Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-169
Âz országgyűlés képviselőházának í'i a hadiárvaintézetekről. Hat ilyen intézet van az országban, ahonnan a hadiárvák ezrei kerültek ki olyanok, akik az élet versenyében máris elsőrendűen megállják a helyükett. (Ügy van! Ügy van! f a jobboldalon.) Ott van a váci bőripari intézet, amelyik a legelső mintaszerű szakiskolává fejlődött ki, úgyhogy az onnan kikerült növendékeknek úgyszólván fémjelzésük van ebben a szakmában és azt hiszem, az onnan kikerült növendékek között ma sincs olyan, aki munka nélkül állana. De ott vannak az ikervári, székesfehérvári és a többi intézetekben nevelt hadiárvák is. Azt hiszem, hogy ezek mind olyan talpig képzett emberek, a nemzeti lelkiismeretnek, a nemzeti gondoskodásnak olyan, úgyszólván nyugtái, amelyekre a magyar törvényhozás és a magyar kormányzat mindenkor büszke lehet. Ez a hat intézet ezidőszerint még be van népesítve teljesen, azonban az emberi élet törvényei szerint ezek a hadiárvák fogyatkozóban vannak. Évről-évre csökken a számuk, sőt végeredményben — minthogy a törvényjavaslat korlátozza számukat, pontosan megszabván azt, hogy kik tekintendők hadiárváknak — valószínűleg nagyon rövid időn belül el fognak fogyni, úgyhogy én egy kissé aggódom ezeknek az intézeteknek sorsa iránt. Éppen azért vagyok bátor a honvédelmi miniszter úrnak kegyes figyelmébe ajánlani ezeket az intézményeket, amelyeknek jövőjével már most foglalkoznunk kellene. Ezek az intézetek a közeljövőben el fognak néptelenedni, ellenben lehetetlen, hogy az a pompás ipari berendezés és az a szellem, amely ott van, ezenkívül az a kertészeti mintagazdaság, amelyet az ikervári hadiárvaházzal kapcsolatosan létesítettek, szétzülljön, megsemmisüljön és azt ettől a gyönyörű rendeltetésétől, amelynek olyan példaadó módon eleget tett, végérvényesen elvonják. Ezért az a tiszteletteljes javaslatom, hogy ezek az intézetek a jövőben is a gyermekvédelem céljaira szolgáljanak, még pedig úgy, hogy elsősorban a hadirokkantak gyermekei, illetve leszármazói, vagy pedig a hadiárvák leszármazottai nyerjenek majd itten kiképzést. {Helyeslés.) Fontosnak tartottam, hogy ezt az elvet in ár most itt a rokkantvita során is leszegezzük, mert az a szellem, az a nevelési irányzat, amely ott uralkodik, például szolgálhat egész Magyarországnak. Ott nem a szellemi proletárok szaporítására törekednek, ott csak az igazán szellemileg kimagasló erőket terelték a középiskolákba, ott példásan szakszerű ipari, gyakorlati (kiképzést igyekeznek adni a gyermekeknek. Végül legyen szabad még felemlítenem a haditelek problémáját. Ez a 32. § kimaradt a törvényjavaslatnak a bizottság által átalakított szövegéből. Ezek a haditelkek ima is megvannak s tudomásom szerint körülbelül 200 a számuk. Vannak rokkant-telepek is, mint például a kalocsai érsek úr által adományozott rokkanttelkek. Ezek is olyan intézményei a hadigondozásnak, a rokkantkérdésnek, amelyeknek jogviszonyait valamiképpen rendezni kell. Amelyik intézimány hivatásának nem felel meg, azt meg kell szüntetni, amelyik azonban megfelel, annak jogviszonyait rendezni kell és minél előbb lehetővé kell tenni, hogy az ilyen intézmény a fejlődés útjára térhessen. Az elgondolás ugyanis gyönyörű volt. Az 1820. számú rendelet 1917-ben statuálta a haditelkek intézményét. Intenciója az volt, hogy a háború rokkantjait és általaiban a hadvísetéket odakössék a magyar röghöz és a (hadirokkantak családjait KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. ». ülése 1933 április 5-én, szerdán. 