Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

•Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 193È április 5~én, szerdán. 503 felülvizsgálásánál, valamint a mozikban való elhelyezésnél elsősorban a hadigondozottakról és hadirokkantakról gondoskodjék, a trafikengedélyek kiadásánál pedig szüntesse meg a jelenlegi visszás állapotokat. Magam is tudok példát elmondani, hogy egy olyan trafikos, aki nem is hadirokkant, nem is beteg, friss jó egészségnek örvend, bent ül egy trafikban. Viszont egy vitéz egylábú főhadnagyot hiába próbáltam társnak bevétetni a trafikba — nem a mostani időben, már régebben — hiába volt mindenféle utánajárásom, hiába töltöttem el nehéz hónapokat, hogy valamiképpen segítsek rajta: nem sikerült! Ezeket voltam bátor elmondani. Abban a reményben vagyok, hogy a miniszterelnök úr, aki a világháborút maga is végigélte, mint vezérkari tiszt szemtől-szembe látta annak borzalmait; magyar szíve minden egyes dobbanásával a magyar katonákkal és hadigondozottakkal érez együtt és be fogja látni, hogy ezzel nincs lezárva a hadirokkantak ügye, ez csak kerete annak, hogy a hadigondozottak, a hadiözvegyek és hadiárvák úgy legyenek ellátva, hogy az közmegnyugvást keltsen. Abban a reményben vagyok, hogy amikor más gazdasági viszonyok lesznek ebben a szerencsétlen országban, jönni fog egy másik törvényjavaslat. (Propper Sándor: A hadi árváknak addigra félméteres szakálluk fog nőni!) Akármilyen javaslathoz szólunk hozzá, akár a költségvetésről beszélünk is, egyetlen eggyel sem vagyunk megelégedve a dotációt 'illetőleg. Felszólalásában mindenki többet kér. Azt sem szabad elfelejtenie egyik képviselőtársunknak sem, hogy miután az adóterhek kibírhatatlanul nagyok, azokat valamiképpen csökkenteni kell. Ha a mi kérésünket a kormány mindenhol teljesen száz százalékig honorálná, akkor meddő fáradság volna a budget-t elviselhetővé próbálni tenni és lehetetlen volna azt rendes mederbe terelni. Abban a reményben, hogy a sorozatosan elhangzott felszólalások és^ javaslatok a miniszterelnök úr nemes szívében megértésre találnak, a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A házszabályok 141. §-ának 3. bekezdése alapján a zárszó jogán megilleti még a szó Györki Imre képviselő urat, mint az I. 'számú kisebbségi vélemény előadóját. (Felkiáltások: Nincs itt!) A r képviselő úr nincs jelen. — Ugyancsak a zárszó jogán megilleti még a szó vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő urat, mint^ a II. számú kisebbségi vélemény előadóját. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Nem kívánom túlságosan meghosszabbítani ezt az amúgy is hosszúra nyúlt vitát, csak néhány megjegyzést óhajtok tenni, mint a kisebbségi vélemény előadója. Szilágyi t. képviselő úr azok közé tartozott, akik éppen engem próbáltak úgy beállítani, mint aki a rokkantak jogait és illetményeit valamilyen tekintetben csorbítani igyekeznék, éppen én, aki tízmillió pengőt kértem a t. kormánytól arra, hogy a javaslatnak a járadékokra vonatkozó részét arányosítsák, tegyék igazságosabbá, szociálisabbá és különösen, hogy a 75, 50 és 25% -os rokkantak, valamint a hadiárvák és hadiözvegyek járadékait lényegesen emeljék fel. A képviselő úr az én kisebbbségi javaslatomnak a következő mondatát érti félre, vagy legalább is nem egészen jóhiszeműen... (Zaj. — Szilágyi Lajos: Na! Na! Maradjunk csak tárgyilagosak.) ...elhallgatta azt, amit én a továbbiakban ebben a kérdésben mondtam. En azt mondom kisebbségi véleményemben, hogy szállítsa le a törvény az első járadékosztályú tiszti hadirokkantak havi járadékát 240 pengőről 200-ra és emelje ugyanezen járadékosztályban az altiszti hadirokkantak havi járadékát 120 pengőről 140-re, a legénységi hadirokkantakét 80 pengőről 100 pengőre. Ez megfelel a 100:70:50-es aránynak, ennél nagyobb különbség a tiszti, altiszti és legénységi kategóriák között elviselhetetlenül igazságtalan és megbélyegzően antiszociális. A tiszti hadirokkantaknak a szerzett jog címén esetleg kifogásolható eme járadékcsökkenését pótolja a törvény az első járadékosztályra vonatkozóan újból életbeléptetendő ápolási pótlékkal. A képviselő úr, aki szakértője ennek a kérdésnek, nagyon jól tudja, hogy a múltban voltak ilyen ápolási pótlékok és amikor azt mondom, hogy ilyen módon pótolja a lecsökkentendő összeget, ezzel kifejezem, hogy teljes mértékben adja meg más formában, más címen, amit elvesz. (Szilágyi Lajos: Tényleg, ez elkerülte a figyelmemet, bocsánatot kérek.) Ezzel el is van intézve a kérdés. A képviselő úr a Honsz. vezetőségét más képviselő urakkal egyetértően védelmébe vette velem szemben. Megvallom, én a Honsz. mai vezetőségét nem tartom olyannak, amely ezekben a nehéz időkben megfelelő módon képviselte volna a hadirokkantak és hadigondozottak érdekeit. Tisztán csak a Honsz. országos vezetőségéről beszéltem. Ott is megjegyzem, hogy személyileg abszolúte nincs kifogásom például az országos elnök ellen, aki 100%-os hadirokkant, s aki velem együtt egy kórházban, egymás mellett lévő szabában feküdt sebesülten. Tudom, hogy milyen jóérzésű magyar ember. Arra azonban mégis jogom van, hogy az ő elnöki gesztióját, azt a módot, ahogyan ő mint elnök, a hadirokkantak érdekképviseletét vezette, kifogásoljam. Azok a Honsz. különböző vidéki és budapesti egyesületeiből és szervezeteiből jött memorandumok — itt vannak nálam a Miskolcról, az egyik budapesti kerületből és a Debrecenből érkezettek — bizonyítják a legjobban, hogy a Honsz. országos vezetőségében a Honsz. szervezetei maguk sem bíznak meg eléggé, mert például a debreceni szervezet, eltérően a Honsz. országos vezetőségétől a rokkantjáradékok rendezésére vonatkozólag azt a tervezetet ajánlotta a képviselők figyelmébe, hogy a 100%-os hadirokkantak járadékát havi 140 pengőire, a 75%-osokét 105 pengőre, az 50%-osokét 70 pengőre,^ a 25%-osokét 35 pengőre emeljék fel, hozzátévén azt, hogy az altiszti pótlék 50%, a tiszti pótlék pedig 100% legyen. Ez tökéletesen megfelel az én felfogásomnak is, mert ismételten hangoztatom, nem tartom igazságosnak, nem tartom szociális szempontból elfogadhatónak azt az óriási különbséget, amely a mostani törvényjavaslatban, a tiszti, altiszti és legénységi kategóriák között van. íme itt van a Honsz. debreceni szervezete is, amely ebben velem tökéletesen egyetért. S hogy én itt nem a tiszti járadékokat^ akarnám csorbítani, s hogy legkeyésbbé abból indultam ki, hivatkozom beszédemnek arra a részére, ahol hangoztatom, 73*