Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-163
Àz országgyűlés képviselőházának 163. ság végre elvárhatja tőlünk azt, hogy sorsának javításával komolyan foglalkozzunk. Tartozom annak beismerésével, hogy mióta itt vagyok a parlamentben, — aminek már több, mint 11 esztendeje — sem a többségi oldalról, sem az ellenzéki oldalról, álljanak azok a képviselők akár polgári, nemzeti alapon, akár nem, nem hallottam mást, mint azt, hogy a rokkantak sorsán javítani kell. Azok a felszólalások, amelyek ma is elhangzanak, mind arról győznek meg engem, hogy a rokkantak sorsának javítását, a rokkantak érdekeinek elismerését mindnyájan óhajtjuk és amint ez nein érdem, hanem mindnyájunkra nézve kötelesség, éppen úgy a rokkantak sorsán való segítés sem adhat az egyes kormányoknak vagy egyes kormánytagoknak a jövőben dicsfényt, dicskoszorú nem övezheti a homlokukat, mert mindnyájunk kötelessége ez, kötelességünk nekünk és kötelessége a kormánynak is, hogy a rokkantak sorsán változtasson. A fontos csak az, hogy necsak szavakban nyilvánuljon meg a segítésre való törekvés, hanem cselekedetekben is és ne menjen ki ez a javaslat a törvényhozás házából abban a formájában, amelyben idekerült, hanem legalábbis méltányoljuk a rokkant érdekeltségek kívánságait bizonyos határig, hogy a magyar törvényhozás azzal mehessen a magyar közvélemény elé, hogy igenis, a rokkantkérdéssel komolyan, szociális megértéssel foglalkozott. A rokkantkérdés három tényezőt állít feladat elé. Először magát a nemzeti társadalmat, amely ina, sajnos, rendkívül nehéz helyzetben van, azután az államot és harmadszor a közigazgatást, mégpedig a hadi közigazgatást éppen úgy, mint a polgári közigazgatást. Most, amikor a rokkantak már átmentek a polgári életbe s a polgári pályákon helyezkedtek el, akkor már voltaképpen a polgári közigazgatásnak vannak feladatai s én nagyon sajnálom, hogy ez a kérdés ma is a honvédelmi tárca hatáskörében van. Nem bizalmatlanság ez ibennem a honvédelmi ominiszter úr személye iránt, de ma már a rokkantellátás kérdése annyira át van szövődve a polgári élet viszonylataival, hogy azt tisztán katonai alapon rendezni nem lehet. (Szilágyi Lajos: Közkívánság volt, hogy a honvédelmi miniszterhez tartozzék!) Azonkívül a honvédelmi miniszter úrnak nagyon sok más feladata is van a fungens, aktív hadsereg leszerelt igazolványos altisztjeit illetőleg. Ennélfogva én .sokkal jobban szerettem volna, ha a népjóléti minisztérium megszüntetése után ez a kérdés a belügyi igazgatás hatáskörében maradt volna. Vagy még jobban szerettem volna úgy, amint a 48-as honvédeknél annak idején eljártak, mivel r különösen a pályaválasztásoknál, a kedvezményeknél ezek a kérdések számos miniszteri tárcát érintenek, ha a magyar rokkantügy felelős ellátása a mindenkori miniszterelnök hatáskörében állana. Sőt a rokkanttörvény egyik legnagyobb hibájának tartom, hogy a rokkantellátásnál nincs megfelelő szerepe a bíróságnak, a rokkantak igényei nem részesülnek kellő bírói védelemben. Bizonyos csirája mutatkozik ennek a közszolgálati alkalmazottaknál, de a rokkantügynél a rokkantjárulékok elvonása esetén a bírói jogvédelem nincs meg, holott ezt a magam részéről szükségesnek tartottam volna. Nincs meg a bírói jogvédelem a rokkantaknak más pályákon való alkalmazását illetőleg sem, ahol egyfelől meg lett volna a kasszatórius