Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-158
08 Az országgyűlés képviselőházának 15 világosan bizonyítja, hogy ilyen belső erőforrásokról itt valósággal nincs szó. Ennek illusztrálására felhozhatom, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségéhez igen közeli relációban álló «Honi Ipar» című közgazdasági hetilap legutóbbi számában elmondja a gyáripar részéről való jegyzés történetét és kimutatja, hogy a jegyzendő 10 millióból eddig csak hét és félmillió van együtt s ehhez a következő megjegyzést fűzi (olvassa): «Amint látjuk, még az előirányzott kölcsönösszegből komoly összeg hiányzik. Egyedül azokra a gyárakra vetette ki a pénzügyminiszter a vegyészeti ipar 70.0.000 pengő részesedését, amelyek a Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületében tömörülnek. Az egyesület vezetősége protestált az elintézésnek ilyen módja ellen és kérte, hogy azt a 67 iparvállalatot is részeltessék a teher viselésében, amelyek a vegyészeti gyárak érdekképviseletén kívül működnek.» Igen t. Képviselőház! Ebből az őszinte vallomásból kiderül, hogy itt nem belső erőforrások vannak, amely erőforrások a pénzt rendelkezésére bocsátják a kormánynak kölcsön céljaira, hanem egy kivetés van a pénzügyminiszter részéről, kivetés, amelynek áldásai alól mindenki azon a címen, amilyen címen bír, igyekszik mentesülni; nem erőforrásokat ajánlanak fel a kormánynak, hanem egy teherviselés alól akarnak mentesülni. Az a beállítás tehát, mintha itt önkéntes, valóságos kölcsön r kontrahálásáról volna szó, nem fedi a valóságos tényeket. (Meskó Zoltán: Rendes kényszeregyesség!) Igen t. Képviselőház! Méltóztatnak tudni azt, hogy itt 110 millióról van szó, amely llü millióból 95 millió az állam folyó szükségleteinek, deficitjének csökkentésére fordítandó, 15 millió pedig ;azonkívül közmunkákra terveztetik. De szorosan hozzákapcsolódik ehhez az akcióhoz az, hogy azonkívül alakult a gyárak közreműködésével egy szövetkezet, amely szintén közmunkákat óhajt végezni, s amely közmunkák teljesítéséhez ez a szövetkezet — nem hivatalos forrásból tudjuk, de általában tudott dolog —- 25 millió pengő hitelt akar különféle váltók alakjában a Jegybanktól igénybevenni. Tulajdonképpen tehát nem 110, hanem 135 millió pengőről van szó, olyan 135 millió pengőről, amelyből körülbelül 40 r millió volna az, ami közmunkákra fordíttatnék, a többi az állam folyó szükségleteinek fedezésére szükséges. Legyünk tehát egészen tisztában azzal, hogy itt nem a magángazdaságnak valóban rendelkezésre álló és a kormánynak rendelkezésére bocsátott erőforrásokról van szó, hanem szó van olyan tranzakcióról, amely tranzakció lényege az, hogy a Jegybank bocsásson rendelkezésre 90 milliót különféle formák között az állam deficitjének csökkentésére, továbbá, hogy bocsásson 15 milliót a 110 millió keretében, 25 milliót pedig azonfelül, tehát összesen 40 milliót rendelkezésre ennek a szövetkezetnek, meg magának az államnak, a közmunkák elvégzésére. Ugyanaz történik tehát, mint ami történt a múlt évben, amikor Korányi Frigyes volt pénzügyminiszter úr itt bejelentette az első állami pénztárjegykibocsátást, amiről akkor megállapítható volt, hogy ez az^ első lépés az infláció felé, és hogy ez úgy van és hogy ezt a tényt nem változtatja meg az a körülmény, hogy bankok jegyezték ezeket a pénztárjegyeket, r hogy bankok vették át azokat, azt bizonyítja az, hogy a Nemzeti Banknak