Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

284 Az országgyűlés képviselőházának 16 nos, ez a törvény csak ezt jelenti — most törvénybe iktatják. Mindenezeknek a megoldása rendkívül nehéz. Két tényező áll egymással -szemben: egyfelől a fiskus és a büró, másfelől a magyar rokkantság. A kérdésben a magyar rokkantság az engedékenyebb és én meghajlok a magyar rokkant társadalom előtt, mert olvastam memorandumaikat, amelyeket a Honsz. különböző szervezetei útján az én városomban a Tiszántúlon is, Somogy megyéből és máshonnan is eljuttattak hozzám. Látom ezekből, hogy hivatásuk magaslatán állanak; átlátják, hogy milyen súlyos, nehéz helyzetben van az ország és csak olyan minimális követeléseket támasztanak e javaslattal szemben, hogyha e parlament többsége ezek mellé a követelések mellé akar állni, ha a magyar kormánynak az a kívánsága a mai súlyos helyzetben, hogy ezeket a követeléseket — hangsúlyozzuk, hogy nem mindig ezt az 500.000 pengőt, amelyet e rendezés alkalmával oda kellett most nekik adni — beváltsa, akkor éppen a magyar rokkantság jóvoltából bizonyos nyugvópontra jut ez a kérdés, s akkor el lehet mondani azt, hogy nehéz időkben végre tettünk valamit a rokkantakért. Arra kérem a kormányt s az én többségi (képviselőtársaimat, hogy, mivel soha a rokkantság kevesebb követelésekkel nem állt ide a Ház elé, mint most, ennélfogva ezeket a minimális követeléseket teljesíteni kell, s ebben az esetben a törvény — amelynek vannak hiányosságai is — közmegnyugvást fog teremteni, mert igaza van a miniszterelnök úrnak, hogy nem a rokkantak csinálják a törvényt — mint ezt közbeszólás formájában mondotta, — hanem a törvényhozás csinálja, de a közvélemény ereje és az igazság a rokkantak hátamögött van és nekünk, mint törvényhozóknak és a kormányzatnak, mint felelős kormánynak ezeket figyelembe kell venni. Ezt a kérdést így meg is lehet oldani. Amikor az első javaslatot benyújtotta a kormány, akkor az én rokkantjaim, akikkel kapcsolatban vagyok, eljöttek hozzám és azt mondották: Uram, szenvedünk mi még tovább is, de önöknek a parlamentben kötelességük megakadályozni, hogy ebből törvény legyen, mert ez nem ad nekünk többet, legfeljebb jogainkat, amelyeket valahogy kicsikartunk, ismeri el. Abban a memorandumban is, amelyet ma közzétettek a rokkantszervezetek, két kívánság van. Teljesítsék ezeket a minimális kívánságokat, ha pedig nem teljesítik, akkor hagyjanak békét a rokkantügy törvényhozási szabályozásának, hagyják azt jó időkre, mert a büró ebbe a törvényjavaslatba olyan sok akasztófát tett bele, hogyha azokat el kezdik diszkrecionális alapon kezelni, — mert az eerész törvény diszkrecionális jogkört nyújt (Farkas István: Ügy van! Ez a legnagyobb baja!) — hogyha így alkalmazzák, akkor azokat a már megharcolt, kicsikart előnyöket is elvehetik a magyar rokkantságtól, amelyek 14 esztendei szenvedés eredményei. Mélyen t. Ház! Vegyünk csak figyelembe egypár kérdést. Azt mondják, hogy nines pénz. A magyar rokkantak 66 ezren vannak, 50 ezer család, 44 ezer özvegy, 6500 árva, 3500 teljesen árva, 4500 hadigondozott; közel egynegyedmillió magyar áldozat, akik fizetteü az egész nemzetért, a magyar népességnek körülbelül egynegyvened része. A költségvetés szerint 18,762.000 pengő az az Összeg, amit a rokkantság céljaira adnak. Ha a költségverést ', ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 