Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-157

54 Az országgyűlés képviselőházának 15', van! jobb/elől.) Nem lehet tehát sematizálni. Különösen nem fogadhatom el egyik-másik ilyen elméletnek aat a messzemenő konzekvenciáját, amely odáig viszi a racionalizálási, hogy azt már üzemesítésnek lehet nevezni. Ez az elmélet az államot egyszerűen nagyüzemnek kívánja minősíteni (Jánossy Gábor: Ugy van! Mechanizmusnak! — Vázsonyi János: Deficites nagyüzem!) és az állam szervezetét, különösen pedig a közigazgatás szervezetét olyan mintára, mint ahogy a nagy modern gazdasági üzemek vannak berendezve, egyszerű gazdasági mechanizmussá akarja degradálni. {Ügy van! jobb felől.) Mint már az előbb mondtam, nem tudom tat elfogadni, mert nem tudom soha elfogadni azt az álláspontot, hogy az állam igazgatása, az állam szervezete mechanizmus lehessen, az mindig élő organizmus marad, sohasem lesz gép. (Ügy van! Ugy van! jobbfelől.) Ebben a tekintetben némileg eltérek attól a felfogástól, amely Kassay igen t. képviselőtársam beszédéiből is kicsendül. (Rakovszky Tibor: Magyary l

is azt mondja!) Sohasem lesz a közigazgatás tisztán és kizárólag a törvények gépies végrehajtója, hanem ennél sokkal messzebbmenő, a nagy nemzeti célokat szem előtt tartó, nemzeti ideálokat megvalósító, a nemzet életét megtestesítő és népnevelő feladatai lesznek, amelyeket sohasem lesz lehetséges gépiesen, mechanikusan, sematikusan ellátni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Képviselőház! Ezekbe a törekvésekbe igen súlyosan szólt bele az a gazdasági krízis, amelyben ma élünk. Ez a gazdasági krízis, sajnos, nemcsak minket, hanem a leggazdagabb államokat is arra kényszerítette, hogy most már necsak a racionalizálás, az észszerűség, a modern idők követelményeihez való alkalmazkodás szempontjából foglalkozzanak közigazgatási szervezetük átalakításával, hanem a takarékosság szempontjából is. (Eber Antal: ügy van! Bizony!) Es ez az, ami a probléma megoldását rendkívül nehézzé teszi, (Éber Antal : Es sürgőssé ! ) mert tulajdonképpen egy paradoxonnal állunk szemben: az egyik oldalon fejleszteni kell a közigazgatást, ki kell terjeszteni a közigazgatás munkáját és kapacitását olyan területekre, amelyekkel eddig nem foglalkozott és amelyekre eddig nem volt berendezkedve, a másik oldalon pedig le kell építenünk, takarékoskodnunk kell és • hozzá kell mérnünk a közigazgatás szervezetét és annak költségeit az országoknak megcsökkent teherbíró képességéhez. (Eber Antal: Ez kellene!) Ha ez probléma a külső államokban, probléma a leggazdagabb államokban is, akkor sokkal nagyobb probléma nálunk. {Ügy van! Ügy 'van!) Azért én, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy a közigazgatás megreformálásához hozzákezdjek és ebben a tekintetben egy programmot állítsak fel magam elé, mondhatom, nagyon, de nagyon nehezen tudtam magam elhatározni. Végül is döntött bennem az, hogy egyfelől úgy láttam, hogy a közigazgatás mai szervezete és egész berendezése semmi körülmények között sem maradhat így, mint 'ahogyan most van, (Halljuk! Halljuk!) másfelől pedig éreztem annak a kényszerítő szükségét, hogy a túldimenzionált méreteket, a túldimenzionált kereteket bizonyos tekintetben igenis le kell bontani (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) és észszerűen egy takarékosabb, olcsóbb berendezkedést kell inaugurálni. (Általános helyeslés.) Ezek voltak azok az okok, amelyek engem '. ülése 1933 március 9-én, csütörtökön. arra indítottak, hogy hozzáfogjak a közigazgatás megreformálásához, illetőleg folytassam azt a reformmunkát, amely már eddig is megkezdődött. Ebben a kérdésben, a közigazgatás reformjának kérdésében azt hiszem, mindig két jelszó küzködött egymással és ezeket a jelszavakat én itt a felszólalások során is hallottam. Az egyik jelszó az államosításnak, a centralizációnak, jelszava, a másik pedig az ú. n. autonómia jelszava volt. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, tévedés a feladatot csak ebből a szempontból nézni. Minden félreértés elkerülése végett előrebocsátom, hogy én nem vagyok centralista (F. Szabó Géza: Éljen!) és nem vagyok azon az állásponton, hogy à tout prix államosítani kell a közigazgatást, (Helyeslés jobbfelől.) mert én a municipiumokban és az egészséges autonóm-életben olyan életerőt és amellett olyan nevelőképességet látok, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) amelyet nem lehet nélkülözni az állam jövője és a fejlődés szempontjából. (Jánossy Gábor: Ugy van!) Az a meggyőződésem, hogy vannak bizonyos elhatárolt feladatok, amelyeket egy autonóm szervezet, egy önkormányzati szervezet jobban el tud látni, mint egy természetszerűleg a központból dirigált állami szervezet. (Ügy van! Ugy van! jobbfelől.) A fogalmakkal tehát legyünk tisztában. En nem vagyok centralizáló, de azt feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az autonómiák működése arra a körre szoríttassék, ami az autonómiáknak való és az államhatalom minden gátlás és súrlódás nélkül érvényesüljön azon a területen, (Jánossy Gábor: Ez természetes!) amely területen érvényesülnie kell. (Némethy Vilmos: Az államosítás nem zárja ki az autonómiát!) 1 A fejlődés nálunk bizonyos eltorzulást mutatott ebben a tekintetben és ennek a történelmi fejlőaésben vannak meg az okai. Nagyon jól tudjuk, hogy .egés^ közigazgatásunk tulajdonképpen a vármegyei és községi autonóm szervezetekre épült fel, hiszen nálunk az általános igazgatást a középfokig az önkormányzati szervek látják el. Ezek mellett épültek ki — többékevésbbé csökevényesen — a szakigazgatás bizonyos ágai. Nem beszélek itt az igazságszolgáltatási és pénzügyi adminisztrációról, amely tökéletesen ki van építve, de a szakigazgatás többi ágai többé-kevésbbé csökevényesen ragasztódtak hozzá ehhez a szervezethez. Az idők ifolyamán az állam mindjobban érezte, hogy államot vezetni és államot igazgatni csak akkor lehet, ha a központi akarat az igazgatás bizonyos ágaiban, bizonyos feladatkörében minden gátlás nélkül tud érvényesülni lefelé. Az autonóm igazgatás és különösen azok a közjogi és alkotmányjogi aggályok, amelyek az autonómia védelmében folyton kihangzottak és amelyeknek jogosultságát az Ausztriával való együttélésünk ideje alatt nem is lehet tagadni, (Jánossy Gábor: Ugy van! Ügy van!) sok tekintetben akadályául szolgáltak annak, hogy egészséges fejlődés történjék ebben a kérdésben. Mi történt tehát? A kormányok iparkodtak mindent magukhoz vonni, iparkodtak centralizálni; a miniszter, hogy az állami központi akaratot zavartalanul tudja érvényesíteni, iparkodott minden egyes konkrét ügyre rátenni végső fokon a kezét és úgy irányítani a dolgokat, hogy minden konkrét ügy hozzájusson. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy az autonómiák képe, az autonómiák hatásköre, működése, élete bizonyos fokig eltorzult és még ma is el van tor-