Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-163
290 Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. ták, hogy milyen hátrányos helyzetbe kerültek. (Úgy van! Ügy van!) Azt tartam, hogy ennek az egész javaslatnak a jelentősége a 27. § kellő és megfelelő végirehajtásán múlik. A rokkantaknak régi óhaja és kívánsága volt, már mindazoknak, akik dolgozni tudnak, hogy ne alamizsnát kapjanak, hanem munkaalkalomhoz jussanak. Ez megtörténhetik ennek a szakasznak a keretében, ha ezt kellő eréllyel hajtják végre és ha sikerül a társadalom lelkiismeretét felébreszteni. Az pedig mindnyájunknak kötelessége, — elsősorban azoknak, akiknek alkalmuk van a nyilvánosság előtt beszélni — hogy ta kötelességre figyelmeztessünk Magyarországon minden munkaadót. A bizottsági tárgyaláson én egy módosító javaslatot tettem,/amelyet a miniszterelnök úr volt szíves magáévá tenni. Javasoltam akkor, hogy az alkalmazási kötelezettség terjesztessék ki a magánvállalatokra is. (Helyeslés a jobboldalon.) Akkor a mélyen t. szociáldemokrata képviselő- és bizottsági tagtársaim ez ellen tiltakoztak. Azt mondották ugyanis, hogy így a többi munkásokat érné sérelem, és azok lennének ezáltal mellőzve. (Ellenmondások a szélsőbalodalon- — Esztergályos János: Ilyent nem mondtak! — Szilágyi Lajos: Ez így volt! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! vitéz Kenyeres János: Én is azt szeretném, ha minden egyes munkás munkaalkalomhoz jutna, de ha már válogatnunk kell, akkor be kell látniok a t. szociáldemokrata képviselőtársaimnak ós be kell látniok a munkásoknak is, hogy azoknak, akik a háborúban elvégezték a nagy véres munkát, azt a munkát, amely nem előnyökkel, hanem csak áldozatokkai járt, igenis, lehetővé kell tennünk, hogy részt vegyenek a békés kenyérkereső munkában. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Esztergályos János: Senki se állítja az ellenkezőt! — Simon András: Állították már a bizottságban! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! vitéz Kenyeres János: Még egyszer azt mondom: én bízom a magyar társadalom hazafias és testvéries érzésében, llemélem, hogy nem kell erőszakot gyakorolni akkor, amidőn a munkaadókat felhívjuk a rokkantak alkalmazására. Megint felemlítek itt egy példát, amint azt már a véderőbizottságban tettem. Itt ül közöttünk Bánó Iván t. képviselőtársam, aki az ő 5000 holdas birtokán több mint 30%-ig rokkantakat és hadigondozottakat alkalmaz. (Éljenzés jobbfelől.) A 10%-ot igazán a minimumnak .kell tartani és nem szabad a munkaadóknak sem úgy felfogniok a dolgot, hogy ők most az új felvételnél az újonnan felvetteknek 10%-át veszik csak fel rokkantakból, hanem a felvételeknél arra kell törekedni, hogy legalább ez a 10%-os létszám az egész üzemben mielőbb meglegyen. (Esztergályos János: Arra kell törekedni, hogy igazságos bért adjanak és ne uzsorázzák ki őket azon a címen, hogy rokkantak!) Ha azonban mindennek ellenerő mégis akadnának olyanok, akik ennek a kötelezettségüknek nem akarnak eleget tenni, akkor elvárjuk, hogy a kormány a 27. § 6. bekezdésében jelzett intézkedést, az alkalmazás megtagadásának következményét minél súlyosabban fogja megállapítani és ha ennek alkal mázasára sor kerül, semmi kíméletet nem fog ismerni. (Helyeslés jobbfelől.) Felszólítom innen az én rokkant bajtársaimat: ha látják azt, hogy valaki ki akarja játszani a törvény idevonatkozó rendelkezését, jöjjenek ide hozzánk, hozzák ide az adatot, mi el fogjuk azokat juttatni a kormányhoz. Kötelességünk mindnyájunknak, hogy összefogjunk a Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége hazafias és derék elnökségével és támogassuk ebben a munkában, (Élénk helyeslés jobbfelől.) mert kijelentem, nem fogjuk tűrni, hogy valaki ezt a törvényt kijátssza és Önérdekből a rokkantakat megkárosítsa. