Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

302 Az országgyűlés képviselőházának 1 állami koncesszióknak kérdése. Ezen a területen az a kérésem a kormányhoz, ne úgy folytassa ezeknek a jogoknak adományozását, mint azt a múltban tette, mert a múltban a legtöbb dohánytőzsdekoncessziót a rokkantak a perifériákon kapták csak, (Dinnyés Lajos: Akinek szép harisnyája volt, az bent a városban!) ahol az nem volt_ hasznukra, hanem még inkább a tönkremenetelüket hozta közelebb. Ezeknél a koncesszióknál magam is azon az állásponton vagyok, hogy a szerzett jogokat respektálni kell azoknál, akik más jövedelemmel nem rendelkeznek, (Helyeslés a baloldalon.) de nem szabad respektálni azoknál, akik külön állami nyugdíjjal vagy kegydíjjal, vagy közpénztárból való jövedelemmel rendelkeznek. (Zaj a bal- és a jobboldalon. — Dinnyés Lajos: Ez így van! Tessék megcáfolni!) Egyénileg kell megvizsgálni ezeket az eseteket, mindenesetre másképpen és más módon, nem annak a demagógiának módján, amely egykoron a különböző jogok revíziójánál 1919-ben és 1920-ban megvalósult. Ennél a pontnál csak egy kérdésre kívánok rámutatni. A törvényjavaslat az italmérési engedélyek revíziójáról is szól. Ennél a pontnál tiszteletteljes kérésem az, méltóztassék nagyon megfontolni, 'hogy olyan koncessziókat, melyekhez külön üzleti tudás, vagy üzleti szellem kel], csak olyanoknak adjanak, akik ezzel rendelkeznek, nem pedig úgy, mint a földbirtokreformnál történt, ahol olyanokat támogattak földdel, akik • azt megmunkálni nem tudták és így végeredményben azon nem segítettek, akinek a földet juttatták, viszont azt, akitől elvették, tönkretették. T. Képviselőház! Bebizonyítottam annak idején a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalásánál, hogy végeredményben nagyon sokszor a segítség, még ha jóhiszemű is, vagy az akar is lenni, néha többet árt, mint használ, amint erről éppen most voltam bátor szólni. Annakidején ennek a jeleit adatokkal és bizonyítékokkal tártam a földbirtokreformmal kapcsolatosan a t. Ház elé, most azonban mindezen (helyzeteknek megváltoztatását várta az egész hadirokkant társadalom ettől a , javaslattól. Várta a gyorsvonati sebességet, várta a sofort programmot, ezzel szemben a vonat berobogott, de a rokkantaknak csak mint lógósoknak volt helyük ezen a vonaton. Ez egész természetes. Egyezik ez azzal a közlekedési politikával is, amelyet a Máv. a rokkantakkal szemben eddig tanúsított. Méltóztassanak megvizsgálni, hogyan állunk a vasúti kedvezmény kérdésével. Egy olyan országban, amelynél nem lehet hivatkozni arra, hogy bárkitől bármit is elrabolt volna, mert szintén vesztes állama a háborúnak, Bulgáriában 75%-os kedvezményben részesülnek a rokkantak a vasúton, nálunk pedig a 100%-os rokkant tiszt részesül 50%-os kedvezményben, az altiszti vagy legénységi állományban lévő 100%-os rokkant pedig két ilyen jegyre jogosult egy esztendőben összesen ugyanakkor, amikor a szarvasmarhakiállítás közönsége mindenkor 50-%os kedvezményben részesül. Tehát a rokkantak a szarvasmarhakiállítás közönségével szemben is háttérbe szoríttatnak. (Mozgás. — Egy hang a baloldalon: • Ez így van!) Annak idején a másvilágra ingyen utaztak a magyar katonák, most pedig megkoppan a kövezeten a mankó, de nem dobban meg a Máv. igazgatóságának szíve. (Kuna P. András: Kár, hogy magát nem