Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-163
'Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 291 Ennek tudatában a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és ci középen. — A szónokot számosan üdvözlik) Elnök: Szólásra következik 1 ? Takách Géza jegyző: Milotay István! Milotay István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A rokkantvitában eddig elhangzott beszédek tulajdonképpen ugyanabban a felfogásban csendültek ki. Valamennyi előttem szólott t. képviselőtársam, tekintet nélkül arra, hogy melyik párt kötelékéhez tartozik, alapjában véve ugyanazt a felfogást vallotta ezzel a javaslattal szemben: azt a felfogást, hogy itt nem pártkérdéssel állunk szemben, nem olyan javaslattal, amelynek motívumait, rendelkezéseit, intencióit pártszempontokból kell bírálni; ellenkezőleg olyan javaslattal, amely egy nagy nemzeti, országos jelentőségű kérdést akar megoldani, vagy legalább is az enyhülés, a javítás útján előre vinni. A vitának ellenzéki szónokai^ is hangoztatták ugyanezt a szempontot, amikor szinte kivétel nélkül kijelentették, hogy azt a hálás anyagot, amelyet ez a vita, ez a törvényjavaslat kínálva kínál, az ellenzéki pártszempontok részére nem fogják kihasználni, nem fognak ezzel az alkalommal visszaélni, hanem < egyedül és kizárólag abból a magas erkölcsi és nemzeti állampolitikai szempontból szólnak % a kérdéshez, amelyet ez a probléma, ez a javaslat megérdemel. Ez a szellem, az áldozatkészségnek, a hősök iránti hálának ez a szelleme hatotta át azt a másik törvényhozást is, amely annak idején a háború alatt — hogy úgy mondjam — politikai részese, együtthatója volt annak az óriási küzdelemnek, amely négy esztendőn át a magyarság java erőit, a nemzet iszonyú erőfeszítéseit azokra a nagy közös nemzeti célokra tékozolta. Én a napokban végiglapozgattam a háborús képviselőház naplóit. Ezeknek szinte minden oldaláról a hálának és elismerésnek szelleme csapott felém, amelyet a politizáló nemzet akkor is annyira átérzett a háborúba küldött, frontokon vérző nemzettel szemben, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Szavakkal!) Olvastam a Háznak ezekben a háborús naplóiban Tisza István gyönyörű beszédeit, Apnonyi Albert gróf felszólalásait, olvastam Bethlen István eróf fejtegetéseit, amelyek Dártkülönbség nélkül, tekintet nélkül arra, hogy ezek a vezető politikusok a Háznak melyik oldalán foglaltak helyet, egyek voltak ugyanabban a felfogásban, ugyanabban a méltánylásban, ugyanabban az elismerésben és hálaérzetben az,zal a hősiességgel és önfeláldozással szemben, amelyet a mi katonáink odakint egyrészt a Jhatárok védelmében, másrészt perüe" a szöyetséeresek közös érdekének védelmében tanúsítottak. Zsilinszky t. barátom közbevetette itt, hogv csak szavakban nyilatkozott meg ez a hálaérzet, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: A lóerő civilek nem engedtek fe] a villamosra, amikor mankóinkkal és botjainkkal feJ akartunk szánni!') Elnök: Zsilinszky képviselő úr, ne folytasson parallel beszédet! Milotay István: De nemcsak szavakban, hanem, ezen túlmenőleg az egész nemzetet, a nemzetnek egész politikai képviseletét — hogy úgy mondjam — eltöltötte ezekkel a rokkant áldozatokkal szemben az a kötelességérzet, hogy velük szemben valamikor le kell róni tettekben, cselekedetekben és intézményekben a nemzetnek azt a háláját, amelyet ez a hősies önfeláldozás kiérdemelt. Hiszen akkoriban folytonosan átvonult a képviselőház tanácskozásain az a gondolat és az a törekvés, hogy ezeket a hősiesen küzdő katonákat, a magyarság színét-virágát, ha visszatérnek a frontokról, tekintet nélkül arra, hogy győztesen térnek-e vissza, vagy pedig egy vesztett háború után térnek-e haza, lehetetlen, hogy ne részesítsük a nemzet alkotmányos jogaiban, lehetetlen, hogy kívül rekesszük őket a politikai szavazati jog sáncain, korlátain. Voltak azután tervek arra vonatkozólag, hogy egy messzeható földreform keretei között (ŰQ)i van! Ügy van! a jobboldalon.) kell a nemzet háláját leróni ezekkel a tömegekkel szemben, hogy közülök azokat, akik a nincstelen Jánosok ezreit és tízezreit teszik ki, a jövőben a háborús áldozatok elismerése fejében ide kell kötni a magyar föld szeretetével és közvetlen gazdasági és szociális kapcsolataival ehhez az országhoz. Legyen szabad arra hivatkoznom, hogy éppen Bethlen István gróf volt miniszterelnök úr egyik akkori képviselőházi beszédében azt. a tervet pendítette meg, azt az ötletet fejtette ki, hogy a román határon a jövő betörés veszélyeivel szemben magyar frontkatonákból, magyar telepesekből kell olyan sávot felállítani, amely a jövőben olyan meglepetésekkel szemben, mint amilyenek értek bennünket 1917-ben a román betörés formájában, meg fog bennünket óvni és biztosítékot fog adni a ; nemzet számára arra nézve, hogy ilyen váratlan megrohanásnak nem lesz többé kitéve. Be ezen túlmenőleg voltak tervek, amelyek arra irányultak — és amelyek itt a Házban szintén propagátorokra találtak — hogy az amerikai magyarságot a maga nagy tömegeiben igenis haza kell hozni a háború után a maga anyagi erejével, azoknak a veszteségeknek pótlására, amelyek odakünn a frontokon megritkították a magyarság férfierejének színe-javát és ezeket a nagy hézagokat, ezeket a nagy veszteségeket ezekkel az Amerikából hazatelepített magyar kivándorlottakkal kell majd betölteni, kell majd pótolni. Azoknak az időknek levegőjében, azoknak a rohanó eseményeknek feszültségében, izgalmaiban, várakozásaiban, amikor váltakozva érkeztek ide ebbe a Házba a győzelmek vagy r vereségek hírei, nem is lehetett volna másként gondolkozni a nemzet politikai képviseletének ezekkel a tényezőkkel szemben . Hiszen mindenki érezte, hogy sorsunk, az egész ország sorsa, magának ennek a törvényhozó testületnek is a sorsa azoknak a fegyvereknek és szuronyoknak hegyén nyugszik, amelyek odakünn sokszor, messze idegenben, idegen határokon küzdöttek és verekedtek a mi igazunkért és a mi jövendőnkért. Méltóztassék megengedni, hogy felidézzem itt^ néhány számmal azoknak az áldozatoknak mértéket, azoknak az áldozatoknak nagyságát, amelyeket a magyarság a háborúban hozott a mi nemzeti fennmaradásunk céljaiért. Az Országos Magyar Statisztikai Társaság csinált erre vonatkozólag lelkiismeretes és kimeritő adatgyűjtést. En számaimat ennek az adatgyűjtésnek számaiból veszem és veszem egyúttal -annak a másik statisztikai adatgyűjtésnek számaiból, amelynek anyagát a honvédelmi minisztérium statisztikai osztálya gyűjtötte Össze, tehát, amelyek mind a ketten együttvéve teljesen autentikusaknak tekinthetők. Ezekből az adatokból kiderül, hogy a kettős 42*
