Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-163
Az országgyűlés képviselőházának 163. ben találják magukat a realitással, hiszen ennek a szegény, létéért küzdő kis Magyarországnak, ennek az államiságáért harcoló szegény kis magyar nemzetnek nemcsak a hadirokkant kérdésre van kiadása, hanem egyéb szociális kérdésekre, a fennmaradásért és a létért való küzdelemre annyi egyéb kiadása van, hogy be kell látnunk azt, hogy a mai viszonyok között, anyagiakban nem lehet tovább menni, mint ameddig ez a javaslat elment. (Esztergályos János: De miért nem adtak, amikor bőven volt pénz! — Meskó Zoltán: Törvényt hoztunk, hogy a Károlyi-vagyon és háborús vagyon megadóztatása a rokkantaké! Miért nem hajtották ezt végre? — Esztergályos János: Két marékkal szórták a pénzt! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, maradjanak csendben. (Meskó Zoltán: Mi vana Károlyi-vagyónnal? — Lázár Andor igazságügyminiszter: Miért ennek a kormánynak mondják ezeket? — Zaj.) Tessék csendben maradni. (Zsigmond Gyula: Ez a többség legalább úgy együtt érez a hadirokkantakkal, mint Ön, Esztergályos képviselő úr! — Esztergályos János: Leszavazták javaslatainkat!) Tabódy Tibor: Minden előző kormánynak sokkal könnyebb helyzete volt, mint eMnek a kormánynak, amely egy 15, illetőleg 19 éves mulasztást pótol. (Esztergályos János: Ön támogatta az előző kormányokat is. — Héjj Imre: Miért nem adnak maguk többet? — Szilágyi Lajos: A Károlyi Gyula-koirnáayt az ellenzék jobban támogatta, mint az egységespárt! — Jánossy Gábor: Nem így kell ezt a kérdést tárgyalni, urak!) Elnök. Nem bizony, tessék csak csendben maradni, majd beszél a szónok. (Dinich Ödön körbeszól.) Kérem Dinich képviselő urat, ne kezdje újra a közbeszólásokat, már hallgat mindenki. Tessék folytatni beszédét. Tabódy Tibor: T. Ház! Kétségtelen, hogy ennek a törvényjavaslatnak óriási szociálpolitikai jelentőségén felül pedagógiai, nemzetnevelési szempontból is óriási jelentősége van. Csodálatos a magyar sors. Ha végignézek ezer év történetén, akkor megállapítom azt, hogy bár, sajnos, belső viszályok, pártoskodások mindig voltak, de kifelé a magyar nemzet mindig rendkívül békés hajlamú volt, mindig a békét szerette, és hogy mint katona, mindenütt híressé vált, az. tulajdonképpen azért történt, mert, békés hajlandósága ellenére, ezer éven keresztül védte a Nyugat kultúráját. Most a trianoni békekötésnél látjuk, hogy milyen szépen hálálták meg ezt. (Dinich Ödön: Ügy van!) Ha most olvasom az általunk anynyira nagyrabecsült angol miniszterelnöknek Az Est-ben megjelent nyilatkozatát, amelyben azt mondja, hogy legyen Magyarország védőbástya mindenféle pestis és szélsőséges megsemmisítő törekvés ellen, amikor a nagy angol miniszterelnök ezt a kijelentést teszi, akkor ebből azt kell következtetnem, (Zaj a baloldalon.) hogy a müveit Nyugat a jövőben is számít arra. hogy Magyarország ugyanazt a hivatását töltse be az eljövendő ezer év alatt, mint az elmúlt ezer év alatt, hogy megint minden pestis és felforgató törekvés ellen védőbástyája legyen a nyugati civilizációnak. Ha tehát ez így van, (Farkas István: Kérdés, hogy így van-e!) akkor az ifjú magyar generációnak, a felnövekvő magyar jövendőbeli katonának példát kell adnunk arranézve, hogy hőseinket, hadirokkantjainkat megbecsüljük (Dinich Ödön: Ez szép megbecsülés!) és nekik KÉPVISELŐHÁZI XAPLó XIV. ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 281 megbecsülést szerezzünk. (Dinich Ödön: Temetni, siratni, azt tudunk, de kenyeret adni nem tudunk! — Esztergályos János (Tabódy Tibor felé): Mivel bizonyítja ezt? — Elnök csenget.) Később még rá fogok térni ezekre a közbeszólásokra, de egy bizonyos sorrendet mégis szükségesnek tartok. (Helyeslés jobbfelől.) Én mint katonaember, természetes dolog, hogy nagyon közel érzem magam a hadirokkantakhoz. Éppen ezért az elmúlt idők alatt mint közéleti ember, nagyon sokat foglalkoztam a hadirokkantkérdésekkel és mondhatom, hogy talán el dicsekedhetem azzal is, hogy bizalmukkal, szeretetükkel megtiszteltek, mert hiszen az én részemről is csak szeretetet és megbecsülést tapasztaltak. Éppen ezért a hadirokkantak bizalmasan elmondják nekem most is az ebben a törvényjavaslatban levő sérelmeiket (Farkas István; Az van elég!) és azt, ami rájuk nézve, úgy érzik, hogy nem kedvező. Amint vettem észre itt is a felszólalásokból, de amint a hozzám eljövő hadirokkant bajtársaim is elmondják, látom azt, hogy bizonyos aggodalmat és nyugtalanságot okoz elsősorban a «keresőképesség» kitétel a «munkakénesség» helyett. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ebben egvetértünk! — Hegymegi Kiss Pál: Meg kell változtatni!) Ha az ember gondolkozik ezen, méltóztassék elhinni, igazán nem tudja, melyik jobb, a «keresőképességbe, vagy a «munkaképesség». (Müller Antal: Az utóbbi! — l' T gy van! Ügy van! balfelöl. — Esztergályos János: Fogadja el az utóbbit!) Mert valaki lehet ke^ resőképes és nem munkakéoes, és lehet valaki munkaképes és nem keresőképes. Méltóztassanak csak ezen gondolkozni. Én igazán nem tudom, melyik a jobb. Az előbb beszéltem itt az igen tisztelt referens urakkal és kértem őket, hogy térjenek el ettől a «keresőképes» kitételtől, hiszen elvégre ez egy olyan pont, amely pontnál megnyugtatást lehet szerezni a hadirokkantak nagy táborában, de megmagyarázták nekem is, hogy végeredményben még a «keresőképesség» miegállaoítása, a «keiresetképiei&ség» elnevezés — hosrv így mondjam — igazán talán még sokkal előli yösebb, mint a «munkaképesség». (Ellenmondások balfelől.) Mert magam is azt mondom, hogy különösen ha hadirokkantságról van szó, ha egyszer rokkanttá nyilvánítanak valakit, akikor ott isrenis, testi törődöttség. az elszenvedett sebesülés, vagy a kiállóit hatalmas betegség, a harctéren szerzett betegség legyen annak a rokkanttá nyilvánításnak alapja (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A másik dolog, ami nyugtalanságot okoz a hadigondozottak és hadirokkantak táborában, a százalékos megállapítás elejtése. (Ügy van! Űgv van! — Szilaeyi Lajos: Kár volt hozzányúlni!) Eddig volt 100%-os, 75%-os, 50%-os és 25%-os rokkant. (Müller Antal: Miért nem maradhatna a régiben? — He^ymeffi Kiss Pál: Mert valamelyik bürokratának más jutott eszébe és> erre a Ház; végigtáncol utána!) Nagyon iól emlékszem, hogy azokon a hadirokkantgyűléseken, amelyeken résztvettem, mindig követelték és jogosan követelték, hogy ne legyen közsegélyszerű az ő ellátásuk, ne legyen olyan, mint amikor a koldusnak adnak valamit, ne legyen kesry díjszerű. (Helyeslés a bal- és>a szélsőbaloldalon.) Teljesen igazuk van. De ha nézzük ezt az osztályozást, mindjárt eszembe jut a köztisztviselőknek a fizetési ostályokba való besorozása. Hol van ebben sértő, hol van ebben olyan, ami bármi tekintetben gyamíra 41
