Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

Az országgyűlés képviselőházának 161 tehetem magamévá. (Taps a baloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Immár harmadízben jutok, mint magyar képviselő abba a helyzetbe, hogy a nem hivatásos állományból származó katonák közül a hadirokkantaknak, a nem hivatásos állományból származó katonák özvegyeinek, árváinak sorsához ebben az ülésteremben hozzászólhassak. Már maga ez a körülmény, hogy harmadízben szólhatok hozzá, kerek tagadása mindazoknak az állításoknak, amelyek akár a háborús időkben itt ülő parlamentet, akár pedig az utána következő nemzetgyűléseket azzal az irtózatos váddal illetik, mintha azok nem gondoskodtak volna kellő időben megfelelő törvények alkotásáról. Örülök, hogy szociáldemokrata részről volt olyan objektív Györki Imre képviselőtársam, hogy elismerte, hogy a háborús idők parlamentje a helyzet magaslatán állott abban a tekintetben, hogy még a mostani javaslatnál is jobb és az érdekeltekre nézve pénzben nagyobb összegeket jelentő határozatokat hozott. (Györki Imre: Lényegesen nagyobbakat!) Természetes dolog, hogy csak pártpolitikai furfang vezetheti azokat, akik azt állítják, hogy mulasztás történt abban a tekintetben, hogy ez a kérdés egyideig a törvénnyel szabályozva nem volt. Nem igaz, mert a háborús parlament igenis letárgyalta. Jelen voltam, az első szakasztól az utolsóig végig verekedtem a Wekerle-kormány idején báró Szurmay Sándor törvényjavaslatát. Rendelkezésére bocsáttom bármelyik képviselőtársamnak sorozatos felszólalásaimat. Es hiába volt olyan igazságtalan előttem szólott képviselőtársam, aki Tisza Istvánról elmulasztotta megemlékezni, (Egy hang a középen: Ahhoz érteni kell!) mert Tisza István volt az, aki igenis, az egész tárgyalást megakasztotta és több pontra terjedő kiegészítő javaslattal annyira megjavította a javaslatot, (Farkas Elemér előadó: így volt!) hogy az érdekeltek nem is álmodták, hogy olyan összegekre fog rúgni a számukra megállapított ellátás, mint ahogy az tényleg megszavaztatott. Hogy azután a háború befejezte után mindezekből a megszavazott jókból élő valóság nem lett, azért mindenkit lehet vádolni, csak azt a háborús parlamentet nem, amelyet első dolga volt a forradalomnak elnémítani. (Vázsonyi János: Nem vádoltam! Ellenkezőleg! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Elnök csenget.) Es ha a forradalom azt eredményezte volna, hogy itt a frontharcos katonák jutottak volna ennek az országnak élére, és frontharcos katonák ragadták volna magukhoz az uralmat, akkor élő valóság lett volna abból, amit a háborús parlament elfogadott, ellenben — mint jól tudjuk — olyanok kerültek uralomra, akik mindennek nevezhetők, csak olyanoknak nem, akik a háborúban érdemeket szereztek volna arra, hogy az ország vezetése az ő kezükbe kerüliön. (Ügy van! jobbfelől.) Minden idők kormányának kényes és nehéz kérdése volt a hadirokkant-kérdés és nehéz kérdés volt ez a szociáldemokrata párt számára is akkor, amikor szociáldemokrata hadügyminisztere volt az országnak. En az elhangzott felszólalások után vettem magamnak azt a fáradságot, hogy a Népszavának akkor megjelent példányait még egyszer átböngésszem, és a kezemben lévő számokkal tudom igazolni, hogy Böhm Vilmos hadügyminiszter úr a hadirokKßPVISELÖHÄZI NAPLÓ XIV. ülése 1933 már dus 28-án, kedden. 