Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-161

Àz országgyűlés képviselőházának 161 meg' kell indítani, továbbá, hogy a költségvetés egyensúlyának biztosítása nem a legelső és legfontosabb probléma, amely létezik és hogy a beruházásokra — amely beruházásokat Angliában is hosszú időn keresztül az úgynevezett józan pénzügyi tudomány szerint, amely normális időben megáll és helyes, a folyó bevételekből és adókból fedezték — igenis, nemcsak szükséges, hanem kívánatos is, hogy kölcsönöket vegyenek igénybe, hogy ott, ahol a magángazdaság nem hajlandó vállalkozni, mert nincs kedvező konjunktúra, — ami természetes, hiszen a magángazdaságot a konjunktúra lehetősége ösztönzi — állami közmunkákkal segítik elő a termelést. Ez az elgondolás, azt hiszem, alapjábanvéve a mai viszonyok között helyes és megáll. Csakhogy az, amit ebben a javaslatban olvasunk, amit begyujtási hitelnek s mindenféle hasonló néven neveznek, ezt a problémát nem oldja meg. Szerény véleményem szerint joggal felmerülhet az a kérdés: érdemes-e valamit begyújtani, aminek továbbégéséről gondoskodás tulajdonképpen nem történt? Szerintem a begyújtásra költséget adni sokkal rosszabb, mint nem begyújtani akkor, ha ezt folytatni nem tudjuk, ezt pedig ilyen ártatlan kísérletekkel, mint amilyenek ebben a javaslatban vannak, el nem érjük. E tekintetben nem tudok egyetérteni Éber Antal képviselőtársammal,, aki annyira ortodox, hogy mindenhol inflációt lát és erélyesen lép fel mindenkivel szemben, aki a mai pénzforgalmi eszközök mennyiségét esetleg nem tartja elégségesnek, sőt egyik hírlapi nyilatkozatában kilátásba helyezte azoknak, akik ezt az elvet \< állják, hogy őket majd annak idején, ha a népet, a közvéleményt kellően felvilágosítják, iámpavasra fogják akasztani. Azt hiszem, ma már nemcsak olyanokat fenyegetne ez, akik talán bizonyos hazardírozással, vagy vaiamely kedvező konjunktúra bekövetkezésével óhajtanak ilyen pénzügyi műveleteket elvégezni. Ügy gondolom, egészen jó nevek vaunak már azok között, akik a világgazdaság helyzetén illyen irányban kívánnak segíteni. Mindenesetre vannak olyanok, akik a kérdést másként, mint ortodox alapon megoldhatónak nem tartják, de vannak olyanok is, akik elfogadják a megoldásnak azt a nemét, amit a nagyobbfokú pénzmennyiséggel való operálás jelent, ami jelenti azt, hogy a hitelkeretek kibővíttetnek, hogy a pénzforgalmi eszközöknek, vagyis a pénznek forgalma meggyorsul, s úgy vélik, hogy — ez pszihológiai momentum — enélkül nem fog kedvezőbb helyzet keletkezni, és ha ez be nem következik, akkor tulajdonképpen az összes költségveétsi számítások és számadások, amelyekkel dolgozunk mi, és amelyekkel dolgoznak mások, megdőlnek. Nem olyan egyszerű és tisztán magyar probléma az, amivel mi találkozunk. Méltóztassék körülnézni. Különös jelenség az^ hogy deficittel majdnem minden államban találkozunk és találkozunk nagy deficittel is, sőt, aránylag rendezett államokban még nagyobb deficittel, mint nálunk. Ez természetesen nem cáfolja meg azt, — e tekintetben kénytelen vagyok ismételni, amit már számtalanszor hangsiilyoztunk ebben a Házban — hogy ez a deficit nem lenne olyan nagy, ha annak idején másképpen gazdálkodtak volna. De ha örökösen a múltban elkövetett hibákat emlegetjük, ez nem ;igen szolgáltat eredményt. A múlt hibáit, véleményem szerint, csak abból a szempontból kell néznünk, hogy azokon ' ülése 1933 március 21-én, kedden. ÍÖ3 tanuljunk. Mindenesetre azt hiszem, hogy az adóztatásnak azt a fokát értük el már évekkel ezelőtt, —' és megint nem egyedül vagyok ezen a nézeten Magyarországon — amelynél tovább józan ésszel nem lehet menni, (Gr. Somssich Antal: Fenntartani sem!) tehát évek óta elhibázott irányban megyünk. Azt hiszem, hogy úgy az előző kormánynak, mint a mostani kormánynak pénzügyi vonalvezetése görbe vonalat eredményez, i (Rakovszky Tibor: Önmagába visszatérő görbe vonalat!) amely a helyett, hogy előre vezetett volna bennünket, ismét visszavezetett az eredeti bajokhoz. (Tauffer Gábor: Céltalan erőlködés !) Ha már most azt kérdezzük, hogy tulajdonképpen mi ez a javaslat, amely itt van, véleményem szerint ez a javaslat egy egyveleg. Nincs azoknak sem igazuk, akik ebben a javaslatban inflációt látnak, de nincs azoknak sem igazuk, akik ebben a javaslatban semmit sem látnak. Ebben a javaslatban és az ezt kiegészítő egyéb kormányintézkedésekben vannak deflatorikus mozzanatok, mert hiszen minden adóztatás depresszió idején végeredményben a deflációt segíti elő, azonkívül minden kiadáscsökkentés, budget-redukálás, tisztviselői fizetéscsökkentés végeredményben ismét olyan jelenségeket hoz magával, amelyek csak súlyosbítják a deflatorikus helyzetet. Azt azonban nem mondanám, amit Éber t. képviselőtársam mondott, és amit megerősített Friedrich képviselőtársunk is, hogy az, ami történt, már mind túllépése és kijátszása a banktörvénynek. Én nem mondanék ilyen erős bírálatot erről a javaslatról még akkor sem, ha ez a javaslat egészen mást hozna, ha ez a javaslat azt hozná, amit ebben a javaslatban sokan elítélően látnak. Azt hiszem, hogy, amennyire nem erkölcsös dolog —

