Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

Az országgyűlés képviselőházának 16 4. ülése 1933 máreius 28-án, kedden. 315 ilyen primitiv műveltséget, primitiv értelmiséget kívánó állásra hadirokkantakat kell ezentúl alkalmazni, de kimaradnak az épkézláb-emberek? Akkor ezek lesznek az élet rokkantnál, ezekről fogjuk olvasni, hogy beleugranak a Dunába, ezekről fogjuk olvasni, hogy öngyilkosságot követnek el, mert az állam, ahelyett, hogy maga gondoskodnék rokkantjairól, a vállalatokkal, az intézményekkel akarja rokkantjait eltartatni. Én nem kifogásolom azt, hogy rokkantakkal töltik be ezeket az állásokat, de erre rámutatni, mint kolosszális vívmányra, mint szociálpolitikai intézkedésre, teljesen elhibázott és eltévesztett dohogj Ez a javaslat, amikor az egyik oldalon javít azzal, hogy az állam hibáját némileg helyreüti, vagy az állam szűkmarkúságát és lelkiismeretlenségét bizonyos fokig pótolja, a másik oldalon olyan szociális bajokat okoz, amelyekkel talán nem is érnek fel azok a kedvezmények, amelyeket a rokkantaknak nyújt. Mi lesz a rokkantaknak a sorsa azoknál a magánintézményeknél, ahol elhelyezést kívánnak részükre? Moziknál, színházaknál, állami szubvenciót nyerő intézményeknél alacsonyabb bérek mellett fogják kihasználni őket és teljes munkát követelnek majd tőlük. Szociálpolitikailag is káros és helytelen tehát ez az intézkedés. Ezért nem vagyok elragadtatva a kedvezmények dolgától, nem vagyok elragadtatva a kedvezményes ellátástól. Nem kedvezményekkel, hanem becsületes, szociális biztosítással kell a rokkantakról gondoskodnunk. Azt mondották a túlsó oldalon, hogy úgy látszik, nem vagyunk megelégedve a rokkantaknak ezzel az ellátásával. Hát nem vagyunk megelégedve, nem is leszünk megelégedve, mert ez a javaslat, ha ebben a formájában törvényerőre emelkedik, nem oldja meg a rokkantaknak kérdését. De visszautasítjuk azt a vádat, hogy pártpolitikai szempontból nem vagyunk megelégedve. Szerintünk a politikai erkölcs és tisztesség kérdése, hogy ebben az országban a rokkantakról rendesen gondoskodjanak. De nemcsak mi nem vagyunk megelégedve, a hadirokkantak sincsenek megelégedve. A lojális hadirokkantak, a Honsz-ban szervezkedett hadirokkantak, akik mindig támogatják a kormányt, szintén nincsenek megelégedve. A Honsz. emlékiratában olvasom a következőket (olvassa): «A legnagyobb aggodalommal várjuk a javaslat tárgyalását, mert édes hazánk és a jobb sorsra méltó hadigondozott tábor jövője érdekében úgy érezzük, hogy a törvényjavaslat mai formájában törvényerőre nem emelkedhetik, nem pedig azért, mert a törvényjavaslatnak mai formájában való elfogadása esetén igen sok hadigondozott a törvény hatálybalépése után hátrányosabb helyzetbe kerülne, mint ma van, ami azt jelenti, hogy a javaslatnak vannak olyan pontjai, amelyek részben nyílt, részben burkolt formában jogfosztást tartalmaznak.» Azt mondja a száz százalékig lojális Honsz-nak az elnöksége: hogyha a törvényjavaslat ebben a formájában törvényerőre emelkedik, akkor nem tudja a felelősséget vállalni és kénytelen lesz az egész tisztikar lemondani, ami azt jelenti, hogy a kormány ezt a hűséges táborát — nem én mondom, ők mondják — elveszíti. Tehát nem a pártpolitika, de a tisztesség, az erkölcs kérdése, egy becsületbeli adósság beváltása követeli azt, hogy ne frázisokkal, ne