Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-162

Az országgyűlés képviselőházának 162. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, ihogy egyes közintézmények munkaalkalmakat teremtő javaslatai hónapokon keresztül elintézetlenül maradnak, és a minisztériumok bürokratikus eljárása akadályozza a munkaalkalmak teremtését? Hajlandó-e a kormány sürgősen intézkedni, hogy a minisztériumok a munkaalkalmak teremtését célzó javaslatokat soronkívül bírálják el és ne akadályozzák a munkák mielőbbi megkezdését?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Ház! Üjból arra kell visszatérnem, hogy amidőn a miniszterelnök úr bemutatkozott, bemutatkozó beszédének egyik mondata az volt, hogy segély nincs, de munka lesz. Mi vártunk, mert tudtuk, hogy csodát a miniszterelnök úr sem tud tenni, de azóta már hónapok teltek el, és mégis szerettünk volna látni^ valamit ezen a téren. Sajnos, azt kellett látnunk, hogy ahelyett, hogy azok az összegek, amelyek tényleg munkaalkalmak szerzésére szolgálnak, visszakerültek volna a közbe, a gazdasági életbe, ezeket az összegeket a kormány, főképpen pedig a pénzügyminiszter úr igénybe veszi kincstári jegyek fejében. így a Társadalombiztosítótól 5 milliót, a Mabi.-tól, úgy tudom, ennél sokkal nagyobb összegeket vett igénybe kincstári jegyek fejében. Az egyik Összegből 3 milliót az állam a maga tartozásaira, 2 milliót pedig arra használt fel, hogy az Államvasutaknál többmillióra, úgy tudom, körülbelül 8—9 millióra felszaporodott széntartozás egy részét egyenlítse ki. 'Természetes, hogy ez a köirülmény nem hatott buzdítólag a gazdasági életre, hanem ellenkezőleg, mivel ilyen nagy összegek vonattak el az építkezéstől és egyéb munkaalkalmaktól, ez visszahatott és a munkanélküliség csak emelkedett. Rá kell mutatnom arra is, hogy ott, ahol valamelyes lehetőség van a munkalkajmak teremtésére, ott a közigazgatási hatóságok olyan nehézkesen intézik el a • kérdéseket, hogy a legtöbb vállalkozónak elmegy a kedve attól, hogy egyáltalában belekezdjen valamibe. Arra nem kell külön rá sem mutatnom, hogy egész csomó olyan város van, ahol az építtető nem várja be az építési engedély kiadását, mert ha ezt bevárná, akkor^ sohasem tudna házat építeni, hanem elkezdi építeni a házát építési engedély nélkül és megvárja, míg az később megjön és inkább vállalja azt a bírságot, amelyet utólag rá kirónak, mert még mindig jobban jön ki. Nagyon jól emlékszem, volt egy egész csomó olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóságok nagyon gyorsan tudtak intézkedni és tudnak ma is intézkedni, ha azokhoz valamely különös érdek fűződik. Nem akarok most visszatérni a hírhedt albertfalvai építkezésekre, amikor — az aktákból láttam ezt — volt olyan nap, hogy egyszerre két minisztérium adta meg a hozzájárulását ehhez az építkezéshez, pedig ma már körülbelül 8 millió körül lesz az a tőke, amelyet befektettek ebbe a telepbe, amelynek az értéke, azt hiszem, & felét sem éri meg annak amit annak idején belefektettek. Láttam azt is, hogy egyizben, amikor valami visszahonosításról volt szó, két minisztérium adta sürgős beleegyezését egy napon, csak azért, hogy annak az illetőülése 1933 március 22-én, szerdán. 233 nek még elseje előtt folyósítani lehessen a fizetését, miután ő megunta a eseh-szlovák állampolgárságot és feltette azt, hogy magyar honpolgár kíván lenni. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Mondom, vannak még egészen rendkívüli csodák, azonban az utóbbi időben, amióta az egyes minisztériumokban történt ballépésed következtében egyik-másik főtisztviselőnek a! ügyészséggel volt dolga, mintha megakadt volna minden és olyan óvatosságot látunk, amely óvatosság azután a gazdasági életre mái katasztrofális kezd lenni. Megértem azt, hogj a tisztviselő vgyáz magára, megértem azt, hogy a tisztviselő gondosan intéz el mindent, de azt. hogy ez a gondosság odáig menjen, hogy heteken, hónapokon keresztül megakassza az ügye) intézését, épp olyan hibának tartom, mint amilyen hibának tartom a panamaszerű elintézést. Mert amilyen hiba az egyik, éppen olyan hiba a másik is. Ebben nagy része van annak, hogy a miniszteriális felfogás ránehezedik az egész ügymenetre és a legtöbb város, község, közintézmény függő helyzetben van a mhúestériummal szemben, s a minisztérium nélkül nem képes semmit elintézni. Csak egy esetet kívánok itt kiragadni ebből a dzsungelből, annak igazolására, hogyat néz ki ez az egész magyar közigazgatás. Az Or szagos Társadalombiztosító Intézetnek van egx kórháza Pestújhelyen, ahol többszáz tüdőbeteget ápolnak. Már régen megállapították, hogy az intézetnek nem áll elegendő vízmennyiség a rendelkezésére, miután a vizet a magyar Államvasút vízvezetékéből kapja, ha annak a vízvezetéknek feleslege van. Mután az elmúlt nyáron is a nagy hőség folytán a vízre magánál? az Istvántelki telepnek volt szüksége, a kóriház csak éjjel kaphatott vizet, úgyhogy azt öszszegyüjtötte és nappal ilyen módon látta el $ betegeket. Emellett a kórház évenként 16.000 pengőt fizet vízdíj címén. Megállapítottuk azt, hogy a mennyiben a kórház maga fúrat egy kutat, az egész vízszükségletet, — az amortizációt is beleszámítva — évenként 8000 pengőből el tudná látni. Mindenki egyetértett tehát abban, hogy ezt meg kell csinálni., Erre nézve megtörténtek az előkészületek, a műszaki osztály kidolgozta a terveket. Ez sem ment olyan gyorsan, de mégis csak ment valahogyan. Megkérdeztek egy kiváló műegyetemi tanárt, akinek ez a szakmája, hogy helyes-e, jó-e, mehet-e így ez a dolog, próbafúrást eszközöltek és a próbafúrás azt eredményezte, bogy amennyiben körülbelül 100—120 méterre le fognak fúrni, elegendő víz fog rendelkezésre állni. Ilyen módon elkészült a javaslat, amelyet az intézet igazgatósága január 18-án egyhangúlag el is fogadott és felterjesztett a miniszterhez jóváhagyásra, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Melyik januárban?) Ez év január 18-án. A miniszter úr, — el kell ismerni —, ezt a javaslatot kivételesen nem is olyan sokára, február 22-én már jóváhagyta. Szinte csodaszámba megy ez a gyorsaság; január 18-tól február 22-ig. Ma azonban március 22-e van és ebben az ügyben még mindig nem lehetett egyetlen egy lépést sem tenni a gyakorlati megvalósítás felé azért, mert az Í» vélemény, amelyet az intézet műszaki osztálya kellőképpen letárgyalt, amelyhez beszerezte egy kiváló műegyetemi tanár (szakvéleményét, amelyet ilyenmódon felszerelve felülvizsgált a belügyminisztérium és a belügyminiszer is