre az időt abban az irányban, hogy a hivatalos gazdaságpolitika se hátráltassa és akadályozza meg ezeknek az erőknek érvényesülését, hanem minden eszközt megragadjon és megtaláljon abból a célból, hogy ezek .a gazdasági erőforrások megnyíljanak és minél erőteljesebben érvényesüljenek. Ha ebből a szempontból nézem ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy az állam milyen célokra kívánja a szükséglettel szemben valóban elenyésző összegű 15 millió pengőt felhasználni, kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy adott esetben nem érvényesül az a magyar mondás, hogy saját kárán tanul a magyar, mert az a beruházási Programm, amelyet a pénzügyminiszter úr itt ismertetett, egyáltalában nem jelenti azt, mintha szakítottunk volna a múltnak azzal a rendszerével, amely nem a legszükségesebb, nem a legindokoltabb célokra akarja a beruházásokat igénybe venni. Anélkül, hogy a hasznothajtó beruházások elméletébe különösebben elmélyednék, meg kell állapítanom, hogy ennek a beruházási programmnak különösen két pontját nem találom olyannak, amely a gazdasági szükségszerűség szempontjából előtérbe volna állítható. Ez az, hogy én sem a Talbot-központtal kapcsolatos elektrifikálási munkálatok kiterjesztését, sem pedig annak a bizonyos két dunai hajónak megépítését nem látom olyan feladatnak, amelyekkel szemben nincs nekünk sokkal elsőrendűbb munkánk. {Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Nemesiak az időrend és a szükségszerűség szempontjából kell ezt kifogásolnom, hanem rá kell mutatnom arra a tényre is, hogy még mindig nem jut érvényre a tervezett beruházásokkal kapcsolatban az az alapelv, — és itt sok tekintetben igazat kell adnom Éber Antal t. képviselőtársam ez irányú fejtegetésének — hogy nem a közmunkáknak minden áron való forszírozásábari, hanem a magángazdasági tevékenység megélénkítésében kell keresnünk azokat a lehetőségeket, amelyek az e törvényjavaslat által megjelölt célt, tudniillik a magyar magángazdaság életerejét biztosítják. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ha ezzel a megállapítással szemben azt a kérdést méltóztatnak felvetni, vájjon nem tévelygek-e el magam is elméletbe, amikor ezt a tételt felállítom, hogy megvan-e a gyakorlati lehetősége annak, hogy a magángazdaság segítségére siessünk, a magángazdaságot közelről érintő beruházásokkal, hogy új termelő forrásokat nyissunk meg, akkor én nem megyek külföldi példák után. Jóllehet rámutathatnék arra a német Ankurbelungstervre, amely ebből a szempontból nein a közberuházások, hanem a magángazdasági tevékenység lehetőségének fokozásával igyekezett a megoldást keresni. Egy első pillanatra talán jelentéktelennek látszó, de a sok közül kiragadott egyszerű példával kívánom demonstrálni, hogy igenis nem elméleti lehetőség az, amely a magyar gazdasági erők