Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

'278 Az országgyűlés képviselőházának 163 feltétlenül megfelel az igazságnak. Még ezen is lehetne javítani, főleg a legénység javára, mert hiszen a legénység és az altisztek között már nincsen oly nagy társadalmi és életnívó­beli különbség, de nem akarom teljesen felfor­gatni az eddigi gyakorlatot, viszont szerintem a'Szociális igazságnak ez olyan minimális mér­téke, amely elől a t. kormány nem zárkózhat el. Amikor javaslatomban azt proponálom, hogy a százszázalékos tiszti hadirokkant jára­dékát 240 pengőről szállítsa le a kormány 200 pengőre, az altisztekét 120 pengőről emelje fel 140 pengőre, a legénységét 80 pengőről 100 pengőre, ezt nem azért teszem, — ez ellen a fel­tevés ellen tiltakozom is — mintha azt a tiszti 240 pengőt •sokallanám; ellenkezőleg, ha tőlem függne, a 240^ pengőt is felemelném, mert ez a 240 pengő még megközelítőleg sem felel meg azoknak a példáknak, amelyeket nem is a győz­tes, hanem a legyőzött országokban látunk a százszázalékos hadirokkant járadékaira vonat­kozólag. Különben is javaslatomban azt propo­nálom, hogy azt az illetményleszállítást, amit itt javaslok, pótolja a százszázalékos tiszti és altiszti, valamint legénységbeli rokkantaknak juttatandó ápolási pótlékkal a kormány, ne­hogy bárki jogfosztásról beszélhessen. De szük­ségesnek tartom ezt az arányosítást azért, mert végeredményben nem egészséges dolog, hogy az egyik járadékkategóriában a 240—120—80 pen­gős arány érvényesüljön, a többi kategóriák­ban pedig más arány. Arról is meg vagyok győződve, hogy ha most a 240 pengőhöz próbál­tuk volna hozzászabni a többit, olyan óriási összeg jött volna ki, amely túllépte volna még azokat a kereteket is, amelyeket én ma betölt­hetőknek tartok. T. Ház! Ezt a 100:70:50-es arányt kellene aztán a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadi­árvák minden kategóriájában keresztülvinni. Amit én itt proponálok, hogy az eddigi és a javaslatban foglalt járadékokkal szemben a 75%-os hadirokkant tisztek 100 pengőt, az al­tisztek 70 pengőt, a legénység 50 pengőt, az 50%-os kategóriában a tisztek 50 pengőt, az altisztek 35 pengőt, a legénység 25 pengőt, a 25%-os kategóriában a tisztek 10 pengőt, az altisztek 7 pengőt, a legénység 5 pengőt kap­janak havonta: ez nem olyan óriási emelés, amely ellen komoly érveket lehetne felhozni. Mert azt sem szabad elfelejteni, hogy nemcsak -az az aránytalanság jelentkezik az előttünk fekvő javaslatban, hogy a tiszti, altiszti és le­génységi kategóriák nincsenek kellő szociális arányban egymással, hanem az a másik igaz­ságtalanság is, hogy az egyes járadékkategó­riák sincsenek egymással arányban, mert egész Európa hasonló törvényeiben a kategó­riák aránya majdnem mindenütt megfelel a rokkantság foka arányának, vagyis a 75%-os hadirokkant a 100%-osok járadékának 75%-át kapja, az 50%-os 50-%át, a 25%-os 25%-át. Ez a rendes és igazságos dolog. En azonban még az elől sem zárkózom el, ha itt a t. kormány degressziót létesít. A mai anyagi viszonyok között talán nem is tudnánk ezt a degressziót egészen eliminálni az anyagi nehézségek miatt, de legalább is közel kell hozni egymáshoz eze­ket a kategóriákat. T. Ház! Hogy fogalma legyen a t. Ház ama tagjainak is, akik ezekkel a kérdésekkel nem foglalkoztak, arról, hogy miként kezelte az eddigi kormányrendszer a hadirokkantakat és hogyan kívánja a járadékok kérdésében ke­zelni a