Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-168

Az országgyűlés képviselőházának 168. Elnök: Kérem, azt hiszem, meg fogjuk érteni egymást. (Derültség.) Méltóztassék beszédet f oly tani. Gál Jenő: A harmadik, ami ebben a gondolatvilágban megmutatkozik, a nemzeti szolidaritás gondolata, amely azt jelenti, hogy az intézményes erőkben a koordináltságnak és annak, ami a kiválasztás módszereivel egymás mellé állítható, — the right man on the right place — gondolatát valósítja meg: odajuttat mindenkit az őt megillető helyre, csak ne akarjon szembehelyezkedni a nemzet által kitermelt vezérlőgondolattal. Nem az egyes ember hatalmi készségre, hanem a nemzet által kitermelt az a gondolatvilág legyen irányadó, amely mellett valóra válhatik minden, amit nyújt a maga tehetsége és (becsületessége szerint, s akkor már a rokkantkérdésben is megtaláljuk azt az igazságot és helyes utat, amely nekik mindazt nyújtja és mindazt megadja, ami őket megilleti. Més: csak egyetlen egyet méltóztassanak megengedni, hos:y kiemeljek, ami valóban betetőzése ennek a gondolatnak és rokon azzal, amit fejtegetéseim kezdetén mondottam, hogy tudniillik a magyar-olasz békés egymásrautaltság, a két nemzet fejlődésének parallel vonala a nemzetközi egymásrautaltságban miért történelmi eredmény. Egy mondatra kell itt felhívnom, a figyelmet, amely mondat megvilágítja, hogy az egymsához közeledő egyedek, törzsek, szervezetek, népfajok és néprajok, miképpen jutottak a nemzeti egyesülés felmagasztaló gondolatához és hogyan jutott kifejezésre ez az állam fejének abban a meghatározásában, amely a katonai hatalomnak nemzeti erősséggé való emelését jelenti és az olasz nemzeti egység kivívásában, a polgári és a katonai gondolkodás egymásrautaltságában jelentkezik. II. Viktor Emánuel királynak az a mondata ez, amely azt mondja: engem királynak neveznek, mert ez a mesterségem, de nem vagyok erre büszke. Büszke vagyok arra, hogy a polgári erények magábafoglalását jelentő nemzeti haderőnek első katonája vagyok. T. Képviselőház! Cavour emlékirataiban olvashatjuk ezt. Látjuk, hogy éppen ennek a kijelentésnek nyomán a mieink Kossuth szózatára összeállanak és egy emlékiratot szerkesztenek, amelyben Franciaország hatalmassága és az angol hatalmasság felé szólnak, Kossuth pedig élőszóval hirdeti a katonai erényekbe oltott nemzeti polgári jogosultságnak egybeforrasztó nagyságát. Ezt az emlékiratot Teleki László, Vukovich Sebő, Szemere Bertalan, Klapka és Czecz tábornok írtak alá s ebben azt fejtegetik és aláírásukkal azt hirdetik, hogy a magyar nemzeti erőnek olasz mintára való egybefogása nem jelent háborúsdit és háborús készséget, csak belső konvulziót. belső erőt jelent; a nemzeti gondolatnak kitermelése a piemontiakat, a génuaiakat. a. szardiniaiakat mind oda hozza ebbe a gondolatvilágba és egybeforrasztja őket és akkor születik meg a garibaldizmus és minden egyéb, ami emellett minden eltörpül; és azt kérdezem, mit akarunk mi és a magyar nemzetiségi nagyszerű gondolatot miképpen szolgáljuk? Azt akarjuk, hogy azok, akik Szent István koronája alatt együtt vanna, legyenek magyarok, tótok, svábok, bármik, bármilyen nemzetiségűek, a magyar állameszmének és a nemzeti eszmének védelme alatt meg kell hogy találják a gondolatnak és a nemzeti egységnek azt a fenséges templomát, amelylben mindnyájan egyformán áldozhatunk a nemzeti géniusznak. ülése 1933. április 4--én, kedden. 