Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

Az országgyűlés képviselőházának 161 utóbbi ülésen felsoroltak, mi mindenre volt fedezet, (Dinnyés Lajos: A panamákra volt fedezet az utolsó tíz éven keresztül!) de hogyha erre még mindig nincs fedezet, bátor vagyok egy határozati javaslatot beterjeszteni, {Halljuk! Halljuk!\ balfelöl.) amelynek révén valamennyire mégis kerülne fedezet. (Olvassa): «A magyar országgyűlés képviselőháza utasítsa a kormányt a következő törvényjavaslat benyújtására: 1. Közpénzekből, közpénztárból mindenki csak egy címen húzihasson fizetést» vagy bármilyen jövedelmet. (Taps a baloldalon.) 2. Azi ily módon felszabaduló összegek a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák járandóságainak biztosítására fordíttassanak.» (Meskó Zoltán: A kisíbolt vagyonokat a rokkantak javára kell fordítani! — Kun Béla: 'Ezt állandóan csak ígérgetik!) A leglényegesebb az volna, hogy a csonka országban a csonkatestűek kezét és sorsát ne csonka lélekkel (kezeljék. Ha továbbra is minden a régiben marad, aíkkor mi magunk leszünk rokkantak, akkor ez a Ház a szív és lélek rokkantjainak lesz a gyűlhelye, és valamikor még szégyelni fogja mindenki, hogy ennek a Háznak, amely ilyen javaslatot ily módon kezel, valaha is tagja volt. T. Képviselőház! A javaslattal szemben egyik legfőbb kívánság a hadiözvegyi járadékok felemelése. (Esztergályos János: Sötét van, nem látunk!) A hadiözvegyi járadékok kérdése a legszégyenteljesebben kezeltetett eddig és még szégyenteljesebb ebben a javaslatban. Tiszteljék a hadiözvegyet, a hitvesi hűséget, az anyának szenvedéseit, tiszteljék az ápolónőt, az anyának gondolatát» amely a legfenségesebb gondolat, fenségeset értve igazi imperializmus alatt, szemben azzal, amely az olajjal szagtalanított talpfák imperializmusát honosította meg ebben az országban. {Ügy vom! Ügy van! a baloldalon. — Dinnyés Lajos: Arra volt pénz!) Ne csak becsületükben rokkant egykori miniszterek állhassanak talpfára, hanem állhasson a hazáért megrokkant magyar katona is a talpára. {Meskó Zoltán: Talpára, nem talpfára!) Igen, azt mondtam. Ha azt nézzük, hogyan segít a társadalom a rokkantakon, akkor is csak keserű mosolyra húzódhatik a szájunk. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van!) A színházak és mozik akciót indítottak egy időben a rokkantak elhelyezésére. Méltóztassanak közelebbről megvizsgálni, mit jelent ez. Ez azt jelenti, hogy egy rokkant jegyszedő heti 8 pengőt kap a színházban, vagy napi 50 fillért a moziban. Ez a társadalom teljes nagy segítsége a rokkantakon. (Dinnyés Lajos: Hol van Simon András, aki nagy érdemnek hozta fel ezt?) Nagyon tragikomikus filmnek tartom a moziban lévő rokkant jegyszedőnek ilyen módon való segítését, amely lehet, hogy ma még némafilm, de félő, hogy egykor hangosfilm lesz belőle, olyan hangosfilm, amelyet betilthatnak a \ moziban «Nyugaton a helyzet változatlan» címen, de amely végül is egy keleti népnek és keleti nemzetnek a tragédiáját idézheti elő. A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége azt állapította meg, hogy a javaslatban igen sok jogfosztás van, a javaslatba temérdek jogfosztás csúszott bele. Ilyen jogfosztásnak nevezte a szövetség a felülvizsgálati rendszert is, amely felülvizsgálati rendszert egyenlőnek tartja a könyöradományok rendszerével. Sérelmezi az osztályok, felállítását és r azt mondja, hogy az osztályok felállítása még a ülésé 1933 március 28-an, kedden. 