800 millióra leszállítják, akkor ennek körülbelül egynegyvened része lesz. De akkor, amikor a kormány vállalta, hogy idehozza a rokkantkérdést, akkor a maga részéről számolnia kellett azzal, hogy itt nemcsak egyszerű deklaratív szabályozásról lesz szó, hanem igenis, legalább a mélybenyúló sérelmeket kell rendeznie és bizonyos tekintetekben áldozatukat is kell hoznia. Tisztában kell lenni azzai is. hogy mi nem rázhatjuk folyton a rongyot azzal, hogy a 75 és 100%-os rokkantaknak milyen nagyszerű a helyzete, mert ez körülbelül J0 ezer főnyi számot tesz ki a magyar rokkantságban. Ez, a nagytömegű kiadásnak igen jelentéktelen része csupán, mert hiszen nagy baj az, hogy nálunk azok, akik 50%-os rokkantak^ voltak, épnen másutt mindenütt 75-%osak és azokkal bánnak a legmostoháb'ban. Mi nem vehetjük ezt úgy, hogy az 50%-osak nem érdemelnek istápolást, mert mondom, másutt ezek az 50%-os rokkantak, akik legnagyobb zömét teszik a rokkantságnak, voltaképpen 75%-osak. Mi nem nyugodhatunk bele ezekbe a kérdésekbe. r Ha ez a törvény idejön, ha a kormány ezért a felelősséget vállalta, akkor az áldozatot is meg kell hozni, mert 14 esztendő alatt Bacherék szanálására volt pénz, 14 esztendő alatt volt pénz olyan luxusos beruházásokra, amelyekről ma már mindnyájan egyértelműleg megállapítjuk, hogy azokat nem kellett volna megtenni. De még ma is meg kell állapítanom azt, hogy igenis, vannak lehetőségek, amely lehetőségek módot nyújtanak a kormánynak, mert hiszen a rokkantkérdés megoldása a legszimpatikusabb kérdés, ebben a tekintetben tehát kell, hogy bizonyos áldozatok hozassanak. Közpénztárból kétféle jövedelem felvétele, — régen megállapítottuk már — nem igazságos. (Ügy van!) Lehetett volna ez alapon a költségvetési tételekből a rokkantaknak juttatni, hiszen teljes tiszteletem mellett mondom azt, hogy a 25%-os tiszti rokkantak, több mint 1000 ember, együttvéve nem kapnak annyit, mint amennyi jövedelme volt Magvarországon egy miniszternek. (Zaj.) Vannak azután olyan intézmények, amelyeknek jövedelmeit voltaképoen a rokkantság céljaira kellene fordítanunk. Itt van az, amit Pallavicini György őrgróf t. képviselőtársam csak a napokban ismertetett, az az úgynevezett rádiósjövedelem. Van tehát még lehetőség arra, hogy azok, akik^ tehetik, bizonyos tekintetekben a rokkantak érdekében több áldozatra késztessenek és nem lehet megállapodnunk abban, hogy örüljön a magyar rokkantság, teljes Y\ millió ember, mert íme alkottunk egy törvényt és körülbelül 500 és néhány ezer pengővel több lesz ezentúl az az összeg, amit a költségvetésben az ő javukra beillesztünk. (Szilágyi Lajos: K miniszterek nincsenek túlfizetve Magyarországon. — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: TTgy van. Merész állítás.) Egy statisztikát közöltem, képviselő úr. (Szilágyi Lajos: Ez a beállítás ferde!) Nem sokalltam, de keveslem a 25-os rokkant tiszttársainak ellátmányát. Arra mondtam, hogy 1017 katonatisztnek két pengője van havonta, tehát összesen egy esztendőben 24.408 pengő jut a IV. osztályba sorozott tiszttársainak. (Lázár Andor igazságügymíniszter: Hol van a miniszternek annyi? — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A javaslatban négy pengő!) Most már igen, de én arra mondtam, ami volt. Ha nekünk képviselőknek is áldoznunk kell ezen a téren, hát nekünk is meg kell hoznunk az áldozatot, mert a magyar rokkant-