Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

506 Az, országgyűlés képviselőházának Azt hiszem, abban a tekintetben nincs különbség az igen t. Házban, hogy mi erkölcsi kötelességünknek tartjuk a hadirokkantakon való segítést. (Ügy van! jobbfelől. — Kabók Lajos: Szép szó ez!) Ez a kötelesség azonban az élet "által van határolva. Ha valaki azt mondja, hogy tíz milliót adna és ez semmi, akkor én azt mondanám, hogy azért az áldozatért, amelyet a rokkantak a nemzetért hoztak, — sokszor talán idegen érdekekért — (Büchler József: Bizony nagyon sokszor! — Ügy van! Taps a jobboldalon.), nincs elég pénz a hála lerovására. De nemcsak az anyagi szempontból nézem ezt a kérdést és nem is szeretném, ha a mai honvéd azt olvasná ki a rokkantjavaslatból, hogy ha kötelességét teljesíti a nemzettel szemben, úgy ennek fizetsége van, mert szolgálati szabályzatunk világosan megmondja, hogy a hazaszeretet szempontjából mi a honvéd kötelessége. Méltóztassék megengedni, hogy az önálló honvédség számára készült első magyar szolgálati szabályzat 3. §-ából néhány mondatot felolvassak (olvassa): «A hazaszeretet a

r nemzethez és a hazai röghöz való ragaszkodásnak ösztönszerű és egyszersmind tudatos megnyilvánulása és az összetartozásnak élő érzése, amely minden honpolgárt egyénileg is az állami közösség részesévé avat. Mint nemzeti eszme: a múlt szent hagyományainak fenntartój jelennek cselekvő munkása és a jövőnek szilárd alapja. Mindenekelőtt a honvéd sajátja legyen az az erény, amely a haza iránt áldozatkész odaadást, a legfelsőbb hadúr iránt szeretetet, hűséget és engedelmességet, a honfitársak iránt szerető önzetlenséget, a nemzet alkotmánya iránt pedig (rendületlen hűséget követel. A honvéd mindenütt és mindenkor legyen készen arra, hogy hazájáért tűrjön és szenvedjen és ha kell, életét és vérét áldozza érte.» (Ügy van! jobbfelől. — Kabók Lajos: De a rokkantak éheznek, miniszterelnök úr!) Ez az a szellem, amely a m. kir. honvédséget áthatja, és ezért vagyok hálás, hogy Gál Jenő igen t. képviselőtársam tegnap beszédének egyik részében olyan sok időt és szeretetet szentelt a honvédségnek. Ebben, azt hiszem, valamennyien egyetértünk. A pártokon felüli hadsereg biztosítéka a rendnek és a nyugalomnak. (Ügy van! Ügy van! Elénk helyeslés.) De ha bár ezt az önzetlenséget követeljük a m. kir. honvédtől, közembertől és tiszttől egyaránt, magától értetődik, hogy a nemzet is köteles leróni háláját az olyan állampolgárok iránt, akik a nemzet összességért súlyos áldozatokat hoztak. Visszatérve a javaslatra, azt lehetne mondani — és mondták is sokan a felszólalt t. képviselőtársaim közül — hogy az kissé későn jött. Én azt mondom, hogy nagyon későn. (Felkiáltások balfelől: Bizony későn!) Nem lett volna ugyan helyei, ha a háború alatt oldják meg ezt a kérdést. Méltóztassanak ugyanis visszaemlékezni a háborús hangulatra, a mi szívünk és minden magyar állampolgár szíve tele volt áldozatkészséggel a rokkantak iránt, s akik nem künn a harctéren teljesítettek kötelességet, azok idehaza bizonyára olyan juttatásokat állapítottak volna meg számukra, amelyeket ez a csonka ország ma nem bírna el. Valószínűleg lett volna idő a háború utáni években (Felkiállások balfelől: Egészen biztosan! — Ulain Ferenc: Ügy van! Bethlen Istvánnak tíz éve volt!) ennek a 169. ülése 