Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-158

SO Az országgyűlés képviselőházának . érvényre juttatását s ezzel kapcsolatban .a súlyosan érezhető munkanélküliség megszüntetését keresi. A magyar ötvösiparról olyan sokat szoktunk beszélni. Amikor a magyar ipar történelmét tárgyaljuk, amikor a magyar nép ipari hivatottságát alátámasztjuk, akkor mindig rá szoktunk mutatni arra, hogy milyen tradicionális, milyen nagyjelentőségű iparág volt nálunk mindig az ötvösség, amelyről f ma megállapíthatjuk, hogy a munkások százai és sajnos, ma már szükségtelenül ezrei vannak tétlenül; szükségtelenül azért, mert az ebben az iparágban érdekelt munkaadók már hosszú hónapok előtt, ha jól tudom, mintegy másfél év előtt léptek a pénzügyi kormánnyal érintkezésbe avégből, hogy segítse őket annak a kérdésnek előbbrevitelében, hogy miként tudják az iparuk folytatásához szükséges félgyártmányokat, az úgynevezett foglalatokat és díszeket megkapni, amihez az ő megállapításuk szerint, a nagy költségekkel és valóban teljesítőképességükkel arányban nem álló eszközökkel életrehivott pénzverdének megvan minden berendezése. A pénzverdének technikai osztályát akarták ezek a munkaadók maguknak bérbe venni, hogy itt nem egy új közüzem útján, hanem a magángazdasági élet belekapcsolásával, aránytalanul kis invesztíciókkal teremtsék meg azokat az ipari • feltételeket, hogy egy több száz munkást foglalkoztató iparág necsak a belső szükségletre, hanem kivitelre is termelhessen. Ez az akció, mint a magyar gazdasági életnek sok más akciója, a bürokrácia kiszámíthatatlan zeg-zugaiban valahol elakadt, nem jut előbbre a kérdés és sokszáz értékes munkaerő van tétlenül, holott ha van akció, amely érvényre juttatja azt a gazdasági alaptételt, hogy Magyarországon olyan iparágakat kell forszíroznunk, amelyek aránylag kevés nyersanyagot, minél több munkaerő, invenció, ízlés és más munkateljesítmény igénybevételével dolgoznak fel, akkor ez az iparág az. De van a gazdasági életnek egy más területe, amelyről az utóbbi időben szintén igen sokat beszélünk, de amely területen, sajnos, szintén nagyon keveset cselekszünk abban az irányban, hogy végre ne szólamokban, hanem tettekben is igazolódjék az, hogy a kormány felfogva a magyar gazdasági helyzet szomorúságát s valójában minden lehetőt elkövet annak érdekében, hogy az ország gazdasági erejét fokozza. Ez a terület, amelyet éppen a közeli napokban Turchányi Egon t. barátom tett itt a Képviselőházban szóvá, az idegenforgalom kérdése, amellyel kapcsolatban Rassay Károly t. képviselőtársam a pénzügyi bizottságban megjelölte azt az utat, amelyben a mai abnormális viszonyok között fokozott eredményeket lehetne elérni. Erre nézve csak egyet vagyok (bátor megjegyezni. Mint egy nagy idegenforgalmi intézmény vezetője és az Idegenforgalmi Tanács tagja, több, mint egy évvel ezelőtt ajánlottam a Rassay t. barátom részéről most nagy nyomatékkal nagyon aktuálissá tett megoldást, az Idegenforgalmi Tanács illetékes tényezőinek. 