Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1933 április 5-én, szerdán. 507 denfajta számbeli adatokat, statisztikákat összehasonlítási alapul elfogadni nem tudok. Hogy miképpen áll ez a kérdés Németországban, Angliában vagy Amerikában és milyen elgondolások alapján intézkedik a rokkantakról az amerikai, angol vagy a német törvény, ez engem nem igen érdekel, inkább csak a törvények szelleme, mert sem Amerikával, sem Angliával, sem Németországgal a mi ocrszagunkat összehasonlítani nem tudom. (Ügy van! Ügy van!$ a jobboldalon.) Nem lehet össszehasonlítani az előbbb említett országokkal azt az országot, Magyarországot, — amely egymaga 80 millió pengő nyugdíjterhet visel csak azért, mert megcsonkíttatott; (Ügy van! Ügy van!) azt az országot, amely ma is igen nehéz gazdasági viszonyok között küzdi és éli a maga mindennapi életét; azt az országot, amely talán az egész világon a legtöbbet szenvedett a háború után és a háború következtében. (Ügy van! Ügy van!) Ezért nem fogadom el tehát ezeket a statisztikákat összehasonlítási alapul. Elfogadom azonban azt, hogy annakidején, amikor majd novelláris úton kell a kérdést véglegesen szabályozni — amit a magam részéről három-négy év multán gondolok elkövetkezőnek — ezien a kategorizáláson változtatni kell. En általában a több kategória elvét vallom, (Helyeslés.) mert megvallom, r hogy mivel a 25%-os rokkantság kategóriája a 49% -os .rokkantságig megy, ennek következtében igazságtalan az 50 és 49%-os rokkantság közötti óriási diszparitás. (Helyeslés.) Voltak olyanok, akik kifogásolták a tisztek, altisztek és legénység között fennálló különbséget. Erről tényleg lehet vitatkozni, de aki egészen reálisan nézi ezt a kérdést, nem teheti kifogás tárgyává azt, hogy a tiszti, altiszti és legénységi állománybeli rokkantak között különbség tétetik; eltekintve attól, hogy ha ma egy embernek, aliszti vagy legénységi állománybeli rokkantnak 80^ vagy 40 pengője van — méltóztassanak ezt búzára átszámítani, — ebből majdnem 30—40 hold föld tiszta jövedelme jön ki. Ez az összeg annak a legénységi rokkantnak talán megélhetést ad, a másik kategóriában pedig ott van egy akadémiát végzett tiszt, egy volt ügyvéd, egy kereskedő, aki egészen elveszíti exisztenciáját azért, mert teljesen vak. Nem lehet tehát r az összehasonlítást így megtenni, mert az életbázis itt is, ott is egészen más. (Ügy van! Ügy van!) Voltak olyanok, akik belátván azt, hogy a mai rendszeren nem lehet változtatni, azt a. kérdést és javaslatot terjesztették a t. Ház színe elé, hogy rögzítsük a rokkantak részére előirányzott 18 millió pengőt. En helyeslem ennek az elgondolásnak a lényegét. Azt tudniillik, hogy szisztematikusan, egy már most előre kidolgozott terv alapján a rendelkezésre álló összeg évről-évre megállapíttassák és felosztassák mindaddig, amíg ez a felosztás reális. Mert volnának természetesen olyanok is, akik azt mondanák, hogy ezt a 18 milliót addig kell fenntartani, amíg egyáltalán rokkant van. Csak ad abszurdum viszem ezt a kérdést, s azt hiszem, a Ház egyetlen tagja sem kívánja azt, hogy rendkívüli jövedelmet húzzon egyik vagy másik rokkant ezen a címen. De én a magam részéről helyeslem ennek a kérdésnek a felvetését és az ismertetett elgondolást, — mondjuk — 10 évig bezárólag, vagy addig, amíg lényegesen lehet javítani azoknak a rokkantaknak helyzetén, akik ezt megérdemlik, keresztülvihetőnek