; ha már belevisszük az erkölcsi momentumot, mert hiszen politikai és gazdasági dolgokban ezenkívül még észszerűségi momentumok is vannak, s ezek többnyire egybevágnak, de nem mindig, — s amennyire nem

( tartom észszerűnek sem olyan politikát csinálni, hogy a pénz értékét mesterségesen csökkentsük és nem tudom micsoda billiókban és trilliókban számoljunk, éppen úgy nem tartom helyesnek a másik irányzatot, mert nyertesek és vesztesek vannak egyik irányzatnál is, a másiknál is, az inflációnál IS, cl deflációnál is. Mindenesetre megfontolandónak tartom azt, hogy az előttem szólott igen t. képviselőtársam egészen elítélően nyilatkozott az inflációról, azonban injekcióról beszélt azzal kapcsolatban, hogy az ország beteg gazdaságán valamiképpen segíteni akarunk. Azt hiszem, hogy ilyen gazdasági injekciók adása nagyon nehéz volna az adott viszonyok között speciálisan Magyarországon, anélkül, hogy ennek bizonyos inflatorikus jellege ne volna. Mert hiszen amikor egy ország pénzügyi gazdasága manapság mindig mozgásban van, akkor tulajdonképpen ez a kérdés, hogy infláció vagy defláció, mindig attól tétetik függővé, hogy milyen momentumban nézzük a helyzetet, mert esetleg ma, vagy egy hét múlva, egészen más alapból kell kiindulnunk, mint egy más időpontban. Mindenesetre sokkal helyesebb volna, ha ebben a tekintetben a pénzügyminiszter úrtól egészen határozott nyilatkozatot kapnánk. A pénzügyminiszter úr talán ezt megtehetné, jobban mint igen t. elődje, Korányi pénzügyminiszter úr, aki annakidején, amikor ugyanezeket a problémákat felhoztuk — mert hiszen ezek már nem új problémák.