mostani, december 31-i zárlattal 8. ülése 1933 március 10-én, pénteken. megjelent kimutatása szerint ezekből a múlt évben kibocsátott pénztárjegyekből már ,• 33 millió pengő összegű van a jegybank tárcájában. Tehát 33 millió pengővel emelkedett a bankjegykibocsátás annak a szükségletnek kielégítésére, amelynek céljából ez a kincstárjegykibocsátás akkor eszközöltetett. T. Képviselőház! Azok, akik azon a nézeten vannak, hogy a bankjegyforgalom szempontjából az ilyen szükségleteknek és igényeknek a Nemzeti Bankra való átutalása nem jelenti azt, amit a vásárló erők mesterséges szaporításának, inflációnak nevezünk, azok azzal szoktak érvelni, hogy mi ma tulajdonképpen a defláció állapotában vagyunk, tehátnem arról van szó újabb bank jegykibocsátás esetében, hogy inflációt csinálunk, hanem, hogy csak megszüntetjük a deflációt. Szükséges azért, igen t. Képviselőház, hogy végre foglalkozzunk számszerűleg azzal a kérdéssel, vájjon valóban a defláció állapotában vagyunk-e? Ebben a tekintetben bátor vagyok teljes rövidséggel a következő számadatokra utalni. Ha a bankjegy- és váltópénzforgalom 1928 február végi adatait az 1932 február végiekkel összehasonlítom, látom, hogy a bankjegy- és váltópénzforgalom valóban 22%-kai csökkent. Ha abból indulunk ki, hogy nem elég bankjegy- és váltópénzforgalmat szemügyre venni, hanem figyelembe kell venni az úgynevezett zsirális pénzt, tehát a zsirószámlákon elhelyezett pénzt, továbbá a jegybanknál egyéb tartozások címén a jegybank által kezelt pénzeket is, akkor még nagyobb számhoz jutunk, ahhoz a számhoz tudniillik, hogy a négy év alatt 1928-tól 1932 február végéig ez a most már nemcsak bankjegyek és váltópénz, de zsirális követelések alakjában lévő pénzforgalom 32%-kai csökkent. De ha azt akarjuk megállapítani, hogy vájjon ez valóban a defláció tünete és jele-e, akkor össze kell hasonlítanunk ezt az adatot azzal, hogy az áruforgalom mennyiben csökkent ugyanez alatt az idő alatt és hogy az áraknak színvonala is mennyiben csökkent. Mert nyilvánvaló, hogy a bankjegy és pénzforgalomnak ugyanolyan arányú csökkenése, mint ahogy az áruforgalom pénzértékben kifejezve csökkent, jelenti az egyensúly állapotát, ha ellenben a pénzforgalom kevésbbé csökken, ez jelent bizonyos inflációs színezetet, ha pedig jobban csökken, akkor jelenti a deflációt. Igen t. Képviselőház! Maga az árindex ezalatt a négy év alatt 39%-kal csökkent, szemben az előbb említettem 22 és 32%-kal. De még ez sem fejezi ki teljesen a valóságos helyzetet, mert csak akkor fejezné ki, ha e 39%-kal csökkent áraik mellett ugyanaz az áruforgalom nyerne lebonyolítást, amilyen négy évvel ezelőtt a 39%-kal magasabb árszínvonal mellett bonyolíttatott le. Valóban azonban ezzel szemben látjuk, hogy a külkereskedelem összforgalma pénzben kifejezve a négy év alatt 65%-kal csökkent, de volumenben, métermázsában kifejezve is 50%-kai esett vissza. Az ipari termelési index négy év alatt 40%-kai, az ipari fogyasztási index 35%-ra csökkent. Azt látjuk tehát, 'hogy ha a teljes egyensúly állapotát kívánnók a pénzforgalom és az áruforgalom között fenntartaini, abban az esetben nem az mutatkozik, amit általában hinni és állítani szoktak, mintha Magyarországon defláció állott volna be az elmúlt 4 év alatt, hanem ellenkezőleg az áruforgalom úgy mennyiségileg, volumen tekintetében, mint különösen az árak figyelembevételével erősebb volt, mint ahogyan a pénzforgalom