is tartom. (Elénk helyeslés.) Itt elsősorban természetesen megint mint katona nézem a rokkantakat és a jövőt illetőleg főként a gyermekekre vagyok figyelemmel. Itt kívánok eszközölni bizonyos javításokat, hangsúlyozva azonban azt, hogy azokat a kis tételeket, amelyeket a javaslat^ magába foglal, nem azért adj állam, és a törvényjavaslatnak sem az az intenciója, — hogy megélhetést biztosítson. Ez egyrészt csupán egy erkölcsi gesztus, elismerés, másrészt mégis bizonyos támogatásszámba megy annál, aki mint 25%-os rokkant — mondjuk — ellátását és megélhetését ezzel erősebben tudja alátámasztani. Voltak olyanok is, akik az illetmények kiutalásánál postai kedvezményeket kívántak. Bejelentem a t. Háznak, — bár nem akarok a részletes vitának elébe vágni — hogy itt bizonyos módosítást fogunk magunk is javasolni, mert lehetetlen az, hogy a 16 és 24 pengő illetményből még postai költségek is levonassanak. Ez is pénzbe kerül természetesen az államnak, de én a magam tárcájának, a honvédelmi tárcának terhére szívesen vállalom ezt a differenciát. (Helyeslés.) Nagy vita tárgyát képezte a kereset- és munkaképesség-csökkenés problémája. En a magam módja szerint ezt úgy oldottam meg, hogy mindkét kifejezést be fogom venni a törvénybe, (Helyeslés.) hogy ne legyen differencia, illetve hogy ne legyen meg még a lehetősége sem annak, hogy egy talán túlságosan rigorózus bíró ebben a kérdésben túlságosan betűszerinti álláspontot foglaljon el. Mert szemben az ellenkező felfogással, az a nézeteim, hogy most már mindenki érzi, aki háborút járt, — s már rajtunk is a sor, 'hogy érezzük — hogy négy évig volt künn a harctéren, tehát azok, akik még sebesültek vagy rokkantak is, most fokozottabb mértékben meg foják érezni ennek a rokkantságnak nyomát, és én meg vagyok győződve arról, hogy a sokat vitatott felülvizsgálat révén is mem lefelé fog menni a rokkantak száma, hanem felfelé, legalább is a grádusok tekintetében. (Eckhardt Tibor: Ez volna a helyes!) Nagyon sajnálom, hogy a t. Ház. tagjai nem ismerik belsőleg a honvédelmi adminisztrációt, mert különben nem féltek volna annyira az ottani bürokráciától és nem féltek volna attól a,

r szellemtől, amelyet általában ott megjelenni látnak. A magam részéről garanciát vállalok úgyis, mint honvédelmi miniszter, úgyis, mint katonai, de úgy is, mint miniszterelnök, hogy én a honvédelmi tárca keretén belül nem félek a bürokratikus szellemtől, különösen akkor nem, aimikor a bajtársak ügyéről van szó. (Helyeslés.) Azért vállaltam annak idején szívesen a rokkantügyek átvételét, mert biztos voltam abban, hogy a bajtársakról való gondoskodás elsőrangú kötelességét fogja minden honvédtisztnek, orvosnak, intendánsnak és azoknak az alkalmazottaknak is, akik a honvédség keretén belül működnek. Már saját jólfelfogott honvédelmi érdekünk is így diktálja ezt, de azt tartjuk, hogy azok, akik velünk együtt harcoltak, nekünk bajtársaink maradnak mindaddig, amíg meg nem halnak, akár tényleges, akár tartalékos minőségben szolgált az illető. (Helyeslés.) Ezért van az a titokzatos nagy vonzalom és kapcsolat egyik-másik harteret járt férfi között, amelyet senki meg nem ért, esák az, aki tudja, mit jelent géppuska tüzében szomszédnak lenni a lövészárokban. (Ügy van! Ügy van!) Csak az érzi ezt át igazán, és mert ez így van, örülök annak, hogy olyanok is különösen erős nyomatékkal íhangoztattak a roki