24 óra múlva jelentkezett nálam az Idegenforgalmi Tanács főtitkára, hogy hajlandó volnék-e azoknak a módozatoknak megbeszélésére, amelyek mellett lehetővé válnék a külföldieknek, hogy ittrekedt pénzköveteléseiket, az úynevezett zárolt követeléseiket nyaraltatási akciókkal, idegenforgalmi akciókkal kapcsolatban ebben az országban elköltsék. Mi sem természetesebb, ihogy igent mondtam, 58. ülése 1933 március 10-én, penteicerL de több mint egy év eltelt és azt a másnapra beígért konferenciát még ma sem tartották meg. Mint Rassay barátomnak a pénzügyi bizottságban és Bródy barátomnak a városi tanácsban elhangzott beszéde igazolja, annak dacára, hogy a kérdést konsziderálandó problémának tartják, nagyon tartok tőle, hogy ismét igen hosszú idő fog eltelni, míg praktikus eredményeket fogunk elérni. Pedig, hogy ez nem lényegtelen tényező, hogy ennek nemcsak az ország gazdasági ereje szempontjából, hanem valutáris szempontból is messzemenő jelentősége van, csak igen közeli példára kell rámutatnom. Az az Ausztria, amelynek kereskedelmi mérlege a legvigasztalanabb képet mutatja, amelynek behozatali deficitje, dacára a behozatali korlátozások valóban drákói rendszeréne^, még mindig horribilis számokat mutat, pénzügyi mérlegének egyensúlyát elsősorban ügyes idegenforgalmi akcióval tudja biztosítani (Ügy van! Ügy van!) azáltal, ihogy jó korán gyakorlatba vitte át azt, aani nálunk még legfeljebb diszkusszió tárgya. T. Ház! Hogy ezek az elképzelések már nem elméletiek, hogy ezeknek nagy gyakorlati jelentőségük van, ezt konkrét számadatokkal tudom igazolni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Előre kell bocsátanom azt,. hogy azzai az elképzeléssel szemben, mintha az ilyen irányú kezdeményezéseknek a Nemzeti Bank politikája volna a kerékkötője, azt kell igen lojálisán megállapítanom, hogy az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy a Nemzeti Bank az úgynevezett zárolt pengő felhasználással szemben korábban elfoglalt rideg álláspontjával szakítva, igenis nagy megértéssel viseltetik olyan konkrét tervekkel szemben, amelyek a magyar gazdasági élet szempontjából gyakorlati lehetőséget biztosítanak. Ha egyébre nem, de arra rá kell mutatnom, hogy például a budapesti nemzetközi vásár megrendezésével kapcsolatban nem kevesebb mint 10 millió ilyen zárolt pengőt tett szabaddá abból a célból, hogy az idejövő külföldiek ezeknek az összegeknek felhasználásával vásárolhassanak. (Eckhardt Tibor: Ez a helyes út!) Amikor ezt a helyes utat alkalmaztuk, akkor kérdezem, miért kell ezt az évnek nyolc napjára szorítkozó akcióra leszorítanunk. (Bródy Ernő: Ez sürgős! Sofort!) Miért nem^ lehet egész éven át következetesen tartó akció szolgálatába állítani ezeket a zárolt pengőket? Lehet remény arra, hogy az úgynevezett transzferrendeletekkel való pénzügyi gazdálkodás és a Stillhalte-megállapodások a magyar pénzügyi egyensúly szempontjából eredményeket fognak jelenteni. Nagyon kétlem, ellenben, hogy a magyar gazdasági élet szempontjából kívánatos lenne az, hogy ezek a transzferpénzek és Stillhalte-pénzek a külföldiek követelései gyanánt mintegy elkölthetetlenül és érinthetetlenül itt maradjanak akár az érdekelt bankok, akár a Nemzeti Bank trezorjában, avagy számláin, A Stillhalteval szemben egyáltalában mi magyarok az egész világ pénzügyi gazdálkodásával szemben eltérő álláspontot foglalunk el. A Stillhalte szót, amely lényegében pihenést, megállást jelent, mi már a magunk elképzelése szerint még csak nem is szó szerinti értelmében ültettük át a magyarba, hanem hitelrögzítésnek nevezzük. Addig, míg az egész világ pénzügyi gazdálkodásában a Stillhalte azt akarja kifejezni: a fizetést pihentetni kell, hogy elő lehessen segíteni azt az állapotot, amikor az adós megint a fizetőképesség stá-