szólamokkal, ne szimbólummal, hanem anyagi javakkal kárpótoljuk azokat, akiknek egy órája a pokolban többet jelentett, mint négy év itthon az íróasztal mellett. Nem győzöm a miniszterelnök úrnak ezt a kijelentését eléggé hangoztatni. Magával ezzel a javaslattal részleteden igazán nem akarok foglalkozni. Nem fogadom el ti tárgyalás alapjául, mert minden fellengző frázis elenére addig, amíg pénzzel nem tudnak javulást kimutatni, amíg itt csak egy újabb félmillió áll rendelkezésre, addig ez a javaslat elfogadhatatlan. Amíg ezen nem lehet változtatni, amíg a javulás minden hadirokkant részére évente 2 pengő és ezt semmiféle módon nem lehet elmosni, ugyanakkor a javaslatot megspékelték egy csomó igazságtalansággal, ami jogfosztást jelent. Én csak három dolgot akarok felhozni, mert az időm is lejárt. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az első a hadiözvegy és a hadiárva kérdése és fogalma. Hadiözvegynek azt az özvegyet tekintik, aki a leszereléstől számított egy éven belül kötött házasságot a hadirokkanttal. Azt hiszem, végre talán ebben a kérdésben el lehetne érni azt az eredményt, hogy a mai napig minden hadirokkantnak házasságát és együttélését legalizáljuk. Hadiözvegy legyen mindenki, aki ma — vagy mondjuk három évre visszamenőleg — együttél a hadirokkanttal. Nem lehet büntetni azokat, akik hadirokkanthoz mentek feleségül, nem lehet disztingválni és szűkkeblűség kimondani azt, hogy elesnek jogaiktól azok, akik később mentek hozzá hadirokkanthoz. Legalább itt nem szabad szűkkeblűnek lenni, hanem el kell fogadni azt az állapotot, ami mai adottság, amelyet megmutat a hadirokkantak tábora. És ne mondjuk, hogy ez törvénytelen és az törvényes özvegy; ez törvénytelen és az törvényes házasság. Aki bebizonyíthatóan együtt él hadirokkanttal, az megérdemli, hogy járadékot kapjon. A másik kérdés, amelyről szólni akarok és amelyet Simon képviselő úr nagyon helytelenül bírált, a munkaképességcsökkenés és a keresőképességcsökkenés kérdése. Ezzel igen röviden végezhetek, mert Györki képviselőtársam igen alaposan megmutatta, hogy óriási különbség van a munkaképességcsökkenés és a keresőképességcsökkenés között. El kell fogadni azt a bírói gyakorlatot, amelyet a balesetbiztosításnál követnek. Meg kell állapítani a munkaképesség csökkenését és akkor ezt a kérdést nem zavarja a keresőképesség csökkenésének kutatásával járó -számos visszaélés, amelyet el lehet követni, ha ezt a formulát fogadjuk el. Ami ellen végül még tiltakozni akarok, az az, hogy semmiféle olyan bűntettet vagy vétséget nem ismerek el, amely miatt hadirokkantat meg lehet fosztani járadékától. Nincs ilyen bűncselekmény — sem politikai, sem más bűncselekmény, — mert a hadirokkant háborúban szerezte meg azt a járadékot, amely kijár a részére, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) azt tőle semmiféle bírói ítélettel nem lehet elvonni és elvenni. A legnagyobb igazságtalanság, ha a törvényben kimondják, hogy politikai vétség vagy politikai bűntett miatt a rokkantot meg lehet fosztani járadékától. A rokkant megérdemelte azt a járadékot és megtörténhetik, hogy az a rokkant éppen a meg nem felelő járadék miatt,— mert a járadék alacsony, nem biztosítja megélhetését és az úgynevezett kedvezményes rendszer sem fogja biztosítani, hogy minden rokkantat elhelyezzenek — éppen azért, 45*