állították ki oda! — Zaj.) t Elnök: Képviselő ur, tartózkodjék ilyen U. ülése 1933 március 28-án, kedden, természetű közbeszólásoktól. (Meskó Zoltán: A háborús vagyont kellett volna megadóztatni 1920-ban. Törvény van róla, de nem hajtották végre.) Vázsonyi János: T. Ház! Csak megemlítem még azokat a követelményeket, — ezekben a kérdésekben nem lehet vita köztünk, mert ezek a kérdések nem pártkérdések — amelyek szintén az összes hadirokkant szervezetek együttes kívánságai. Kívánják a tandíjkedvezmény megadását a hadirokkantak leszármazottai részére az egész vonalon és kívánják a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák beadványainak bélyegmentessé tételét. (Jánossy Gábor: Ezt mind meg lehet adni!) Ezek mind olyan kívánságok, amelyek minden tekintetben megvalósíthatók. Kívánják különösen a havi járadék kérdésének teljes és tökéletes rendezését, s ez az egész kérdés lényege és súlypontja. Es itt csak a következőkre mutatok rá: tényleges és létező számokat mondok, amelyek nem az izgatás sorába tartoznak, de a matematikának nagyon szomorú tükrét mutatják meg. Nem hivatkozom az Egyesült Államokra, mint gazdag országra, ahol a hadirokkant átlagos havi járadéka 707 pengő, de hivatkozom Németországra és Ausztriára, mint szintén háborút vesztett államokra. Németországban a hadirokkantjáradék átlagos összege 113 pengő 91 fillér, Ausztriában 114 pengő 66 fillér, Magyarországon r 10 pengő 30 fillér. (Kun Béla: A hadiszállító gazdagoknak jutott minden! — Meskó Zoltán: Miért nem vették el tőlük? — Dinnyés Lajos: Laskainak volt pénz borházakra! — Meskó Zoltán: Miért nem vették el tőlük, hiszen van rá törvény!) Elnök: Még házszabályok is vannak, t. képviselő úr, melyek tiltják a közbeszólást! Vázsonyi János: Németországban minden vak rokkant az államtól kap egy vezetésre betanított kutyát. Ezért kutyatartás címén külön Járulékként kap havi 35 pengőt. Ez azt jelenti, hogy csak kutyatartás címén havonta 3 pengővel többet kap, mint amennyi nálunk a 75 százalékos hadirokkant teljes havi járadéka. Ezt semmiesetre sem lehet megnyugtatónak és dicsőségesnek nevezni. Amikor a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalásánál ugyanezekre rámutattam és ezért azt nem szavaztam meg, a miniszterelnök úr, aki akkor még csak honvédelmi miniszter volt, azt mondotta: «még hozzám sem tartozik •* máris bizalmatlan.» Ez a javaslat, amely most ugyanezekben az ügyekben idekerült a Ház elé, igazolta az én akkori és mostani bizalmatlanságomat. A rokkantügy ma már minden minőségében és minden részletében a miniszterelnök úrhoz tartozó kérdés, de nem elegendő az, hogy valakihez tartozik, az volna szükséges, hogy a nemzet, az ország tartozása a hadirokkantakkal szemben megszűnjék. En arra kérem a miniszterelnök urat, vonja vissza ezt a javaslatot, vigye vissza azt a bizottságba, változtasson rajta és nyugtassa !

meg azokat a háborgó kedélyeket, amelyek tőle, a bajtárstól, várták ennek a kérdésnek a megoldását és akik tudják, hogy az ő lelkületéVei szintén nem egyezik ennek a törvénynek szelleme. Megalázó dolog, hogy koldusügyként, alataizsnakérdésként kezeltessék a rokkan tk érdes, ahol pedig vérrel megváltott jog megoldásáról Van szó. Nagyon sokszor halljuk azt a válását, hogy •nincs több pénz, nincs reá fedezet. Milotay István és Grál Jenő t. képviselőtársaink a leg;-