Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-158
Az országgyűlés képviselőházának 15 csökkent, ami legalábbis azt jelenti, hogy deflációra hivatkoznunk nekünk valóban nem lelhet. Egy körülményt kell ennél korrekció gyanánt figyelembevenni és ez a körülmény egy, sajnos, nem értékelhető és számokkal M nem fejezhető körülmény, az tudniillik: vájjon a forgalomba helyezett pénzjegyekből mennyi van tezaurálva? Erre semmiféle megbízható adat rendelkezésünkre nem áll. Világos, hogy ez a tezaurált bankjegymennyiség, amely kétségkívül számottevő összegeket képvisel nálunk is, nem olyan vásárlóerő, mely a piacon valóban •megjelent volna. (Sándor Pál: Ügy van!) Casselnek az a véleménye, hogy az ilyen számításoknál ezt a tezaurált bankjegymennyiséget le kell ütni a defláció, illetőleg az infláció megbírálása szempontjából a forgalomból. Azt gondolom, hogy eddig elmenni azért nem lehet, mert ez nem az abszolút létező bankjegyforgalom, ez osak látens* bankjegyforgalom, amely ma nem jelenik meg mint vásárlóerő a piacon, de abban a pillanatban, amint ia jelenlegi helyzet olyan mértékben változnék, hogy a bizalmatlanság kezdene felébredni azokban, akik a bankjegyeket tezaurálták, — nem azok felé a körülmények felé, amelyek a tezaurálást okozták, hanem azok felé a körülmények felé, amelyek a bankjegyek tartását sem mutatják indokoltnak — abban a pillanatban megjelenik ez a tezaurált bankjegymennyiség, egyszerre, vagy legalábbis nagy tömegekben, mint új vásárlóerő a piacon. Ismétlem tehát, ezt tisztára olyannak venni, mint vásárlőerőként a piacon már megjelent vásárlóerőt, nem lehet, viszont negligálni sem lehet, mert ez a veszély fenyeget, hogy ez a vásárlóerő, amely ma látensül viselkedik, esetleg mamifeszt módon fog a piaieon, mint vásárlőerő jelentkezni. És fokozottan áll ez abban az esetben, ha az történik, ami most kontemplálva van, hogy a kölcsönkibocsátás révén 110 millió pengő a munkaszövetkezetnek a nyújtandó jegybankhitel révén, 25 millió pengő pedig ezenfelül, tehát összesen 135 millió pengő új bankjegy fog szukcesszive forgalomba kerülni. Elbből a 135 millió pengőből 65 millió pengő olyan, amely zsirális pénzből — amit az előbb voltam bátor említeni — alakul át bankjeggyé, tudniillik ez a 65 millió pengő, amely a transz fer alaphói vetetik, de a másik 70 millió az valóban teljesen újonnan alkotott bankjegy- és pénzforgalom lesz. Az egyik esetben a ma zsírószámlán, illetőleg egyéb tartozások címén szereplő, talán úgy mondhatnók: virtuális bankjegyforgalom, átalakul valóságos bankjeggyé, ami szintén nem ugyanaz, mintha ez a transzferalap követeléseként vezettetik, a többi azonban teljesen mint új bankjegykreáció fog jelentkezni. T. Ház! Már most, ha látjuk ezt a bankjegytezaurálást, ami nálunk is jelentkezik és látjuk ezt a látens veszélyt és hátrányt, amit ezek a tezaurált bankjegyek magukba foglalnak, akkor látjuk azt, amit egyébként az Egyesült Államokban most lejátszódó események mutatnak is, hogy a bizalom kérdése és a pénzügyi politika rendelkezésére álló eszközök kérdése igen nagy szerepet játszik ezeknek a pénzforgalmi momentumoknak mikénti hatása tekintetében. És itt újból meg kell állapítanom* amit már bátor voltam egy előző beszédemben elmondani, hogy abból, ami itt 1931 július óta történt, egyetlenegy olyan intézkedés sem állapítható meg, amely a tőkeképződés megerősítéséül szolgált volna, ellenben, sajnos, egész sorozata van az olyan intézkedéseknek, amelyek eJleukező hatásúak, amelyek mintha egyenesen 8. ülése 1933 március 10-én, pénteken. 