Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-165

Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése 1933 március 29-én, szerdán. 337 van! Ugy van! — Helyeslés jobbfelől.), különösen, amikor nines is rávaló pénze. Csatlakozom itt Szilágyi Lajos képviselőtársam indítványához, hogy a harmad- és negyedosztályú rokkant is részesülhessen orvosi és gyógy ellátásban (Helyeslés jobbfelől.), ha azonban ez akadályokba ütköznék, akkor legalább azt kérem, hogy a harmad- és negyedosztályú rokkantak közül legalább a szegények és az arra rászorultak részesüljenek abiban. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Ha pedig azt az ellenvéleményt kapom talán, hogy a szegények úgy is részesülnek ingyenes orvosi ellátásban, ha nem rokkantak is, erre az a tiszteletteljes megjegyzésem, hogy a gyakorlatban ez nem áll. A szegényügy ugvanis Magyarországon nagyon rendezetlen probléma. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Már az 1930/31. költségvetés tárgyalásánál elfogadta a Ház egy határozati javaslatomat, amely azt célozta, hogy a szegényügyet országosan rendezzék. (Meskó Zoltán: Ügy van! Ügy van!) Mindennek ellenére még mindig nem történt semmi lépés ebben az irányban és egymásután fordulnak elő azok az anomáliák, hogy az a- szegény 25 és 50 százalékos rokkant, ' akinek kis viskója van, már nem kap kórházi kezelést (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.), vagy ha kap, akkor is bekebelezik a 'házára. Ezzel szemben pedig az a valutakereskedő, legyen bár egymillió pengő a pénztárcájában, jogosított ingyenes kórházi ellátásra. Kérem a t. Képviselőházat, hogy a törvényjavaslatnak ezt a! rendelkezését módosítsa, hogy ezáltal az a harmadik és negyedik osztályú rokkant feltétlenül hozzájuthasson az őt megillető egészségügyi ellátáshoz. (Jánossy Gábor: Helyes!) Mint már voltam bátor megemlíteni, a törvényjavaslatban tervezett pénzbeli ellátások mellett az egyéb szolgáltatásokat különösen értékelem \ês ezért meglepetésként vagy talán nem is meglepetésként érintett, hogy egyik képviselőtársunk nehezményezi, hogy hiányzik a büntetőszankció a törvényből. Tagadhatatlan, hogy vannak egyesek, a'kik teljesen érzéketlen szívvel mennek el a háború áldozatainak szenvedései mellett. Nálam volt egy dunántúli rokkant-egvesület elnöke, aki még arról is panaszkodott, hogy akad uradalom, amely a hadirokkant 16 pengőjét leszámítja a konvencióból, annyival kevesebbet ad neki, mint az egészségesnek. Akadnak ilyen kivételek. (Jánossy Gábor: Az már nem is ember, aki ilyent tesz.) de ennek ellenére én megelégszem azzal is, hogy nincs büntetőszankció a javaslatban, mert azt hiszem, hogy ennek a javaslatnak a végrehajtását mindig figvelemmel fogja kísérni a törvényhozás, (Jánossy Gábor: Ügy van!) figyelemmel fogja kísérni a társadalom és figyelemmel fogja kísérni az igen t. miniszterelnök úr, mint honvédelmi miniszter és mint a rokkant-egyesület fővédnöke is. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezért szent meofgyőződéisem szerint az idők folyamán ez a javaslat módosulni fog ai rokkantak javára. Azonban azok az intézkedések is, amelyek itt le vannak fektetve, sok sebre fognak balzsamot hozni, csak megtépett országunk sebére nem, (Jánossv Gábor: Ügy van!) mert ennek csonka törzséből folyton szivárog a vér, mindaddig amíg Trianon láncai le nem pereírnek róla. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Abban a meggyőződésben, hogy a részletes vita során az egyes paragrafusokhoz benyújtott apró indítványok közül az igen t. miniszterelnök úr mindazokhoz, amelyeket a rokkantak érdekében jónak lát, hozzájárulását fogja a(dni,_ a javaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: T. Képviselőház! Bejelentem, hogy gr. Somssich Antal képviselő úr a házszabályok 143. §-ának a) pontja alapján felszólalásra kért tőlem engedélyt. A képviselő úr kérelmét tudomásul vettem s a szót a napirend megállapítása után fogom neki megadni. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: Tisztelt Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon fájlalom, hogy csak ilyen rövid idő áll rendelkezésemre, hogy ehhez a nagyfontosságú javaslathoz hozzászóljak. A javaslat ellen iratkoztam fel, hogy egyrészt kifejezésre juttassam pártállásomat, másrészt pedig kifejezésre juttassam azt a megállapításomat, hogy nem tartom elegendőnek azt az ellátást, amelyet a rokkantaknak nyújtanak. Nem vonom kétségbe, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr a legnagyobb jóindulattal és szeretettel viseltetik a rokkantak iránt és ezért örülök annak, hogy végre a rokkantkérdés oda került, ahová kezdettől fogva tartoznia kellett volna. Sohasem voltam amellett, hogy a rokkantkérdés a népjóléti minisztérium hatáskörébe tartozzék. Bizonyos logikus álláspontot foglalok el akkor, amikor azt mondom, hogy az, aki azt a katonát a frontra küldte egészségesen, aki elrendelte a menetszázadok menetelését, akinek parancsa folytán véreztek odakint a frontokon véreink (Jánossy Gábor: Az a legfőbb hadúr volt!), gondoskodjék róluk, amikor hazatérnek rokkantán, betegen, sebesülten. Nagyon helyes tehát, hogy ez^ a kérdés a honvédelmi miniszter úr hatáskörébe tartozik. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Aki kiküldte a katonákat egészségesen, gondoskodjék róluk akkor is, amikor rokkantán hazatérnek. Az állam mai pénzügyi helyzete nem engedi meg talán, hogy pénzsegéllyel megfelelő mértékben gondoskodjunk azokról, akik mindent, amit egy ember áldozhat, legnagyobb kincsüket, életüket és egészségüket áldozták a hazáért. Nem feledkezhetünk meg azonban egy percig sem azokról, akik ércfalakat alkottak a front különböző részein akkor, amikor sokan, akik ma demagóg jelszavakat hangoztatva keveslik a javaslat intézkedéseit, itthon a vérből is aranyat csináltak s a frontról Drückebergermódra visszavonultak. Én emlékszem arra az átkos forradalomra, amikor az Astoria erkélyére kiállt egy úgynevezett katona és büszkén verte a mellét, hangoztatva, hogy «én a harminchatszoros katonaszökevény mondom nektek ...» és ott állt egy csomó ember és egynek sem jutott volna eszébe, hogy ezt a csirkefogót lehúzza az erkélyről, pedig e helyett a harminchatszoros katonaszökevény helyett 36 tisztességes magyar embernek kellett a menetszá/addal a frontra kimennie. Ma igaz, hogy az állam nincs valami jó anyagi helyzetben. Elismerem, hogy a honvédelmi miniszter úr szívesen megtenne mindent a rokanta.kért. Katona ő, a fronton volt, tudja, mit tesz az a fronton szenvedni, a fronton vérezni. Szentül meg vagyok győződve, hogy adna mindent, amit csak adni lehet. (Ügy van! jobbfelől.) Meg vagyok azonban arról is győződve, hogy ha ő nemi ma lenne honvédelmi miniszter, hanem 1920-ban lett volna, megvalósította volna az én indítványomat, amelyet 49*