305 kanták követeléseitől nem tudott másképpen megszabadulni, csak úgy, hogy egyszerűen rájuk sütötte az ellenforradalmiság bélyegét és kiutasította a küldöttséget. Ilyen módon könynyű rövid úton elintézni a hadirokkant-kérdést. (Ügy van! jobbfelől.) Itt van a Népszava 1919 január 15-iki száma s itt van a Magyar Hirlap 1919 január 30-iki száma, azokból az időkből, amikor a küldöttségeket a szociáldemokrata hadügyminiszter formálisan lerázta a nyakáról. Zsaroló hadjáratnak nevezte Böhm Vilmos a hadirokkantak mozgolódását. (Felkiáltások jobbfelől: Hallatlan! — Mozgás a szélsőbaloldalon.) és

; ilyen tüntetését, mint amilyen ma is volt itt az Andrássy-szobor körül, és ellenforradalmi akciókban való részességgel gyanúsította mindazokat a 'hadirokkantakat, akik többet mertek követelni, mint amit ő abban az időben lehetségesnek tartott. S itt van az Estnek 1919 február 15-iki száma, amely arról ír, hogy a hadirokkantak afeletti felháborodásukban, hogy a szociáldemokrata hadügyminiszter nem teljesítette követeléseiket, egyszerűen elfoglalták azt a (Hadigondozó Hivatalt, amelynek egyik tisztviselője Györki Imre igen t. képviselőtársam volt; egyszerűen elfoglalták, bevonultak oda, s 'magukhoz ragadták a Hadigondozó Hivatal Vezetését. Tehát a .szociáldemokrata hadügyminiszterének is nehéz dolga volt a hadirokkantak követeléseivel szemben. Annál inkább méltóztassanak most igazságos mértékkel mérni. Ha indokolva volna valami tekintetben az ellenzéknek zárt sorokban való felvonulása, egy tekintetben megérteném: ha azt mondanák a miniszterelnök úrnak, hogy miért éppen most jön az 'igen t. honvédelmi miniszter úr ezzel a javaslattal, amikor külföldi adósságaink és belföldi adósságaink nincsenek rendezve, amikor a nenéz közgazdasági helyzet kuszált s pénzügyeink mizeráblisak. Egy ilyen ellenzéki offenzívát megértenék. De ezt nem teheti az az ellenzék, amely önmaga szorította a kormányt arra, "hogy most jöjjön ezzel a javaslattal, (Pakots 'József: Szorította előbb is, de nem jött!) mert 'indítványt tétettek Szeder képviselő úrral, hogy a kormány három hónapon belül jöjjön egy hadirokkant-törvényjavaslattal. Az időpontot tehát az ellenzék diktálta. (Esztergályos János: Több mint tíz év óta követeltük ezt! Tíz évig vártunk arra, míg végre most valami rongyot hoztak ide! — Zaj) Elnök: A képviselő urat rendreutasítom. Kérem, maradjanak csendben a képviselő urak! Szilágyi Lajos: A többség ezt az indítványt magáévá tette. En egészen objektíve akarok ehhez a kérdéshez szólni és egészen objektíve megmondom, hogy nem értettem egyet azzal a többségi határozattal, amely megtagadta az egy órán túli beszédidő-meghosszabbítást egyes szónokoktól. Meghallgatva azonban néhány ellenzéki szónokot, most már értem ezt a felfogást. Értem pedig azon okból, mert nem a tárgyhoz szólnak, nem termékeny a vita, hanem a vita elfajult abban a tekintetben, hogy szavaló, deklamáló, frázisokat dobáló felszólalásokat hallunk. (Nagy zaj és ellentmondások a szélsőbaloldalon.) Bocsánatot kérek, ha én a hadirokkantak érdekeit most e percben szolgálni akarom, akkor amennyire hiba volna, ha én most hajbókolnék a miniszterelnök úr előtt (Györki Imre: Azt teszi!) és nem modnanám el itt a nemzet nagy nyilvánossága^ előtt súlyos kifogásaimat e javaslat ellen, épp olyan 1 hiba volna az is, ha belekevernék beszédembe 44