Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-157
A2 .országgyűlés képviselőházának 157. sék a fellebbezés, nem úgy, mint a javaslatban van. Azonkívül szeretném, ha a Ház egy másik kérdéssel talán több megértéssel és töbib szeretettel foglalkoznék, mint eddig történt. Ez a gyámügyi kérdés. (Jánossy Gábor: Igaz! Igaz! Mostoha gyermek!) A közigazgatásban azt tapasztaltam, — és szomorúan tapasztaltam — hogy az árvaszékre áltailában, mint másodlagos intézményre tekintenek. (Jánossy Gábor: Igaz!) Tulajdonképpen az árvaszéki tisztviselők nem éppen a legkvalifikáltabb tagjai a tisztikarnak. Senki sem siet az árvaszékhez, sőt az áryaszéket nagyon sok esetben olyan intézménynek tekintik, ahová valakit esetleg büntetésből helyeznek. (Gáspárdy Elemér: Igaz!) En a gyámügyeket olyannak tekintem, ahol nagyon fontos érdekek forognak kockán. Na gyón szeretném, ha a miniszter úr nyilatkoznék abban a tekintetben, nem gondolja-e, hogy célszerű volna a gyámügyi közigazgatást általában új alapokra helyezni és nem volna-e megfontolandó a külföldi példákat követve — nem azért, mert külföldiek, hanem azért, mert sokkal jobban megegyeznek a józan ésszel — hogy ezt is a bírósággal hozzuk kapcsolatba. (Ostor József : Tíz évvel ezelőtt indítványoztuk ! ) Akkor nem fogadták el, próbáljuk meg most ismét felhozni. En nem reflektálok arra, igen t. képviselőtársam, hogy mindig azt mondhassam, hogy új dolgokkal jövök. Nem az a fontos, hogy a gondolat új legyen, hanem az, hogy végre .olyan eredmény legyen, amelynek jelentősége és haszna van. (Úgy van! — Helyeslés.) Mielőtt még egypár részletkérdéssel foglakoznám, szükségesnek tartom, hogy megemlítsek egyes jelenségeket, amelyek arra mutatnak, hogy eddig is. még a központban, még a belügyminisztériumban is történt olyan mulasz tás, amely nem magyarázható azzal, hogy nem állt rendelkezésre elegendő személyzet. Itt egy olyan dologra akarom a Ház figyelmét felhívni, amellyel nekünk előbb-utóbb alaposan foglalkoznunk kell, ez pedig az Önkormányzati testületek kárpótlási vagyonának a kérdése. Ez olyan kérdés, amelyről törvény intézkedik» olyan törvény, amely ugyanabban az időben hozatott meg, mint a közigazgatás rendezéséről szóló törvény és ez a törvény az 1929: IV. te. Ennek 4. §-a azt az érdekes kötelességet rója a belügyminiszterre, bogy ennek a vagyonnak felhasználásáról a belügyminiszter évenkint jelentést tesz az országgyűlésnek. Ezt a törvényt 1929. évi január hó 3-án hirdették ki. Kerestem a belügyminiszter évi jelentését ez idő óta itt, az országgyűlésnél, de ilyen nincs. (Tomcsányi Vilmos Pál: De van egy jelentés!) Igaza van a t. képviselőtársamnak, van egy jelentés, adatott be egy jelentés — az 1124. számú jelentés — annakidején Scitovszky Béla belügyminiszter úr részéről 1931. évi január 27-én, ez a jelentés azonban abban az országgyűlési ciklusban, amelyben beadatott, nem tárgy altatott, ennélfogva ez a jelentés nem volna tárgyalható ma sem, mert újra be kellene adni, lm egyáltalán tárgyalás alá vennők. De facto a tényállás az, hogy nincsen ilyen jelentés és félig tett csak eleget az akkori belügyminiszter úr a törvényben előírt kötelességének. Mindenesetre hiába kerestem az azóta elmúlt évekre vonatkozóan jelentést. Nincs jelentés 1930-ról, nincs jelentés 1931-ről és nincs jelentés 1932-ről, amelyről már szintén lehetett volna, mert naptári évről van szó. En foglalkoztam kissé ezzel a