Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-157

Âz országgyűlés képviselőházának 157. gyakornoki állások betöltésénél a belügyminisztériumnak olyan hatáskört biztosítsunk, mint amilyen ebben van. En azt hiszem, hogy éhhen a tekintetűben a javaslat (kicsit túlmegy és en nem tartom jobbnak azt a helyzetet sem, amely előáll akkor, ha minden ilyen üggyel a belügyminisztérium foglalkozik. Megengedem, lehetséges, hogy a gyakorlati élet azt mutatja, hogy egy belügyminiszter, aki teljesen a hivatásának szenteli magát s aki minden részletkérdést ismer, gondoskodik arról, hogy a legjobb információkat kapja, s így talán jó eredményeket is ér el és figyelembe veheti azokat a lokális körülményeket is, amelyek a közigazgatásnál figyelmen kívül nem hagyhatók és amelyek — véleményem szerint — sok tekintetben erősítik annak az álláspontnak jogosultságát, hogy az önkormányzati rendszert fenntartsuk. Mert különbségek vannak ezen a téren is. A közigazgatásnak többékevéshbé diszkrecionális joggal felruházottnak kell lennie. A közigazgatásnak ismernie kell az ottani életviszonyokat, mert ha ezeket nem ismeri és ezektől távoláll, akkor a közigazgatás nem tud olyan kapcsolatot teremteni az élettel, amely kapcsolatra szükség van. Ennek a kapcsolatnak a megemlítésénél bátor vagyok felhívni a miniszter úr figyelmét és a Ház többi tagjának a figyelmét is arra a körülményre, amely téren — azt hiszem — bizonyos groteszk helyzet van már ma is és lesz a jövőben Is az esetben, ha például megmarad továbbra is a közigazgatási rendőri bíráskodásnak az a rendszere, amely ma fennáll. Ma ugyanis az a helyzet, hogy az államrendőrség az ügyek nagy részében másodfokon ítél. Előbb a vidéki kerületi főkapitányságok ítéltek ilyen ügyekben, most pedig a kerületi rendőrkapitányságok. Ha a határtól tíz méternyi távolságra követnek el valamit, akkor ebben a kérdésben az alispán ítél. Nagyon sok esetben konkurrens cselekmények forognak fenn, s azt hiszem, e tekintetben is jó lenne, ha valami rendet teremtenénk. Nem hiszem, hogy az ügyek előnyére válik az, ha még nagy távolságokról is a központból intézik el az ügyeket; nem mondom, hogy a központi elintézés mindig rosszabb, de kétségtelenül lehetővé teszi, hogy sematikusan intéztessenek el az ügyek, a mellékkörülmények figyelembe vétele nélkül. Miifcdenesetre azt hiszem, hogy egyáltalában nehéz akár tudományos alapon, akár a gyakorlati élet szempontjából ezt a bifurkációt megindokolni, s ebben a javaslatban nincs is lehetőség arra, hogy ezen az állapoton segítsünk. . A jövőre vonatkozólag kénytelen vagyok a belügyminiszter úr figyelmébe ajánlani a bíráskodásnak ezt a rendszerét. Mindenesetre reméljük, hogy az elsőfokú közigazgatási bíráskodás bejelentése talán majd javít a helyzeten. (Jánossy Gábor: Bizonyosan fog javítani.) Ez attól függ, hogy mit visznek oda s attól függ: hogyan lehet majd annak a felállítandó elsőfokú közigazgatási bíróságnak a megfelelő személyzetet biztosítani. Méltóztassanak elhinni, hogy a közigazgatási bíróságnál is, de másutt is eminenter fontos az, hogy azok, akik azt a bíráskodást végzik, képzettség tekintetében úgy megfeleljenek, mint ahogyan a viszonyok ezt megkívánják, de megfeleljenek politikai szempontból is, hogy ne legyen esetleg a bíráskodás aggályos. Azt hiszem, mindenesetre kívánatos, hogy ezen állások betöltésénél a politikát lehetőleg ülése 193

à március §-én, ésüioriökön, 53 távol tartsuk. (Jánossy Gábor: Teljesen!) Azt hiszem, szükséges, hogy ezt itt a Házban megmondjuk, vagy legalább is úgy érzem, hogy én kell hogy megmondjam, inert határozottan állítom, anélkül, hogy kritizálni akarnék, hogy B/ közelmúltban a legmagasabb közigazgatásibíróság elnöki állásának és alelnöki állásának betöltése nem keltett közmegnyugvást. (Gr. Hunyady Ferenc: Rossz volt ott a szelek járása!) Mindenesetre, ha a jövőben egyáltalában új bírósági intézményeket akarunk kreálni, azt ajánlom az ig*en t. kormány figyelmébe és azt kérem a közérdek nevében, hogy lehetőleg arra törekedjenek, hogy ezekbe az exponált bírói állásokba olyan egyének kerüljenek, akiknek kinevezése minden téren és minden tekintetben megnyugvást kelt. Ezt a javaslatot, amelyet lényegesnek nem tartok, és amelyet mint mär elohb jelentettem, inkább feleslegesnek tartok, a tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés half elöl.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Más szólásra nem jelentkezett. Elnök: Kíván valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólani nem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Ház! A közigazgatás reformjának problémája — ezt nyugodtan megállapíthatom — ma nemcsak magyar kérdés, hanem foglalkoztatja a világ •minden államát'is..< A legcivilizáltabb, a legelőrehaladottabb nyugati államok, továbbá az Eszakamerikai EgyesültÁllamok is és imindazok az államok, amelyek a maguk nemzeti és állami életük kifejlesztésJ'ben sokkal kevesebb gátlást szenvedtek, mint amennyit m; szenvedtünk az évszázadok folyamán, ma mind sürgős, fontos és elsőrangú problémának tartják azt, hogy közigazgatásukat és államigazgatásukat a mai megváltozott életkörülményekhez alakítsák. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem akarok itt ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen a vita során számos szónok felemlítette: milyen változás állott he a közigazgatás - feladatköre tekintetében már a háború előtt és főleg a háború alatt és után. Csak röviden állapítom meg, hogy avval .a formális r közigazgatással szemben, amelyre tulajdonképpen a mi egész közigazgatási szervezetünk ibe van rendezkedve, a mai életnek rendkívül kiterjedt gazdasági és szociális követelményei vannak. (Ügy van! jobbfelől.) Elengedhetetlen szükségneklátszik az egész világon, hogy a közigazgatás szervezete és a közigazgatási eljárás, valamint a közigazgatási személyzet a maga kapacitása szempontjából hozzáidomíttassék ezekhez a követelményekhez. Külföldön ennek a kérdésnek nemcsak praktikus megoldásai vannak, hanem igen nagy irodalma is van, amelyet röviden egy szóval úgy lehetne összefoglalni: racionalizálás. Ezek a racionalizálási törekvések, igen sok értékes tanulságot tartalmaznak reánk nézve is. Csak egy ellen kell eleve felemelnem szavamat, az ellen, hogy az elméletben kidolgozott racionalizálási teóriák és azoknak konzekvenciái sematikusan minden államra alkalmazhatók volnának. A közigazgatás élő szervezet, a 'közigazgatásban éli ki az állam és bizonyos fokig a nemzet is a maga életét, abban meg kell, hogy nyilvánuljon a nemzet egyedisége, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Jánossy Gábor: A lelke!) a nemzet önállósága is. (Ügy