303 régiebbinél is rosszabb, hátrányosabb helyzetet teremt. (Dinnyés Lajos: Ügy van!) Az osztályok felállításánál azonban mintha az 1919-es mentalitás térne vissza. Első-, másod- és harmadosztályú polgárok voltak egykoron, most lesznek elsóS másod- és harmadosztályú rokkantak. Kár volna követni ezt az akkoriban sem bevált példát. Vegyük át a régiektől azt, ami jó, de nem lehet utánozni azt, ami már akkor is rossz volt. A javaslat meghatározott Összegen túl a járadékot jövedelemnek tekinti. Ennek következménye az volna, hogy a járadék után, mint jövedelem után, jövedelemadót is szedne a kincstár. Ez azt jelenti, hogy az egyik oldalon járadékot nyújt, a másik oldalon pedig azt mint jövedelmet megadóztatja és visszaszedi. Ennek alapján tehát végeredményben ismét még a hadirokkantakon is keresni óhajt. Ez 'nkább a humor irodalmába tartoznék, ha nem lenne annyira szomorú. Feltétlenül jogos kívánság azonban az is, hogy azoknak, akiknek igénye már egyszer megállapítást nyert, ne kelljen újból igényük megállapítására jelentkezniük, hanem csak abban az esetben jelentkezzenek, ha helyzetük rosszabbodott, ha például az 50 százalékos rokkantság 75 százalékos, vagy 100 százalékos rokkantsággá változott volna. (Helyeslés balfelől. — Dinnyés Lajos: Megint majd a régi népjóléti recept lesz, amikor hivatalból minősítettek!) Feltétlenül szükséges és igazságos követelmény, hogy tartassanak fenn teljes egészükben az adózási kedvezmények és tartassék fenn a hadirokkantaknak eddig már törvényes úton és alapon való megbecsülése. Legyen a hősöknek tehát helyük a hazában is, necsak a villamos közepén. Mert szimbólum az, hogy a hadirokkantak t ülőhelye a villamosokon is a villamos közepén van, nem az első ülésen, ott is keresztül kell törnie magát és ismételten meg kell rokkannia, amíg egy villamoson átfurakodik és helyére eljuthat, miközben minden oldalon lökdösik. T. Képviselőház! Figyelemreméltó az a kívánság is, hogy a költségvetési fedezet a járadékarányosítás lehetővé tétele érdekében hosszabb időre rögzíttessék, a kihalás folytán fennmaradó feleslegek pedig mindaddig ne legyenek más célokra fordíthatók, amíg a járadékok arányos felemelése be nem következik. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Nagyon szeretném, ha a javaslat a mesterkélt különbségtevéseket megszüntetné és^ kimondaná, hogy minden hadigondozott törvényes leszármazottját hadiárvának, egykori hitvesét pedig hadiözvegynek tekintik. Nagyon káros, nagyon kellemetlen és nagyon csúnya jelenségek fognak itt bekövetkezni, ha ez nem ilyen módon kerül a törvénytárba, amint — azt hiszem — éppen az utánam szóló Szilágyi Lajos képviselőtársam is meg fog erről emlékezni. Azért hivatkozom rá, mert hallottam, hogy a hadirokkantak legutóbbi gyűlésén is teljesen egy véleményen voltunk. (Meskó Zoltán: Együtt estek el a harctéren is. — Derültség balfelől.) Még nem. Ugyanebben a szellemben megvalósítandó követelés a hadiözvegyi cenzus eltörlése, a gyógykezelési, tanulmányi és közszállítási kedvezmények kiterjesztése, azonkívül annak a kívánságnak megvalósítása is, hogy a hadiszolgálat a közalkalmazottaknál a rendes szolgálatba egyszeresen, a nyugdíjba pedig kétszeresen számíttassák be, a hadirokkant B. lis1 tára helyezhető ne legyen, hanem csak fe-