kérdéssel, éppen azért, mert különös számokat találtam ülése 193$ március 9-én, csüiortököni 51 annakidején a zárszámadással kapcsolatosait beadott számvevőszéki jelentésben. Nem aka-* rom, mert hiszen ígéretet tettem erre nézve» nagyon sokáig igény bevenni a Ház türelmét. (Jánossy Gábor: Halljuk! ÎHalljuk! Az ígéretet nem muszáj betartani. — Magyar Pál: Ha például a kormány teszi! — Zaj.) Állítom, hogy itt különös dolgokat láttam. Ha az 1929. évre vonatkozó személyi járandóságokat összehasonlítom a következő évre vonatkozó zárszámadási adattal, azt látom, hogy 1929. évre 113.600 pengő van felvéve és 1930-ban a személyi járandóság egyszerre felszökött 287.227 pengőre. Aki egy kissé is foglalkozik mezőgazdasággal, az előtt az ilyen emelkedés egy év leforgása alatt kissé túlnagynak látszik. Ezenkívül ezekben a zárszámadási anyagokban olyan dolgokat is látok» amelyek a rendes számviteli elvekkel össze nem egyeztethetők. (Jánossy Gábor: Nincsen indokolva?) Itt bevételként szerepelnek ingatlanok eladásából származó összegek. Ez teljesen fejetetejére állított dolog. (Gr. Esterházy Móric: Teljesen abszurdum!) Ha meg akarjuk állapítani, hogy egy üzem, egy vállalat hogyan működik,' akkor legalább is olyan adatokkal kell szolgálni, amelyekből ez (megállapítható, de itt összekevernek mindent, ami idevaló és ami nem idevaló, úgyhogy végeredményben ezen eligazodni nem lehet. Ezenkívül azt látjuk, hogy ennek az alapnak tehertétele egyik évről a másikra tetemesen felemelkedett, mert míg az 1930. évben a terhelő tőkék összege felment 4,414.000 pengőre, addig az azt megelőző évben ez 1,807.000 pengő volt. Ha egyszerre így felszaporodnak az adósságok, ez megint csak olyan kérdés, amellyel talán foglalkozni kellene. Neim akarom ezért személyileg felelőssé tenni a belügyminiszter urat, hiszen nem lehet egyénileg az a kötelezettsége, hogy a belügyminiszter úr ebbe az anyagba belefeküdjék és ezeket mind revideálja, mert hiszen akkor az ország igazgatása hónapokon keresztül megakadna. À belügyminiszter úrnak mással kell foglalkoznia, de végeredményben ezekért a dolgokért valaki ott a minisztériumban mégis csak kell, hogy elsősorban felelős legyen. Megengedem, hogy talán az a helyzet is előállhatott, hogy a belügyminiszter úr azért nem terjesztette elő újra ezt az annakidején már beterjesztett jelentést, mert nem azonosítja magát a volt belügyminiszter gesztiójával, de azt hiszem, akkor is kívánatos lett volna, ha a belügyminiszter úr a következő folytatólagos évekre eleget tett volna annak, amire őt az 1929 : IV. te. 4. §-ának 2. pontja kötelezi, hogy évenkint az országgyűlésnek jelentést tegyen. En ennek a jelentésnek hiányát itt nehezményezem, s tisztelettel kérem a belügyminiszter urat, hogy ennek a mulasztásnak pótlásáról gondoskodni méltóztassék. Most még egy másik kérdéssel akarok foglalkozni, ami tulajdonképpen csak indirekt függ össze ezzel az anyaggal, de mégis összefügg. Az összefüggést annyiban vagyok kénytelen megállapítani, hogy a törvényjavaslat 2. |-a arról intézkedik az «a» pontban, hogy ezekben és ezekben a jogvitás ügyekben, amelyek a főkegyúri joggal összefüggően a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba tartoztak, a harmadfokú jogorvoslat maradjon meg. Ehhez a kérdéshez — azt hiszem — egészen más szempontból kellene hozzányúlni. Itt volna az ideje, hogy ebben a kérdésben egyszer már rendet teremtsünk, hogy azt, amit