Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

500 Az országgyűlés képviselőházának adja azután azt az eredményt, amely megélhetését biztosítja. (Propper Sándor; Ez a hipokrízis.) T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a törvényjavaslatból három részt ragadjak ki, amelyekkel kissé behatóbban foglalkozom s amelyek érzésem szerint nem voltak még a felszólalások során eléggé kimunkálva, nem voltak eléggé megvilágítva abból a szempontból, hogy ebben a vonatkozásban a magyar nemzetnek, a magyar államnak mind a jelenben, mind a jövőben, minden körülmények között vannak még letörlesztendő adósságai. Először a hadiözvegyek problémájával foglalkozom. (Halljuk Halljuk!) Valamennyien emlékszünk még azokra a magasztaló nyilatkozatokra, amelyekkel a sajtó, kormányférfiak, törvényhozók és a szépirodalom, a magyar asszonyokat glorifikálták, akik a háború alatt elvesztett férfikarokat igazán férfias helytállással, férfias áldozatkészséggel pótolták. Emlékszünk még: mennyi magasztalásban volt része a visszamaradt magyar feleségnek, a hadba vonult katonák feleségeinek, akik idehaza ellátták, vállalták a háztartásnak, a gazdaságnak gondját, szántottak-vetettek, kereskedtek, ipari üzemek élére állottak, s mindezeken kívül gyermekeket neveltek s pótolták ebben a vonatkozásban is a férjet, szóval a férfiember hivatási körét úgyszólván teljes mértékben átvették és azt tökéletesen be is töltötték. (Ügy van!) A hadbavonult magyar katonák feleségeit ,&\ háborús irodalom és a nemzeti elismerés általáhanvéve valóságos glóriával fonta körül és mégis azt kell tatapasiZitalnom, hogy ez a törvényjavaslat és általábanvéve a hadigondozás nemcsak a múltban, hanem a jelenben is éppen ezzel a kategóriával, a hadiözvegyekkel szemben bánt a legmostohábban s ezekkel szemben tanúsította anyagi vonatkozásban a legmostohább magatartást. (Ügy van!) Ennek a törvényjavaslatnak három fájdalmas pontja van, amelyet lehetetlen ki nem ragadnom, rámutatva arra, hogy a hadiözvegyekkel .szemben túlmennek a megengedhető szigorúság mértékén. Először is a hadiözvegyek azok, akiknek eddigi járadékát nem emelik fel, meghagyják azt továbbra is 5 pengőiben, tehát a hadiözvegynek, az elhunyt katona feleségének, aki az emberi természet törvénye szerint erőbeli állapotában természetesen folytonosan hanyatlik, gyengül, öregszik s úgyszólván maga is rokkanttá válik, (Ügy van!) élete alkonyára végeredményben csak alamizsnát juttattunk, amelyet azután a szegény özvegyasszonyok — különösen öreg napjaikban — munkával kénytelenek kipótolni és így mások irgalmára, mások alamizsnájára lesznek kénytelenek rászorulni. Attól félek, hogy ha kolduló rokkantakkal nem is, de kolduló hadiözvegyekkel igenis, találkozni fogunk. A hadiözvegyeknél fenntartottuk a vagyoni cenzust is; minden más kategóriánál elejtettük ezt a kritériumot, csak a hadiözvegyek lazok, akiket egy vonatkozásban a teljes jogfosztottság állapotába taszít egyszer s mindenkorra a törvényjavaslat 9. §-a, ha csak itt valami kivételes és gyökeres reform be nem következik. Neveztesen arról van szó, hogy ezek a megszorult, magukrautalt szegény hadiözvegyek nyomorúságos állapotukban kénytelenek voltak kivenni végkielégítésüket, amit a kormányzat bölcsesége az állam teljesítőképességének korlátai mellett 