Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-168

438 Az országgyűlés képviselőházának 1 erővel szerezhetjük vissza nemzetünk számára azt a helyet, amelyhez ezeréves történelmünknél fogva és nemzetközi közjogi erőt jelentő diplomáciai összeköttetésünknél fogva jogunk van. Ezt nem mi, hanem csak az egész nemzet közös akarata teremtheti meg. T. Képviselőház! Kossuth fejtegetései között egészen különleges helyet követel ez a maga számára, olyan helyet, amely jövendölésszámba megy. Mi a különbség az akkori időkkel szemben? Itt állunk, mint egy kis, legyőzött nemzet Trianon erőszakának jármában, amint ott állottunk akkor, amikor Világos után tehetetlenül hevert ez a nemzet, amikor égett és élt minden magyarban a vágyakozás, hogy azokkal szemben, akik térdre kényszerítették a magyart, akik túlerővel kiütötték a kardot a kezéből, összeszedje mindannyiunk minden erejét, hogy ha mégegyszer elhangzik a szózat, hogy mindannyiunknak el kell mennünk, akkor megszólaljon majd Kossuth hangja reveláló nagyszerű, magasztos erővel, amely majd hirdeti magyar józansággal és magyar életbölcseséggel, hogy nem a magunk erejével, hanem a magunk tudásával, alkalmazkodásával, figyelő állásával, politikai érettségével, politikai körültekintésével tudunk csak előrejutni. Még inkább figyelemreméltó, ahol azt mondja, 'hogy három pillére van a nemzeti konszolidáció bel- és külpolitikai kifejlődésének. Ezt a három szempontot kell őrizni és kiépíteni. Nem a lelkesedés tüze — mert az sohasem hiányzik, — nem is a fellobbanás ereje, hanem a kossuthi nagyságnak hatalmas erőssége, vibráló készsége az, ami a magyart rávezette, hogy miképen kell és miképen lehet előrejutnia. Higyje el az igen t. Képviselőház az én igénytelen személyemnek, hogy az a megállapításom, amelyet hirdetek, hogy Deák Ferenc bölcsesége, kiegyenlítő ereje Kossuth lelkéből táplálkozik, nagy igazság. Mert nem a 67-es kiegyezés paragrafusai, hanem Kossuth apostoli működése és meghirdetett gondolata, a nemzeti erőre, a nemzeti haderőnek belső, igaz hatalmasságára épített tudat az, amely ennek a nemzetnek lelkéből kiváltotta mindazt, ami válságos időkben egybeforrasztotta, amellyel távoltartott magától mindenkit, aki csalétek-befolyással, a hatalmaknak való hízelkedéssel, az alkalmazkodási képességnek könynyű szekerére ülve próbált vele szemben érvényesülni. A kossuthi erő és prófécia az, hogy azokat a pilléreket kell megteremteni és megóvni, amelyekről Kossuth beszél és akkor a történelem nekünk dolgozik. Ez a mai nemzedék, amikor a rokkantakról emlékezik meg, támaszkodjék oda a kossuthi gondolattól átfűtött nemzeti haderő talpazatához, amely a belső békesség óvója és erőmutatás kifelé, hogy a veszély órájában ez a nemzet mindig megtalálja Önmagát, és megtalálja mindazt, amit a cselekvés terén követnie kell. Ez a három pillér, ahogyan Kossuth hir dette, a következő. Az egyik a nemzeti önbizalom. Nem szabad sem Világos után, sem Trianon után letargikus gondolkozásba süllyedni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Helyes!) Az a nemzet, amely megtalálja önbizalmát, már rálép arra az útra, ahonnan mehet, indulhat felfelé. (Ügy van!) Nincs megtorpanás ott^ ahol már van önbizalom, amely nemzeti erőt fűt és amely a nemzeti egység gondolatát úgy teremti meg, hogy nem pártban vagy pártokban való egyesülés