Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-156

Az arszág gyűlés képviselőházának 156. szonélvezŐi milyen jövedelmeket vágnak zsebre, legtöbbször minden munka és minden ellenszolgáltatás nélkül. T. Képvisel őiház! Nem akarok itt részletesen t foglalkozni ezeknek a jövedelmeknek kérdésével. Az talán közismert dolog, hogy Budapesten például a legutóbbi időkig 59 kéményseprők erü let volt, ebből 23 kémény seprőkerületben a jövedelem 40.000 pengőnél többre rúgott évente, viszont öt olyan kerület volt, ahol a jövedelem évente meghaladta az 50.000 pengőt. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter közbeszól.) Lehet, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr jobban ismeri ezeíket az adatokat, én azonban úgy tudom, hogy ezek megfelelnek a valóságnak. De nemcsak a budapesti kerületekben jelent ezeknek az úgynevezett reáliparjogoknak haszonélvezői részére ilyen meg nem engedhetően magas jövedelmet a kéményseprési díj, hanem egyes vidéki kerületekben is. Azt látjuk ugyanis*, hogy egyes vidéki kerületekben is, a kéményseprők jövedelme, illetőleg egy-egy kerületben a kéményseprési díjak összese rendszerint 10.000 pengőn Jelül van, de igen sok esetben meghaladja a 20.000 pengőt is, líőt van olvan kerület is az országban, — ahogyan ezt Ulain t. képviselőtársam is szóvátette már. igaz, hogy közbeszólás^ formájában, — ahol 38.000 pengőt tesz ki a kéményseprési díjakból eredő jövedelem. Ezzel szemben azt látjuk, hogy minden munkát egy-egy ilyen kerületben rendszerint elvégez két segéd iaki ott kap havi 120—160 pengő fizetést (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ötven pengőt!), a 'kéményseprőmester pedig, aki époúey nem megy fel egész éven át egyetlenegy kéménybe, ahogyan én nem megyek fel, vagy ahogyan nem mpgy fel a kereskedelemügyi miniszter úr, minden munka nélkül évente, rendszerint tizezer vagy többször tizezer pengős jövedelmeket vág zsebre. Kérdezem én, megengedIhető-e ilyen viszonyok között az, hogy amikor itt egyetemi diplomával rendelkező fiatalemberek elmennek havi 80 nengős fizetésért villamoskalauznak, vagy legtöbbször még hosszas utánjárás mellett sem tudnak ilyen 80 pengővel vagy még alacsonyabb fizetéssel járó állást sem szerezni és- amikor itt például a kúriai bírák, akik a legmagasabb szellemi képzettséget igénylő munkát "végzik, nem rendelkeznek évente 10— 12.000 pengős jövedelmekkel, nem beszélve arról, hogy ezért a fizetésért meg kell dolgozniok, ugyanakkor a kéményseprőmesterek, akiknek semmi különösebb képzettségekre nincs szükségük, tizezer vagy többször tizezer pengős jövedelmet vágjanak zsebre, a legtöbb esetben minden munka nélkül? Meglehetősen sokat foglalkoztam vidéken az adópanaszok kérdésével. Azt láttam, hogy ahol adóhátralékok vannak, az adóhátralékosok legtöbbször azok sorából rekrutálódnak, akiknek egyéb vagyonuk nincs, mint egy kis viskójuk. Azok közül, akiknek nincs földbirtokuk, vagy más olyan vagyonuk, amiből jövedelmet húzhatnának és azt látorcu hogy egy-egy ilyen viskó után, amely csupán azért van, mert az Isten szabad ege alatt nem húzhatják meg magukat, legtöbbször 30—40 pengő vagy még ennél is magasabb a közteher. Amikor ezeket az adóterheket elemeztem, azt láttam, hogy igen sok esetben egy-egy ilyen ház után magasabb a kéményseprési díj, mint amennyi annak a háznak az egyenesadója. (Tóth Pál: Háromszor akkora!) Például az én községeimben az a helyzet, — különben taláxi mindenfelé így van — KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. llése 1983 március 8-án, szerdán. 