hadirokkantakat és hadigyámoltakat ebben a javaslatban a t. miniszterelnök úr, il­. ülése 1938 március 23-án, csütörtökön. letőleg a kormány az európai hasonló törvé­nyekkel szemben, méltóztassék ezt a kis össze­hasonlítást figyelemre méltatni. .Németország költségvetésének 9'46%-át teszi ki a hadirokkantak, illetőleg a hadigyámoltak ellátása; Ausztria költségvetésének, amely sok­kal nagyobb a miénknél, 3'5%-át, a magyar költségvetésnek 1'66%-át. Igaz, hogy a minisz­terelnök úr most az ő 500.000 pengős többleté­vel némi kis javítást eszközölt ezen az arányon, de ez csak filléreket jelent. Egy másik össze­hasonlításra alkalmas adat: Magyarországon fejenként a legénységi hadirokkantak átlagban 349 pengő 52 fillért kapnak egy esztendőre. Ez a számvetés természetesen a különböző rok­kantsági százalékcsoportok összevonásával tör­tént. Németországban a legénységi hadirok­kantra esik évente 1367*52 pengő, Ausztriában, amely nem nagyon sokkal jobb viszonyok kö­zött él, mint mi, 1376 pengő. Méltóztassék el­gondolni, hogy ezek mögött a számok mögött micsoda nyomorúság tátong, micsoda mérhe­tetlen igazságtalanság, amelynek csak egy kis részletét egyensúlyozná ki az a kisebbségi ja­vaslat, amelyet én tettem. A részletekbe nem kívánok tovább bele­menni. Felhozhatnék még adatokat, amelyek valósággal vértforralók, ha a magunk adataival összevetjük. Nem kívánom ezeket itt részletezni, hiszen nem az a célom, hogy az itteni sze­gény, elkeseredett hadirokkantakat méa: job­ban elkeserítsük, csak a t. kormány lelkiis­meretére szeretnék apellálni. Mert meggyő­ződésem, hogy minél inkább ragaszkodik a maga — szerintem helytelen — elgondolásá­hoz, annál közelebb van az a terminus, ami­kor ezt a törvényt feltétlenül sutba kell dobni és egy másikat kell hozni. Nem kívánom ép­pen Gömbös Gyula t, miniszterelnök úrnak, hogy az ő neve alatt legyen törvény ebből a javaslatból, amelyet még ellenségeink is fel fognak ellenünk használni agitációs eszközül, rámutatván, milyen szociális szellem lengi át. Csonka-Magyarországot. T. Ház! A miniszterelnök úr azt mond­hatja erre, — amint hogy mondotta is a bi­zottságban — hogy ő is tudja: a javaslat nem tökéletes, a javaslatot mielőbb egy novel­lával szeretné felcserélni, tehát meg van győ­ződve arról, hogy azon jobb gazdasági viszo­nyok mellett minden körülmények között vál­toztatni kellene, de kérdezte tőlem, honnan vegye a pénzt. Én erre csak egyet mondhatok: akárhonnan. Bárhonnan veszi a pénzt, szerin­tem elő kellene teremteni. (Ügy van! a szélső­baloldalon.) Rámutattam arra kisebbségi javas­latomban, hogy vannak még Magyarországon anyagi források, amelyekhez hozzá lehet nyúlni. Megmondtam a miniszterelnök úrnak, de megmondom kisebbségi indítványomban is, hogy Csonka-Magyarországon még mindig 1654 adófizető vallja azt, hogy 50.000 pengőnél több jövedelme van. Bevallanak összesen — bevallanak — 166 millió pengőt. (Dinich Ödön: Mennyi lehet akkor ténylegl) Mondtam a múltkor a pénzügyminiszter úrnak itt, hogy ismerve a magyar adófizetési viszonyokat és az adócsalásnak nagyon jól kitaposott ösvé­nyeit, bizonyos, hogy legalább is kétszer­háromszor annyi 50.000 pengőn felüli jövede­lem van még ma is Csonka-Magyarországon. De vegyük, hogy csak kétszerannyi van. 332 millió pengőből könnyű elvenni ezt a 10 millió pengőt, nem boszorkányság; legalább ezen az egy ponton próbáljunk adórend szerünk terű-

Next

/
Thumbnails
Contents