Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

300 Az országgyűlés képviselőházának 1 sék megfontolás tárgyává tenni és méltóztassék lehetőleg megrögzíteni azt az összeget, amelyet most ez a törvényjavaslat kíván juttatni pénzben a háború károsultjai javára. Arra az összegre, amelyet már ez a törvényjavaslat is szem előtt tartott, alig lehet azt mondani, hogy az állam jelenlegi gazdasági és pénzügyi viszonyai között nem viselhető el. Hiszen ha állana az, hogy ezt az összeget sem tudja az állam a mai gazdasági és pénzügyi viszonyok közt elviselni, amelyet ezen törvényjavaslat alapján kell fizetni a háború károsultjainak, akkor nem állíthatta volna be a törvényjavaslattal kapcsolatban fedezetül ezt az összeget. Ha pedig beállította, csak abban a feltevésben állíthatta be, hogy ezt az állam mai nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetében is elbírja. Korántsem úgy értem ezt, hogy ez az összeg mindaddig benne legyen a költségvetésben a háború károsultjai javára, míg csak egyetlenegy 25- vagy 50%-os rokkant is lesz, hanem úgy értem, hogy addig rögzíttessék meg ez az összeg, míg a 25- és 50%-osok is megkapják pénzben azt a járadékot, vagy azt a járadéksegélyt, amelyet ezen törvényjavaslat szerint is nyujtandónak minősítünk, mihelyt az állam teherviselőképessége azt meg fogja engedni. Igenis nagy lépést teszünk előre azáltal, hogy végre törvényben, szinte kódexszerűen biztosítjuk a hadikárosultak érdekében mindazt, amit pénzben, munkakörökben és egyéb kedvezményekben az állam nyújtani tud, mert azok a jogszabályok, amelyek eddig igen nagy számban voltak az életben, sokszor még a szakembert is félrevezették. Nem tudom kifogásolni a felülvizsgálat rendszerét sem. Állítom, hogy a hadikárosultak érdekében van az, hogy bizonyos időközökben a javaslat által kontemplált módon és mértékben a felülvizsgálatok elkövetkeznek, hiszen maguk a háború károsultjai megállapítják azt, hogy igenis vannak soraikban olyanok, akik bizonyos szerencsét véletlen, vagy egyéb szerencsés körülmények folytán olyan pozíciót foglalnak el, amelyre sem rokkantságuknál, sem egyéb körülményeiknél fogva nem méltók. (Malasits Géza: Van tábornok, aki trafikot kapott! Például Artz is!) Viszont talán még nagyobb számban vannak a háború károsultjai közt olyanok,, akiket nem minősítettek olyan mérvben hadirokkantaknak, amilyen mértékben már kellett volna korábbi felülvizsgálatok alkalmával... (Malasits Géza: Tábornokok kapják a trafikokat!) Elnök: Kérem Malasits képviselő urat, maradjon csendben! Simon András: ... az idők folyamán rokkantságuk foka emelkedett, és most még ezen törvény célzata, szándéka értelmében sem részesülhetnének felülvizsgálat nélkül abban a pénzbeli és egyéb segítségben, amelyet pedig a törvény és az eddig élő jogszabályok is javukra biztosítani kivannak. (Jánossy Gábor: Ez a főindoka a felülvizsgálatnak! — Malasits Géza: Mondtam már, az osztrák generálisok trafik jogát vegyék el!) Elnök: Csendet kérek! Simon András: Egy panaszt is kívánok szóvátenni, amely több oldalról jutott hozzám, ez az ú. n. helyi alkalmazású tisztek csoportiából érkezett hozzám. A helyi alkalmazású tisztek csoportjában hátrányosabb az előléptetés, mint a tisztek egyéb kategóriáiban, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A tényleges honvédségben?) Igen. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Természetes!) Mély tisztelettel kérem, méltóztassék, ezen a téren a hatályos 6U. ülése 19$B március 28'án

} kedden. jogszobályok világos rendelkezésének megfelelően,, ha már előnyben nem részesítik őket, semmiesetre sem hátrányban részesíteni, mert ezek áldozatot hoztak, érdemeket szereztek a világháborúban és mint sebesültek kerültek az úgynevezett helyi alkalmazású tisztek csoportjába. (Vázsonyi János: Helyes! — Jánossy Gábor: Ez helyes!) Ezeket kívántam elmondani! Meg vagyok róla győződve, érvényesülni fog az az örök értékű jogszabály, amely egyik kiváló kúriai bíránk által kibocsátott jogszabálygyűjteményünk élén egy ítélet citátumáéban van, hogy a törvény holt betűjének a bíró kezében élnie és a viszonyokhoz alkalmazkodnia kell. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a törvényjavaslat törvénnyé válása esetén nem lesz holt betű, hanem a miniszterelnök úr kezében az élő viszonyokhoz fog — a háború károsultjai érdekében — alkalmaztatni és sokkal szebb lesz, sokkal hatályosabb lesz a végrehajtásban, mint amilyennek mutatkozik akkor, amikor keresztülfutunk rajta, amikor mindig hibákat keresünk benne, amikor gyanakvással fogunk az elolvasásához, amikor gyanakvással vesszük fel és gyanakvással tesszük le, mert meggyőződésem szerint a miniszterelnök úr kezeiben a legjobb kezekben lesz ennek a törvénynek végrehajtása, de ama minisztertársai kezeiben is, akik vele együtt lesznek hivatva azt végrehajtani. Meleg szeretettel üdvözlöm a javaslatot és az általános tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. A szónokot többen üdvözlik) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Vázsonyi János! Vázsonyi János: T. Képviselőház! Az előttem szólott Simon András képviselőtársam beszéde, annak végéig, objektív hangjánál fogva teljes mértékben kielégített, beszédének befejezése azonban meggyanusítása volt mindazoknak, akik a javaslatot kritizálni óhajtanák, mintha azok ab ovo úgy vennék kezükbe a törvényjavaslatot, hogy azt feltétlenül rossznak tartják. (Simon András: Ezt nem mondottam!) Maga az előadó úr is elismerte előadói beszédében, hogy a javaslat fogyatékos, csak azt tette hozzá, hogy a javaslatban mégis benne dobog a nemzet szíve. Ha ez így van, hogy a nemzet szíve dobog ebben a javaslatban, akkor, sajnos, szomorúan kell megállapítanunk, nagyon rokkant az a szív, amely ebben a javaslatban dobog, mert a javaslat nem a rokkantakról szóló javaslat ismérveit mutatja fel, hanem maga a javaslat mutatja fel a rokkantság tökéletes ismérveit. Egészen természetes, hogy amikor ezt a javaslatot olvassuk, amikor ezt a javaslatot vizsgáljuk, azon sok ígérgetés, azon sok nekilendülés után, amely a rokkantak ügyének rendezéséhez a múltban hozzáfűződött, önkéntelenül is eszünkbe kell jutnia Ady Endre egy költeményének: «Ki magyar földön nagy sorra vágyik, rokkantán ér el az éjszakáig.» Rokkantán érte el mindenki ebben az országban az éjszakát, a sötét éjszakát, amelyben ma élünk hosszú évek óta a külföld jóvoltából és belső viszonyaink jóvoltából egyaránt, rokkanva ért el az egész nemzet a magyar éjszakához, ahol nemcsak a háború testi rokkantjainak, hanem a lelkileg és főleg gazdaságilag megrokkant egyetemes magyar társadalom sorsáról is van szó. Elnézést kérek Jánossy Gábor igen t. képviselőtársamtól — sajnálom, hogy kivételesen