1933 április 5-én, szerdán. kérdésnek megoldására és bizonyára meditáltak azon, hogy melyik az az időpont, amelyben be kellett volna terjeszteni ezt a javaslatot. (Mozgás és zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: Tyúkkölcsönt adtak!) A konjunktúra idejében, amikor költségvetési feleslegek voltak, szerencsésebb atmoszféra lett volna ennek a törvényjavaslatnak tárgya lására. (ügy van! Ügy van! balfelől. — Pakots József: Ezt mi mondtuk! Amit mi mondtunk, azt tetszik mondani! — Friedrich István: Ez így van! Objektív megállapítás!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: De amikor anyagi kihatású kérdésekről méltóztatnak beszélni, úgynevezett «rongyos tízmilliókról», méltóztassanak mindig szem előtt tartani, hogy ez az összeg megismétlődő öszszeg a költségvetésben, nem egyszeri adomány, vagy egyszeri áldozat, hanem ez a kiadás évente visszatér. Amikor racionalizálásról és a kiadások apasztásáról méltóztatnak beszélni, bizonyos összeütközésbe méltóztatnak jutni saját álláspontjukkal akkor, amikor itt tíz-, vagy húszmillió többkiadást kérnek. Hiszen lehetne versenyezni a tekintetben, bogy ki igér többet, vagy kevesebbet; ha az embernek nem saját zsebére megy a dolog, legalább is nem közvetlenül, akkor természetesen nagyon adakozó szokott lenni. Mindamellett hangsúlyozom: helyeslem azt az álláspontot, hogy ezeket a jelen törvényjavaslatban megállapított illetményeket nem méltóztatnak elégségeseknek tartani ebben a kormánypárt és az ellenzék egy véleményen van. Igen t. Ház! Ebbe a vitáiba természetesen más kérdések is beleszövődtek, amelyek — hogy úgy fejezzem ki magam — világnézeti kérdések. Történelemfilozófiai kérdésekről is beszéltek a javaslat kapcsán, különösen Milotay István igen t. képviselőtársam, Gál Jenő képviselő úr pedig egészen Cavourig kalandozott el, nagyon helyesen. Majdnem azt mondhatnám, hogy költségvetési vita jellegét mutatta a rokkantjavaslat tárgyalása, bár elismerem, hogy az ellenzék az ilyen alkalmat is felhasználhatja arra, — a túlsó oldalon én is valószínűleg ezt tettem volna — hogy rámutasson azokra a mulasztásokra, vagy vélt mulasztásokra, amelyek ebben a kérdésben elkövettettek. Biztos az, hogy az a nemzet, amely nyomorúságos időben is áldozatkészséget mutat azokkal a fiaival szemben, akik a nemzet öszszességéért áldoztak, véreztek és rokkantakká váltak, a maga örökkévalóságát biztosítja. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és a középen.) Ezekben az érzelmi vagy történetfilozófiai kérdésekben tehát nem lehet közöttünk különbség. A lényeg azonban számomra mindig az, hogy mennyit tehetek és hogyan tehetek. A rokkantak között vannak olyanok, akik önmagukkal tehetetlenek. Az egész javaslatnak lényege abban csúcsosodik ki, ho.gry elsősorban a százszázalékos rokkantakról kívánunk gondoskodni. Ebben a tekintetben ez a magyar törvényjavaslat majdnem a legjobban dotálj százalékos tiszti rokkantakat; de az altiszti és legénységi rokkantakat is. A következő kategória, már alkalmazkodik a mi gazdasági helyzetünkhöz, de még mindig jobb annál, ami más államokban van, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mely államoknál?) ez a 75%-os rokkanták kategóriája. Ezt a két kategóriát tartom olyannak, amelyről elsősorban kötelességünk gondoskodni. (Helyeslés.) Min-