hatáskör, amely szerint a törvénnyel ellenkező állásbetöltéseket megsemmisíthették volna, másfelől pedig a ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 285 rokkantak igényei, amelyek törvényben biztosíttatnak, bírói védelemben részesültek volna. Hiába van kimondva, hogy a rokkantak szerzett jogai nem érintetnek. De ki alkalmazza ezt? (Eckhardt Tibor: Hol a szankció?) Ebben a tekintetben nincs meg a jogvédelem» holott nézetem szerint ez a kérdés megérdemelte volna, hogy ebben az irányban jogvédelem adassék. Én a rokkantkérdés megoldását emberi szempontból is rendkívül fontosnak tartom. A hála, a tisztelet, az elhagyatott embertársaink iránt érzett rokonérzés, mind azt követeli tőlünk, hogy a rokkantkérdés becsületesen, emberségesen oldassék meg. Hol vagyunk mi attól, amikor a háború első sebesültjeit a pályaudvarokon üdvözölte a lelkes, ujjongó tömeg! Tizennégy esztendő telt el s én az akkori sebesülteket látom azóta itt, az utcákon, elhagyatottan koldulni és a mai súlyos időkben ennek az elhagyott társadalmi rétegnek legkönnyebb helyzetben levő részét, a IV. és III. osztályba sorozottakat is istápolás nélkül látom. Azok a járulékok, amelyek ma számukra felemeltettek, hogy pl. az az ezer tiszt, akiről szó volt, most már nem 24-000 pengőt fog kapni évente, hanem fogunk adni nekik 48.000 pengőt, vagy hogy az egyeseknél a járulékot felemeltük 2 pengőről 4 pengőre, vagy az I. osztályba sorozott altiszteknél 1 pengőről 2 pengőre, végtelenül sajnálom, de nem teljesen kielégítők. (Szilágyi Lajos: Szimbolikus jelentősége van ennek!) A 'képviselőtársam azt mondja, hogy ennek szimbolikus jelentősége van. ön is feltétlenül érintkezik rokkantakkal és így tudja, hogy a III. osztályba porozott 50 százalékos rokkantak más államban mindenütt 75 százalékosak. Ebben a tekintetben az orvosi utasítások nagyon szigorúak. (Úgy van! ügy van!) Amikor jött az új felülvizsgálat, akkor nagy falzumok történtek azon a téren, hogy a 75 százalékosokat lenyomták 50 százalékra, az 50 százalékosokat 25 százalékra. De a rokkantkérdés megoldása szociális feladat is. Itt tartom én a törvényt a kívánalmaktól teljesen eltérőnek. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy a rokkantak nem lueszesek, akiknek a házasság tiltva van, akik családot nem alapíthatnak, mert azokról a családokról, ha a rokkant nehéz helyzetben van, az állam nem vállal gondoskodást bizonyos fokig. Ezek a társadalom legegészségesebb rétegei voltak, ezek ott a harctéren vesztették el testi épségüket, elvesztették miértünk, nekünk tehát nemcsak a rokkantakkal, mint egyénekkel kell foglalkoznunk, hanem foglalkoznunk keill a rokkantak családjaival is. Arra kell törekednünk, hogy az a család, amely szinte visszaesett, lejjebb esett a társadalmi létrán, visszaemeltessék oda: ezért kell az a jóvátétel! Ennélfogva, mélyen t. Ház, rendkívül elítélem.,. Bocsánat, nagyon berekedt a hangom, alig birok beszélni. (Felkiáltások a jobboldalon: Kérjen szünetet!) Legyen szabad 5 perc szünetet kérnem. Elnök: Képviselő úr, a szünethez senkinek joga nincs, azonban ettől a kéréstől függetleül az ülést 5 percre felfüggesztem. (Derültség, éljenzés és taps.) (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Az ülést újból megnyitom. Hegymegi Kiss Pál képviselő urat illeti folytatólag a szó. Hegymegi Kiss Pál: T . Képviselőház!