439 Amikor így állunk ezzel a kérdéssel, akkor legyen szabad azt mondanom, hogy amikor előttem van a rokkantak törvényjavaslata, akkor nem azt kérdezem, hogy hány százalék jusson ide és hány oda, mert a jövendő kérdése a fejlődés, hanem inkább azt mondom, hogy amit az állam mai helyzetében nem tud megtenni — mert nincs olyan kormány és nem lehet olyan magyar kormány a világon, amely erejének legteljesebb megfeszítésével ne akarna segíteni — azt tegye meg a magyar társadalom, úgy, amint Világos után a magyar társadalom odaállott és minden teljesítőképességével cselekedett azokért, akik a háború veteránjai és rokkantjai voltak. (Vázsonyi János: Heti nyolc pengő jegyszedői díj, ez a társadalom segítsége!) Hogy mi legyen a társadalom segítsége, erre vonatkozólag egy pár eszmét volnék bátor megpendíteni. (Halljuk! Hulljuk!) Azt mondom, hogy itt van például egy társadalmi réteg, amely összeütközésbe kerül a kihágási törvénnyel, a közigazgatási törvénnyel, a büntető törvénnyel. Tudjuk, hogy különösen a volt kormány novelláris törvényalkotása óta igen jelentékeny szerepet játszik a pénzbüntetés, én tehát^ csak azt volnék bátor, mint igénytelen eszmét felvetni, hogy akit az állam pénzbüntetésre kötelez, az általa lefizetendő pénzbüntetésnek egy része eo ipso és ipso facto a rokkantaknak jusson. Nem megvetendő téma ez. mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a pénzügyminiszter úr nem mutatta ki és egy költségvetés sem mutatta ki az illetékek és pénzbüntetések együttes összegének hovafordítását. Valahogy egy alapba dobják ezeket a pénzösszegeket és elmarad az a megkülönböztetés, amit én évek óta sürgetek és amit meg kellene tenni, hogy tudniillik mennyi jut ebből, menynyi jut abból és amabból, és akkor az elválasztást végre lehetne hajtani. Hirdetem, hogy százezrek jutnának a milliós pénzbüntetésekből származó bevételekből egy csapásra a hadirokkantak és hadigondozottak javára. Vagy itt van egy másik gondolat, az úgynevezett könnyen szerzett vagyonok dolga. Talán a kegyeletes téma sem engedi meg, hogy a könnyen szerzett vagyonokkal kapcsolatban most holmi visszaélésekre gondoljak, de igenis a könnyen szerzett vagyonokhoz sorolom elsősorban az örökléseket. (Zsigmond Gyula: A hadseregszállítók vagyonát! — Br. Vay Miklós: A síberekét! — Ügy van! jobb felől.) Ebben egyek vagyunk és én már régóta sürgetem, hogy aki ilyen módon károsítja az államot, az az állam részére kártérítéssel tartozik. De amikor a «bis dat, qui cito dat» elve alapján azt szeretném, hogy minden eljárást mellőzve tudjunk alapot nyújtani arra, hogy a hadirokkantakat hatékonyabban támogassuk, akkor én olyan alapok megjelölésére gondolok, amelyek könnyűszerrel és egyszerűen hozzáférhetők. Itt van tehát az örökösödési illeték. A tiszta hagyaték után járó örökösödési illetéknek bizonyos százalékát oda kellene adni a rokkantaknak. Itt van azután a bélyegilleték. Nem tudom, hogy a Képviselőház tagjai tájékozottak-e arra vonatkozólag, hogy Magyarországon peres és perenkívüli bélyegilletékben mit ró le a társadalom. (Szűcs István: Ez szerepel az állam bevételeiben!) TTgy van, szerepel az állam bevételeiben, de ha ennek egy bizonyos, csekély százalékát kihasítom a rokkantak javára, akkor már bizonyára sokat lehetne ezzel is segíteni.