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) T. Ház! Még egy részletkérdést szeretnek szóvátenni. A 29. § 1. bekezdése a közlekedési kedvezményekről szól. (Halljuk! Halljuk!) Kérjük, hogy minél előbb állapíttassék meg' és pedig a rokkantakra nézve minél kedvezőbben ennek a kedvezménynek a mértéke. (Helyeslés ) Hasson oda a kormány, hogy a főváros villamosvasúti és autóbuszvonalain a rokkantak hasonló menetdíjkedvezményben részesüljenek. (Élénk helyeslés. — Jánossy Gábor: Már régen meg lehetett volna csinálni!) ; T. Ház! Végezetül arra kérem az én rokkant bajtársaimat, hogy ők, akik tudtak áldozatot hozni, tehát tudják fegyelmezni is önmagukat, őrizzék meg lelki nyugalmukat ezúttal is, hogy ha az állam jobb helyzetbe jön, a rokkantak • iiak is sokkal nagyobb segítséget fog nyújtani. Amint már az előbb említettem, ne kicsinyeljek le azt, hogy a mai kormány szeretettel, bajtársi érzéssel viseltetik irántuk. (Ügy van! ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ne adják fel tehát a reményt és ha most egy ideig csak szűkösen tudjuk megélhetésüket biztosítani, remélem, hogy rövid időn belül, midőn a magyar állam kedvezőbb helyzetbe kerül, javulni fog az ő sorsuk is. (Ügy van! Ügy van! t jobbfelől.) T. Ház! A lövészárkok álmatlan éjszakáin sokszor gondolkoztunk azon, hogy milyen lesz majd a visszatérés. Ügy képzeltük el, hogy sokkal szebb lesz még a búcsúztatásunknál is; ha majd bevonulunk, itt zúgni fognak a harangok, virágokat szórnak a lábaink elé. Sajnos, ez egészen másképpen történt. Amikor hazajöttünk, akkor azok, akik az ország élén állottak félelemteljes gyűlölettel fogadtak bennünket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Első tettük az volt, hogy megbontották azt a vérben edzett köteléket, amely a katonákat tisztjeikhez fűzte. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Amint már Tabódy t. képviselőtársam mondotta, szétzavarták azt a hadsereget, amely igenis — állítom — képes lett volna az ország határait megvédeni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Hála Istennek, nem sokáig tartott ez a világ és egészen más emberek kerültek az ország élére. Szomorúan kell ellenben megállapítanom, hogy a magyar társadalom még ma sem becsüli meg eléggé azokat, akik kinn a fronton őrködtek az ő itteni nyugalmuk felett. Ëppen a miniszterelnök úr hozott fel egy példát, hogy egyesek már azt a kérdést is felteszik, hogy tulajdonképpen mi volt nehezebb és súlyosabb: a harctéri szolgálat-e, vagy pedig itthon a Hinterlandban eltöltött idő? A miniszterelnök úr megadta ezeknek a választ, (Ulain Ferenc: A harctérre kellett volna őket küldeni !) hogy a harctér poklának t minden perce többet jelentett, mint itt a kényelmes irodákban eltöltött 'hónapok és évek. En a miniszterelnök úrtól mást kijelentést nem is várhattam, de mégis köszönöm, hogy megtette ezt a kijelentést, mert ez megerősít nagyon sok embert abban a tudatban, hogy a rokkantak ügye igenis jó kezekben van. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.)