1 69. ülése 19$$ április 5-én, szerdán. mindössze három évi járadék együttes összegében, vagyis 180 pengőben állapított meg. Igen sokan vannak hadiözvegyek, akik ezt a 180 pengőt felvették, valami üzleti vállalkozásba fektették bele, — fejőstehenet vettek maguknak, varrógépet vásároltak, egy kis szatócsüzletet nyitottak, vagy más efféle lukrativ foglalkozásra fordították — szóval olyan kis üzleti vállalkozás alapjává vált ez a tőke, amihez azután a hadiözvegy teljes jóhiszeműséggel tartotta hozzáadhatónak a maga munkaerejét, szorgalmát, amellyel reménye szerint egy életre biztosította volna exisztenciáját. Sajnos azonban, a gazdasági világkrizis, a közgazdasági viszonyok közismert leromlása csalódást jelentett a hadiözvegyekre nézve is. Rendszerint elúszott ez a kis tőke is és most itt vannak minden nélkül, hadiözvegyi jogaikból kisemmizetten, a legfeketébb nyomor szélén. Lehetetlenség, hogy ezekkel a hadiözvegyekkel szemben a törvényhozás és a kormányzat revízió alá ne vegye a maga álláspontját. Teljes lehetetlenségnek tartom, amikor 23—30 éves hadiözvegyek a végkielégítés három évi járadékot kitevő összegét, 180 pengőt felvették, elköltötték, szerencsétlenül elspekulálták, hogy ezzel a magyar állam a maga kötelességét irántuk tökéletesen elintézettnek és kimerítettnek tekintse. Éppen ezért a legmelegebben támogatom azt a módosító javaslatot, amelyet azt hiszem, Müller Antal képviselőtársam nyújtott be, amely a törvényjavaslatba i való felvételét kéri annak, hogy a végkielégí! tett hadiözvegyek három hónapon belül hadiözvegyi járandóságaik folytatólagos folyósítását kérelmezhessék. Mondom, lehetetlennek tartom, hogy ebbeli álláspontját a kormányI zat és a törvényhozás, valamiképpen revízió alá ne vegye. Ha ezt most nem tesszük meg, azt hiszem, olyan nagy számban fognak majd ezek a végkielégített hadiözvegyek kopogtatni a nemzeti lelkiismeret ajtaján, hogy ez elől megint nem fog majd tudni a törvényhozás kitérni. Éppen ezért helyesnek tartanám, ha ennek a köznyugtalanságnak már most elébe vágnánk és Müller Antal t. képviselőtársam indítványát elfogadnók. Meg kell még emlékeznem a 'hadiárivagondozás problémájáról is. Amit a magyar kormányzat és a magyar törvényhozás ebben a tekintetben, különösen a háború alatt produkált, az minden tekintetben elismerésreméltó, és igazán mintaképül szolgálhatna ! akár egy győztes állam kormányának is. T. Ház! Az általam emiitett Pettkó-Szandtner-féle könyvek egyike foglalkozik részletesen a hadiárvakérdéssel. Érdemes azt a könyvet j átforgatni, érdemes megnézni, hogy mit alko| tott etekintetben a háború alatti törvényhozás és alkot ma is a kormányzat azzal, hogy ezeket az intézményeket táplálja, ezeket az intézményeket fenntartja. Hat ilyen hadiárvaház működik az országban és azonkívül van 54 ilyen | jótékonysági intézet, ahol a belügyminisztéÎ riuni, illetve a volt népjóléti minisztérium a hadiárvákat nevelteti, gondozza, kiképzi, egyáltalában gondoskodik arról, hogy ezek az életbe egész, felkészült emberekként léphessenek ki és valóban hasznos tagjai legyenek annak a társadalomnak és annak az államnak, amely neveltetésükről ilyen fényesen, ilyen példaadó módon gondoskodott. Nem mulaszthatom el, hogy ebből az alkalomból a legteljesebb elismerés hangján ne emlékezzem meg ezekről