a forma, hanem a nemzet egészében, a 8. illése 1933. április Á-én, kedden. nemzet minden tagjában, a nemzet minden eleven erejében, a nemzeterő minden teljesítőképességében, értelmében, tudásában, mindenben, ami sűrítve ott él a nemzet védelmére rendelt szervezetben, a hadseregben, gondolatban, képességben, teljesítő elhatározásban, mérsékletben és önbizalomban. Ez az, ami bennünket a kegyelet útján elvisz oda, hogy a rokkant társadalmat felemelni, megvédelmezni oly nemzeti kötelesség, amelyet teljesíteni kell még akkor is,'ha nincs meg az a mérték, amelyet kívánunk, ha nincs meg az a lehetőség, amelyet áldozatos készséggel oda akarnánk adni arra az oltárra, ahol a háború hőseinek áldozunk, mert ha valahol, akkor itt meg kell fogadni a klasszikus mondást: et voluisse sat est. Elég, ha egy nemzet, amely ennyi ezer sebből vérzik, teljesítő képességének ezt a nagyszerű bizonyítékát, ezt az elementáris dokumentáló készségét odaadja. A nemzeti önbizalomnak ez az a mértéke és készsége, amelyet mi polgári elem kell hogy mindenütt hirdessünk és a nemzetépítő munkában minket megillető résznek mindenütt erre a bizalomra kell támaszkodnia. Es itt a belső konvulzív erők egymásrautaltságában, higyjék meg nekem t. képviselőtársaim, ebben a nemzetépítő, helső erőt kifejezésre juttató munkában mellettünk, előttünk, mögöttünk és felettünk mindenütt a nemzet katonailag szervezett ereje áll, a belső konszolidáció védelmezésével. Es ezért, amikor hirdetem, hogy itt soha, de soha, ameddig ez a tisztelet él és ragyog, olyasmi, mint ami másutt vari, — ahol a pártos szenvedély magához ragadja a cselekvő erőnek olyan öncélúságát, amely nem egy a a nemzet magában való bízásával és a nemzet egész egyetemének öncéljával, — nem fordulhat elő. A másik gondolatot, amelyre a kossuthi gondolkozás vezette rá a Világos utáni magyart és vezesse rá a Trianon utáni magyarokat is, azokat is, akiket a hatalom kezelése illet és azokat is, akik a hatalom helyes kezelésénél nem a felesleges kritika szavát, hanem az alkalmazkodási képesség szavát hallatják, Kossuth maga így fejezi ki (olvassa): «A másik pillér Európa viszonyainak helyes ismerete és annak a helyes időpontnak megválasztása, amikor a nemzetközi érdekek találkoznak.» Soha senki, sem a nagy Napoleon, sem Cavour, sem senki a világon ilyen klaszszikusan nem fejezte ki a nemzetközi beilleszkedés gondolatát. Elnök: Kérem, képviselő úr, a rokkanttörvényjavaslatról van szó, ahhoz méltóztassék szólni. (Malasits Géza: A rokkanttörvényt tárgyaljuk? — Derültség jobbfelől. — Propper Sándor: A legszebb mondat közepén így megszakítani! Nincs művészi érzék!) Gál Jenő: Lehet, hogy a rokkantság szerves kapcsolata e gondolatvilággal igénytelen fejtegetéseimből nem csendült ki kellőképpen, de legyen ez az én fogyatékos ismereteim számlájára írható. Gondolatvilágomban azonban él az, hogy amikor én egy rokkanttörvényjavaslatot tárgyalok és annak összefüggését vitatom a nemzet konszolidációs erejével és azt a ráutaltságot vitatom, ami itt megvan, akkor következtetéseimben ide fogok jutni. Természetesen engedelmeskedem az elnök úr figyelmeztető szavának, de nagyon kérem, legyen egy kis elnézéssel, (Helyeslés jobbfelől.) ha talán a gondolat maga, mint gondolat találó s legfeljebb a ruha, amelybe öltözködik, nem viseli magán a divatos jelleget.