60 arra lettek volna kiszámítva, hogyan lehet a íLiobil tőke képződésének minél több akadályt támasztani. Nem beszélve az előző kormánynak ebben a tekintetben tett intézkedéseiről, mert az idő rövidsége ezt nem engedi, csak rá akarok mutatni arra, hogy a jelenlegi kormány is azzal kezdte meg működését, hogy azt a kamatlábat, amely a betéti kamatláb megállapítására irányiadó volt, leszállította. Majd pedig azt a még súlyosabb hibát követte el, hogy az 5%-os tőkekamatilletéket 100%-kal 10 u /o-ra emelte fel. Ma ott tartunk, hogy jó elsőosztályú budapesti pénzintézetek betétek útján 3'3%-os kamatot térítenek bruttó, ebből lemegy 10% tőkekamatilleték. Tehát, ha ma valaki mobil tőkéjét egy budapesti nagybankban helyezi el, kevesebb, mint 3% kamatot élvez. Méltóztassék megfigyelni, — én nem akarok ebben a tekintetben részletekbe bocsátkozni, de az, aki a magyar gazdasági viszonyokat ismeri, kénytelen lesz azt mondani, hogy ez nem az a kamatlát) a mi viszonyaink között, amely az embereket valóban arra csábítaná, hogy mobil tőkéket képezzenek, sőt sajnos, nem is olyan magas ez a kamatláb, hogy ma visszatarthatná azokat, akik valami okból a bankjegy tezaurálásának egyébként teljesen értelmetlen és esztelen politikája felé fordulnak, annál a veszteségnél fogva, amelyet a tezaurálás a kamatok elvesztése útján az ő számára jelent. T. Képviselőház! En azért szólalok most fel és felszólalásomnak az a tulajdonképpeni oka, hogy nekem az a meggyőződésem, hogy akkor, amikor az igen t. pénzügyminiszter úr minden egyes nyilatkozatában a legnagyobb határozottsággal és éllel nyilatkozott abban az irányban, hogy nem fog inflációt csinálni, arra kérjem az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy pillanatnyi^ áramlatokkal — bármilyen részről és oldalról, bármilyen vehemenciával jelentkezzenek is, származzanak ezek az áramlatok olyan tényezők részéről, melyek nem rendelkeznek a gazdasági összefüggések megítéléséhez kellő tudással vagy származzanak olyan másoktól, akik rendelkeznek ugyan ezzel a tudással, de az infláció pillanatnyi előnyeit a saját érdekkörük számára akarják fruktifikálni — álljon erélyesen és határozottan szembe, álljon erélyesebben és határozottabban szembe, mint amilyen szembeállást az előttünk fekvő törvényjavaslat mutat. Heller Farkas a múlt hónapban tartott egy előadást, ahol erről a tárgyról a következő emlékezetes szavakat mondotta (olvassa): «Korunk— mondotta — a váratlan meglepetések kora, mert ilyennek kell azt tartanunk, hogy az inflációval tett tapasztalatok után, a mi nemzedékünk, amely már tudhatja, mi az infláció, mégis ilyen tervekre hajlik.» Valóban nincs és nem lehet meglepőbb dolog és nem lehet szomorúbb dolog annál, hogy mi, akik még napról-napra érintkezünk és találkozunk a tíz évvel ezelőtt lejátszódott infláció szerencsétlen áldozataival, akik látjuk a szegényházakban azokat az embereket, akik ezen az infláción a vagyonukat elvesztve szegényházba jutottak, akik látunk olyanokat, akik mint gyámoltak és gondnokoltak pupilláris értékben elhelyezett vagyon birtokában az infláció folytán koldusbotra^ jutottak, hogy ilyen időkben lehessenek . még hangok, amelyek ugyanebben az országban, amely ezeken a borzalmakon keresztülment, újból vagy nyíltan és kifejezetten vagy leplezetten és virágnyelven az infláció felé hajlanak. Azt mondI ják, hogy nem inflációt hirdetnek, mert hiszen IL*
