Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-161

192 Az országgyűlés képviselőházának i esetén a circulas vitiosusnak az ellenkezője állana be; az ok és okozat egymást vice versa erősítenék, de kedvező irányban. Annyit mindenesetre merek megállapítani, hogy amikor a válságnak ilyen hosszú reszet végigszenvedtük és amikor bizonyos biztató momentumokat látunk, — és legyen szabad itt a nemzetközi politikai momentumokra is utalnom — minden lehetőt meg kell tennünk abban az irányban, hogy a válság még hátralévő periódusát a gazdasági élet számára még* valahogy elviselhetővé tegyük. (Helyeslés a középen.) Miután az előttünk lévő törvényjavaslat ezt a célt szolgálja, de miután meg vagyok győződve arról is, hogy a pénzügyminiszter úr, kinek kivételes egyéniségét, nagy képességeit, klasszikus anyagismeretét, de határozott célkitűzéseit is ismerjük, a felhatalmazással helyes irányban fog élni és hogy azok a káros következmények, amelyektől egyesek félnek, nem fognak bekövetkezni, a magam részéről megnyugvással fogadom el a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés, éjenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Mojzes János! (Nincs jelen.) Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Ki következik? Takách Géza jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! Előttem szóló képviselőtársam nagyon behatóan foglalkozott az amerikai mezőgazdaság helyzetével és nagyon határozott véleményt nyilvánított arra vonatkozóan, hogy az ő elgondolása és tanulmányai alapján a jövő fejlődése hogyan fog valószínűleg bekövetkezni. En nem tudom őt követni e tekintetben, először azért nem, mert azok a statisztikai adatok, amelyeket én ismerek és azok a tanulmányok, amelyek az amerikai mezőgazdasággal foglalkoztak, némileg más eredményt szolgáltattak, mint amilyen eredményre ő jutott. De nem tudom követni azért sem, mert egy olyan angol állam férfiúnak és pénzügyi embernek a szavai csengenek a fülemben, aki sokkal nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik, mint bárki közöttünk itt a Házban. Az illető, akiről lord Snowden azt mondotta, hogy a háború utáni idők legnagyobb államférfia, olyan államférfiú, akiről nem nagyon sokat beszéltek ebben a Házban, sem ebben az országban, de akinek — azt hiszem — nemcsak mi Magyarország, hanem a középeurópai államok legtöbbje is hálával tartozik; az illető, az Angol Bank jelenlegi kormányzója, Montagu Norman mondja Snowden véleménye szerint, hogy a nehézségek oly nagyok, az erők oly korlátlanok és újak, a precedensek annyira (hiányzanak, hogy a tárgy túlnagy neki és nem lát tovább előre, mint egyszerre egy lépésnyire. Amikor valaki, aki egy egész életet a pénzügyi vezetés terén töltött el, így nyilatkozik, a legjobb akarattal sem tudom azokat az apodiktikus elgondolásokat követni, amelyeket nagyon sokszor halllunk. Nagyon sokszor .hallunk itt nyilatkozatokat inflációról és deflációról, mintha ez a kérdés olyan egészen könnyű volna, de nem igen hallunk nyilatkozatokat arról, ami a dolognak egyik lényege is volna, ha azt egy más szempontból nézzük és ez a pénz érték- ; állandósága. Hogy ez nem olyan egyszerű probléma, méltóztassanak megengedni, hogy errenézve >1. ülése 1933 már eins 21-én, kectdeH, citáljak egy amerikai iró és tudós könyvéből, Irving Fishernek a «Booms and depressions» című könyvéből, amelyben ő hivatkozik egy tényleg megtörtént esetre. A háború előtt egy amerikai nő tartozott Németországban valami jelzálogos kölcsönnel. A háború után ki akarta fizetni és odamegy a német bankárhoz s visz magával 7000 dollárt. Azt mondja: ennyivel tartozom körülbelül, számításom szerint; mire a bankár azt mondja neki: kérem, téved, mert hiszen ez márkára szól, maga 28.000 márkával tartozik, az eddig nem tesz ki többet, mint 250 dollárt. Erre az az amerikai adós azt mondta: de én nem. akarok előnyt abból, hogy a márka romlott és kifizetem az egészet. A német bankár nem értette meg, hogy valaki akadjon, aki ezen a felfogáson van. Nagyon szellemesen jegyzi meg könyvében Irving Fisher, hogy tulajdonképpen ez a korrekt gondolkozású amerikai nő végeredményben mégis megkárosította az ő hitelezőit, mert ha tényleg vissza akarta neki téríteni azt, amit helyes érzékkel akart: a vásárlóerőt, akkor neki nem 7000 dollárt kellett volna visszafizetnie, hanem 12.000 dollárt, mert időközben a dollár értéke annyival esett. Hozzáfűzi azt is, hogy valószínűen nagyot nézett volna az illető adós, ha. ilyenirányú előterjesztést tett volna neki a bankár és nagyon jajgatott volna, hogy micsoda tisztességtelen módon akarják őt kiuzsorázni. T. Ház! Általában különösnek találom azt, hogy ezzel a problémával a mezőgazdaságra vonatkozó éppen ennek a nagy kormányzópártnak olyan kevés tagja foglalkozott. Véleményem szerint legmélyebben gróf Bethlen István foglalkozott ezzel a problémával debreceni beszédében és különös eset, hogy ez a gondolat, amely magját képezi a kérdésnek, — nem mondom, hogy teljesen felöleli, mert inkább csak agrártéren mozog, pedig egy általános devalorizáció, mint alapgondolat, sem maradhat tisztán csak a mezőgazdaság terén — éppen ez az igazságos és helyes gondolat, amely annak idején a pártnak, a párt nagy részének más formában kifejezve kardinális programmja volt, amellyel megbuktattak egy minisztériumot, azóta elhallgatott, s nem hallunk róla semmit. Hallottunk és olvastunk egy programmot s ebben a pontozott programúiban van egy szakasz, amelyre vonatkozólag már egyszer bátor voltam kérdést intézni a pénzügyminiszter úrhozódé választ nem kaptam. Ezt a kérdést megismétlem másodszor is. Ez a kérdés pedig az, hogyan gondolja megoldani azt a problémát, amelyet minduntalan mint főproblémát hangoztatnak, f SÍZ aranypengő, az aranyfedezeti alap problémáját, azután pedig az olcsó és bőséges hitelt. Kétségtelen, hogy az olcsó és bőséges hitel megvalósítása tekintetében ma jó példák után indulhatna úgy a kormányzópárt, mint a pénzügyminiszter úr, mert éppen a közelmúlt napokban jelentek meg nagyon érdekes cikkek a Times-ban, amely cikkekben 32 egyetemi tanár levél formájában foglalkozik egy kicsit a gazdasági kérdésekkel, azután ezt követőleg Keynesnek jelent meg négy sorozat cikke, e cikkekkel kapcsolatban pedig megjelent a Times-ban egy vezércikk is, amely lényegileg egészen más következtetésekre jut, mint azelőtt a szigorúan ortodox pénzelméletek. Angliában ugyanis — azt hiszem, a közelmúltban szerzett tapasztalatok útján — rájöttek arra, hogy ha a termelés bizonyos fokig holtpontra jut, akkor a termelést valahogyan