501 bizonyos birtok juttatásával örökké odaláncolják ahihoz a hazához és annak földjéhez, amelyért az apák vérüket ontották. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Az elgondolás tehát gyönyörű és ezt a gondolatot feláldoznunk nem lehet. Midőn tehát azt kérem a miniszterelnök úrtól, hogy a haditelkek kérdését törvényhoizási úton, talán valamely külön törvényjavaslat alakjában, miinél előbb rendezni iméltóztassék, e mellett még abbeli óhajtásomat is kifejezem, hogy a háború által sújtottak földhözjuttatásának gondolatát ne ejtse el a jövőben sem, hiszen a nemzeti munkatervnek úgyszólván az élén ott van a telepítések problémája és tudomásom szerint készen áll a hitbizományi reform is. Ezt a gondolatot tehát továblb kellene plántálni és ki kellene szélesíteni ezekkel a nagy kérdésekkel kapcsolatban. Legyünk azon, hogy ez a kapcsolat, amely a magyar föld és az érte vérüket hullatott hősök között fennáll, örök időre reális valósággá tétessék. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) — vitéz Bajcsy-Zsiliszky Endre: Ott van a hárommillió hold! Jöjjenek a hit bizományi reformmal!) Ezt elsősorban a, rokkantaknak és a rokkantak ivadékainak szánjuk. Abban a hitben, hogy ez a gondolat* neon puszta remény, nem puszta jelszó marad, hanem a nemzeti munkaterv programmja alapján minél előtt élő valósággá is lesz, a törvényjavaslatot hazafias megnyugvással egy jobb jövő, tudniillik a törvényben foglalt lehetőségek továbbfejlesztése reményéiben fogadom el. (Éljenzés, helyeslés és taps jobbfelől. — Szónokot többen üdvöslik.) Elnök: Kíván még valaki szólani? Esztergályos János jegyző: Péntek Pál! Péntek Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem volt mostanában egyetlen egy törvényjavaslat sem, amely olyan érdeklődést váltott volna ki úgy a hallgatóság, mint képviselőtársaim részéről, mint éppen ez a javaslat. Képviselőtársaim tiílnyomórésze hozzászólt ehhez a javaslathoz és amit a hadiárvák, hadigondozottak és hadirokkantak érdekében emberileg el lehet gondolni, azt már igazán mind felvetették és javaslatba foglalták. Nagyon rövid óhajtok lenni. Azért hagytam legutoljára felszólalásomat, hogy én is, mint talán az egyedüli ennek a Képviselőháznak képviselőtagjai közül, aki mint legénységi állomány béli harcoltam és szenvedtem végig a világháborút és hétévi nehéz fogságot, elmondjam felfogásomat a javaslatról. Ez a múlt ad nekem jogcímet arra, hogy felszólaljak. Mint póttartalékos családfenntartó vonultam be a háborúba és gyakorlataimat is úgy töltöttem ei. Legénységi szemmel bírálom tehát ezt a javaslatot. A magam részéről honorálom azt, amit előttem felszólalt képviselőtársaim már kértek, amikor mindnyájan kévéseitek az erre a célra fordítandó összeget. Minden egyes képviselőtársamnak az volt a felfogása, hogy sokkal többet kellene adni, mint amennyit valóságban ez a javaslat magában foglal. (Kun Béla: Úgy van!) Én magam is ugyanezen az állásponton vagyok. Nekem — őszintén megvallom — nem tetszik az a nagy különbség, amelyet ez a javaslat a tiszti állománybeliek, az altiszti állománybeliek és a legénységbeliek segélyezése között tesz, (Lang Lénárd: Ügy van! Nagyon helyes! — Propper Sándor: Remélem ezek után nem fogadja el a javaslatot!) mert azok, akik a világháborút végigharcolták, mindnyájan tudják, hogy a világhábo73