25 hogy egy kétszoba-konyhás, nádas háznak háziadója 9.80 pengő, amivel szemben a kéményseprési díj legtöbbször 10 pengő felett van. r Az én: kerületemben van két ötezer lakosú község, amelyek egy kémény sepr őkerületet alkotnak, és ez a két kötzség csupán kéménysep-, rési díjak címén 17,800 pengőt fizet éveute. Ez a két község: Gara és Vaskút község Bacsr bodrog vármegyében. Ezekbeini a községekben a kétszobásnál mem nagyobb házak után magasabb a kéményseprési däj, mint amennyi a ház egyenesadója. Azt látjuk, hogy ezeket a^ díjakat" kivetik és közadók módjára hajtják be, a nélkül, hogy ezekbe a kivetésekbe bárki beleszólna. Az illető érdekeltek nem szólhattalak bele, mert az egységár úgy van megállapítva rendszerint ezekben a törvényihatósági szafoályrendeletekben, hogy az illetői fél, ha ezt a kivetést megtekinti, nem is tud hozzászólni, hogy jogos-e vagy nem, helyes-e a kivetés vagy mena. Há a t. miniszter úr megnéz egv ilyen kivetést, azt látja, Ihiogy meg yanmiak ott állán pátva bizonyos egységárak egy téli kémény után, egy nyári kémény után, azonkívül füstcsatornák után, az egységárakat ezek alapján szabják ki, kijön bizonyos összeg, die senki ezeket a füstcsatornákat utána nem méri, s ha megkérdeznék akár a felet, akár a községi adókivető közegeket, az adóhivatali vagy pénzügyíigázgatósági közegeket, hogy mi is az a füstcsatorna, egyik se tuclna erre nézve felvilágosítást adni. Ilyen egységárak alapjaim pedig olyam terhek hárulnak az adófizetői polgárok nyalkába, amelyek a mai nyomorúságos viszonyok között meg nem engedftiíetők. T. Képviselőház! Amikor itt mi nem győzzük már fizetni a valóban legális adóterheket, amelyek csakugyan közérdeket szolgálnak, amikor itt adófizető polgáraink tömegei roppannak össze 'nap-nap után a túlméretezett adóterhek alatt, akkor nem engedhetjük meg azt, hogy azok mellett a valóban közérdeket szolgáló legális adótenhek mellett és azok mellett a terhek mellett, amelyeket mi itt kénytelenek vagyunk fizetni az iparcikkek árában a különféle iparbáróknak és fcartellvezéreknek, s amelyeket mi itt a bankvezéreknek Vagyunk kénytelenek fizetni a kamatok formájában, itt még külön adóztathassanak meg beninünket a kéményseprőbárók is, és legyenek eibben az országban a különféle latifundiumok mellett még kéményseprőhitbizományok is. T. Képviselőház! Ennek a kérdésinek megoldására nézve csupán egyetlen módét tarthatok célravezetőnek. A miniszter urat állandóan felkeresik a kéményseprősegédek küldöttségei, amelyek kérik azt, ibJogy szaporítsa a kémény seprőkerületek számát s tegye lehetőivé azt, hogy! az ő szakmájukban is több munkaalkalom legyein). Amikor itt helyzet, hogy a kéményseprőhitbizományok haszonélvezői minden munka nélkül többször tíziezerpengős jövedelmeket vágnak zsebre, a nélkül, hogy egyetlen kéménybe felmenlnének egé&zi éven át, -— mert például a mi vidékünkön a kéményseprőmesterek csak vadászgatnak vagy biztosítási ^ügyletekkel foglalkoznak, viszont minden muuIkát úgyis a kéményseprősegédek végeznek el, — akkor semmi értelme nincs annak, hogy ezeket az úgynevezett reáltparjogokat, amelyek már telesen elavultak, meg ne szüntessük s ne adjuk meg a községeknek azt a jogot, hogy közvetlenül szerződtethessenek kéményseprősegédeket akár mesteri címmel is, akik ott minden munkát el fognak végezni éppeuúgy, mint aihlogy elvégzik a kéményseprőmesterek alatt, ' és hogy ezeket a segédeket az egyes községek 4