Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

Az országgyűlés képviselőházának 163. igazgatást, amely a legdemokratikusabb. (Dinich Ödön: Nem mostan, hanem így volt! Tavaly és tavalyelőtt is! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) vitéz Kenyeres János: Bizonyítékaim vannak arra, hogy az igen t. kormánynak más intenciói is vannak. A 20. § 2. bekezdésében amely a Hadigondozó Bizottságról szól, az áll, hogy ennek a bizottságnak tagjai közé tartozik a honvédelmi miniszter által kirendelt, lehetőleg hadirokkant, vagy legalább hadviselt orvosszakértő. Eddig tudvalevőleg hadirokkantságról szó sem volt az orvosszakértőnél, csak az, hogy lehetőleg hadviselt legyen. (Fábián Béla: Az orvosszakértőkkel nem volt baj, hanem a minisztériumban volt baj a referensekkel!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Fábián Béla: A minisztériumban csinálták a leggyalázatosabb referádákat! — Felkiáltások jobbfelöl: Hol? — Fábián Béla: A népjóléti minisztériumban!) Csendet kérek, Fábián képviselő úr! (Fábián Béla: Órákat beszéltek róla a Házban!) Fábián képviselő urat kérem, maradjon csendben! vitéz Kenyeres János: Ha a honvédelmi miniszternek az volna az intenciója, hogy a rokkantakat deklasszifikálja, akkor nem hozta volna azt a rendelkezést, hogy hadviselt és rokkant orvos vizsgálja meg a rokkantakat. En meg vagyok arról győződve, hogy ezt az egész bizottságot — mert olyan az öszszeállítása — és azt az orvost is, aki a rokkantakat felülvisgálja, más nem fogja vezetni, mint a bajtársias érzés. (Dinich Ödön: Csak azután utasítás ne jöjjön megint!) Az a rokkant orvos tisztában van azzal is, hogy a rokkantnak nemcsak a végtagját kell vizsgálni, hanem, számításba kell venni azt is, amit én magam is tapasztalatból tudok, hogy egy erős idegzetű fiatalember végigküzdhette a világháborút anélkül, hogy az ottani küzdelmek és fáradalmak lényeges nyomot hagytak volna szervezetében, de a kórházak szenvedéseit, az altató, kábító és érzéstelenítő szereket egy szervezet sem tudta elviselni következmények nélkül. Ha tehát valaki ilyen hosszú kezelés alatt állt, az sérülése következményein kívül egészen bizonyosan még más belső és szervi bajokat is szerzett, amelyeket a megvizsgáló orvosnak szintén számításba kell vennie. (Ügy van! balfelől.) Tegnap Györki t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a felülvizsgálatnál politikai szempontok tekintetbevételével fognak eljárni. (Farkas István: De mennyire!) Ezt a leghatározottabban visszautasítom. (Helyeslés jobbfelől. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! vitéz Kenyeres János: Ez az eljárás becstelenség volna, beostelenséggel pedig senkit sem szabad meggyanúsítani. (Zaj.) Más dolog az, ha valaki az állami és társadalmi rend ellen vét, de az ilyent nem a felülvizsgálatnál közösítik ki a rokkantak soraiból, nem ott vonják aneg tőle az ellátást, hanem itt megvan a megfelelő paragrafus, amelynek alapján meg lehet tőle a segítséget vonni. (Farkas István: Az is politika! Ezt sem szabad!) Kernelem, igen t. képviselőtársam, hogy Önök t sem vállalnak közösséget azokkal, akik hazaárulók és az állami és társadalmi rend ellen törnek. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől. — Farkas István: Az más probléma! — Esztergályos János: KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 2Ô9 A hazát önök sokszor összetévesztik a kormányzattal és önönmagukkal!) Amidőn kijelentem, hogy ettől a felülvizsgálattól semmi rosszat, hanem csak előnyt várok a rokkantak számára, akkor mégis egy tiszteletteljes kéréssel fordulok a miniszterelnök úrhoz. A 11. § 4. bekezdésében szó van arról, hogy a rokkantság eredetét csak egykorú okmányokkal lehet igazolni. Vannak olyan esetek, — nekem is van egy pár ilyen konkrét esetem — amikor hitelt érdemlően tudja a rokkant bizonyítani, hogy nem volt módjában a szükséges igazolványokat beszerezni. De volt parancsnoka és egy másik tisztje egy levélben, amelynek aláírása hitelesítve van, igazolják, hogy rokkantságát a háborúban szerezte. Ilyen alkalmakkor talán kivételt lehetne tenni s a végrehajtási utasítást eszerint megfogalmazni. (Helyeslés. — Esztergályos János: A törvényjavaslatban meg van mondva, hogy nem fogadják el!) Most pedig áttérek a pénzellátás kérdésére. Abban, azt hiszem, mindnyájan egyetértünk, hogy a rokkantak nem olyan járadékot kapnak, amilyet mi nekik adni szeretnénk. De he kell látnunk, hogy az állam nincs most abban a helyzetben, hogy nagyobb összeget áldozzon erre a célra, és azt is el kell ismernünk, hogy amikor az államháztartás költségvetését lényegesen leszállították, amikor a tisztviselők fizetését már ismételten csökkentették, a rokkantak járadékát nem hogy csökkentették volna, de — ha csekély mértékben is — emelték. De most nem arról beszélek, hogy ez az összeg elegendő-e vagy sem, hanem arról, hogy az elosztás igazságos-e vagy sem. (Esztergályos János: Az sem igazságos!) Nagyon helyesnek tartom, hogy a százszázalékos: rokkantak különleges, kedvezőbb elbánásban részesüljenek, mert a cél ugyebár az, hogy a magukkal tehetetlen rokkantakat teljesen ellássuk, azokat pedig, akik legalább részben munkaképesek, amint erre később rá fogok térni, munkaalkalomhoz juttassuk. Felvetődik aza kérdés is, hogy a negyedik járadékosztály járadéka olyan csekély, hogy azt tulajdonképpen nem is érdemes fizetni. En ennek ellentmondok és mindenki ellentmond, aki a falusi népet ismeri, mert annak a falusi embernek még az a havi két pengő is sokat jelent. (Esztergályos János: Igen, amikor 40 filléres napszámok vannak!) Hiszen tudjuk, hogy a gazdasági cselédek, ha más birtokon evi 10—20 pengővel többet kapnak, ami megfelel körülbelül a havi 1—2 pengőnek, képesek gyermekeikkel, családjukkal, állatjaikkal, mindenükkel a harmadik határba is elhurcolkodni. Nagy sérelem volna tehát, ha ezektől őket megfosztanék. Magam is azt kérem, hogy a hadirokkantak ellátására fordított pénzösszeg lehetőleg rögzíttessék. Természetesen nem ad abszurdum gondolom ezt a kérdést vinni, hanem olyan mértékig, amíg az észszerű és méltányos. A 9. § a járadékmegváltásról szól. A miniszterelnök úr a bizottsági tárgyaláson azt a megnyugtató kijelentést tette, hogy ő azt teljesen magának tartja fenn, hogy valakinek a megváltott járadékot kiutalja-e vagy sem s csak a legritkább esetben fogja megtenni, bár a kincstárnak érdekében volna, hogy a rokkanttól megszabaduljon azáltal, hogy három évre kifizesse, de meg a rokkant is nehéz helyzetében szívesen fölvenné ezt a háromévi illetményt; de látjuk például azoknál a tisztviselőknél, akik eddig illetményeiket megváiltot43